4. fejezet

Reggel amikor felébredtünk nem vártam meg a reggelit hanem rögtön hazasiettem a hosszú udvarba. Nagyi már várt reggelivel, miután megettem elmentem felöltözni. Felvettem a piros felsőmet és egy fehér nadrágot meg a piros tornacipőmet, majd ameddig Petit vártam felhívtam anyuékat és elmeséltem nekik a tegnapi napomat. Amikor letettem a telefont nagyi nyitott be a szobámba.

• Gyere Kati megyünk Kiskunfélegyházára a piacra, mivel első szombat van – mondta és már lépett volna ki amikor megállítottam
• De nagyi nekem is mennem kell?
• Igen, segítened kell, szeretjük a kis barátod, de hozzánk jöttél a nyárra és még nem is voltál velünk
• Jó, akkor szólok Petinek – mondtam a fejemet lehajtva.

Majd felhívtam Petit és mondtam neki hogy a nagyiékkal kell mennem piacolni így ma nem találkozhatunk a délelőtt folyamán, de majd hívom ha hazaértünk. Peti búsan mondta hogy akkor este találkozunk, és letette a telefont. Lebaktattam a lépcsőn, nagyi és a papi már az ajtóban vártak. Beültünk a kocsiba és elindultunk piacolni, hátul a sok alma meg répa várta, hogy eladjuk őket. A nap elég érdekes volt a piacon az a sok ember, de olyan lassúsággal telt el, mintha ólom lábakon járna. Amikor délután végre hazaértünk és megvacsoráztunk Petivel találkoztam a hosszú udvarunkban. Már messziről láttam hogy jön de csak olyan búsan, majd amikor meglátott elkezdett boldogabban jönni felém majd megállt és széttárta a kezét én pedig elkezdtem futni felé majd a karjaiba érkeztem.

• Hiányoztál – súgta a fülembe
• Igen, te is nekem, lassan telt a nap így

Aztán elmeséltem hogy mi volt a piacon ő meg elmesélte hogy egész nap a kis folyó partján volt és várta hogy végre visszajöjjünk. Aztán megfogta a vállaimat és mélyen a szemembe nézett. Azt hiszem elvesztem a nagy barna szemeiben, úgyhogy kicsit magamhoz kellett térnem ahhoz hogy értsem mit mond.

• A jövő héten nyaralni megyünk és muszáj mennem a kereszt szüleimmel
• Elmész? - kérdeztem szomorúan
• Igen, de csak 1 hét, majd írok képeslapot meg hívlak, de tudd hogy hiányozni fogsz
• És mikor indultok?
• Holnap rögtön a mise után – mondta majd lehajtotta a fejét
• Várok rád megígérem, de... - nem tudtam befejezni a mondatom mert ő közbevágott
• Nem nem ismerkedem meg mással, vagy 3 éve várok egy olyan emberre aki olyan mint te – majd hosszan nagyon érzelmesen megcsókolt

Erre már nem válaszoltam, csak magamhoz szorítottam. Holnap elutazik és én meg halálra fogom unni magam és mit fogok egyáltalán csinálni itt egyedül? Nem tudtam elképzelni mi lesz. Mire észbe kaptam már teljesen besötétedett és feljöttek a csillagok. Lefeküdtünk a fűbe és az eget kezdtük bámulni. Gyönyörű éjszaka volt, és legfőképp azért volt gyönyörű mert olyan emberrel oszthattam meg akit teljes szívemből szeretek. Kezdett hűvös lenni úgy hogy én hazaindultam és ő is mert még össze kellett készülődnie a holnapi utazáshoz. Elbúcsúztunk aztán elindultunk ameddig láttuk egymást addig vissza-vissza nézegettünk. Amikor hazaértem nagyi és a papi a konyhában ült.

• Kérsz friss tejet – kérdezte a nagyi
• Igen, köszönöm – mondtam szomorúan
• Mi a gond? – tette fel papi a kérdést
• Csak az hogy Peti holnap nyaralni utazik 1 hétre
• Ne szomorkodj addig majd segítesz nekem, meg nagyapádnak – mondta a nagyi és a kezembe nyomta a tejjel teli poharat

Elmosolyodtam majd felmentem a szobámba. A tejet az ablakba ittam meg és közbe az eget bámultam. A múlt éjszakákkal ellentétbe most csak egyedül voltam és az én kis csillagom messzebb tőlem, de tudtam ha én világítok ő is fog, úgyhogy megpróbáltam vidámabb lenni.

Másnap még a templomba láttam Petit aztán utána elköszönt még egyszer és utána már nem láttam. Otthon a nagyinak segítettem az ebéd főzésében. Aztán az étkezés után a szobámba elraktam a ruhám amibe a templomba voltam, a kardigánom zsebébe volt egy kis cetli a kis papíron ez állt:

Drága Kati!

Én most elmegyek egy kis időre de hogy

emlékezz rám addig is itt egy kis vers:

Sötét volt az életem az égben odafenn

De megismertem a tiszta fényt

aki világít most idebenn

Kedves kis csillagom világíts nekem ha távol vagyok

És adom a fényt is neked, drága kis fénypontom.

A kis verset olvasva a szemem könnybe lábadt. Meg akartam köszönni a kis verset úgyhogy elindultam Petiék háza felé, kopogtattam az ajtón, de már elmentek.

A hét lassan telt, de minden éjjel néztem az eget és világítottam Petinek. Aztán amikor vasárnap visszajöttek ebéd után a kertbe találkoztunk.