Kevin Brooks : Lucas című könyvéből egy idézet

,,Az ember jövője meg van írva. Néha előre lehet látni - előre lehet tudni. Lehet, hogy az ember nem érti, és lehet, hogy nem hisz benne, de valahol legbelül, azon az ismeretlen helyen, mely megmondja, mit tegyél, odabent tudod, merre tartasz. Mindig is tudod."

/Kevin Brooks : Lucas/

Továbbiak

A regény amit ígértem befejeződött mint olvashatta mindenki. Remélem tetszett mindenkinek és élmény volt az olvasása. Ezentúl folytatódik az idézetek, versek, saját gondolatok sorozata. További jó olvasást és böngészést kívánok a blogomon.

Viki :)

Befejező gondolatok

Köszönöm szépen a támogatást, minden barátomnak: Évinek, Liának, Rékának és Vikinek, akik mindvégig olvasták, és figyelemmel kísérték a regény íródását. Remélem mindenkinek a szívéhez nő előbb vagy utóbb ez a történet. És talán valahol a nagyvilágba valakinek lesz a regényhez hasonló élménye.

,,Az a szivárványos valami, ami millió tudott és talán millió tudatalatti részből tevődik össze és amit köznapi nyelven szerelemnek neveznek, ebben a megnemesedett, kikristályosodott formájában:csillagok találkozása. Csillagoké, akik az ég két, esetleg legtávolabbi pontjáról indulnak el és miközben ezer meg ezer különféle csillag mellett visz el az útjuk, nem állnak meg egyiknél sem, csak suhannak afelé az egyetlen felé, akit, ha megtalálnak, együtt keringenek vele a végtelenségben, amíg keringeniök rendeltetett.”

/ Bozzay Margit/

8. fejezet

Eljött a nap, talán életem legrosszabb napja, hogy itt kell hagynom a helyet ami a nyár alatt az otthonommá vált, és itt kell hagynom azt akit mindennél jobban szeretek. Fájdalmas egy nap volt. Reggel még elmentünk misére és amikor hazaértünk anyáék már ott vártak a kis faházikó udvarán.

• Szia Kati – ugrott Julcsi a nyakamba akit anyáék magukkal hoztak
• Szia, jaj de rég láttalak
• Te biztos Peti vagy, már sokat hallottam rólad – lépett a barátnőm a fiúhoz
• Aha, szia – köszönt Peti, de kicsit furcsán
• Szia Peti, mi Kati szülei vagyunk – mutatkozott be anyu
• Jó napot, én Peti vagyok, de ezt szerintem már tudják
• Csak tegezz minket nyugodtan – mondta anyu és már indult is befelé.
• Anya – szólítottam meg – mikor is indulunk?
• Ebéd után - vettem egy mély levegőt és megragadtam Peti kezét.
• Akkor most ugye nem baj ha....
• Nem, menjetek csak bólintott anya

Így aztán elmentünk a kis folyóhoz, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Amint odaértünk nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás. Peti átölelt, hogy biztasson kicsit, de tudtam és éreztem, hogy neki is ugyan úgy fáj, hogy elmegyek.

• Ne sírj, kérlek – törölte le Peti a könnyeimet
• De, elmegyek és nem tudom mikor jöhetek újra – szipogtam
• Tudom és nekem is fáj, de nem felejtelek el, majd írok meg hívlak – hadarta
• Én sem foglak, anyáktól pedig kikönyörgöm, hogy had jöjjek el minél hamarabb, akár már az őszi szünetbe, az csak 2 hónap múlva lesz
• Két hónap, az olyan, mint két év, de kibírjuk – majd magához ölelt biztatásként

Lassan visszaindultunk nagyiék házához, de éreztem, hogy valamit nem hagyhatok úgy ahogy van. Ezért amikor a kiskapunkhoz értünk elengedtem Peti kezét és mondtam neki hogy menjen be én is mindjárt jövök. Habozott pár percig, de végül bement. Mély levegőt véve elindultam Petiék háza felé. Lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Mária épp a konyhába serénykedett.

• Szia – tértem vissza a tegezéshez, a múltkori után – Én csak, szeretnék bocsánatot kérni, nagyon kiborultam a múltkor, tudom hogy akkor sem lehetett volna így viselkednem, de tudod ma elmegyek és Peti szörnyen fog hiányozni – hadartam szinte egy levegőre
• Kati, én csak szerettem volna kicsit Petivel lenni, hisz egész nyáron veled volt és nem akartam tőled eltiltani, hidd el. Nagyon is szimpatikus vagy nekünk és igazad volt jó hatással vagy Petire - lépett közelebb hozzám – Nem haragszom rád, mert értem hogy nagyon kiborultál, de legközelebb ne forduljon elő.
• Nem fog – majd Mária nyakába ugrottam és nagyon örültem,
  hogy nem haragszik rám.
• De most szaladj, legyetek együtt ameddig csak lehet

Én meg csak rohantam, örültem, de ugyan akkor szomorú is voltam. Örültem mert Mária nem haragszik rám a viselkedésem miatt, de nem voltam boldog hiszen ma elmegyek. Amikor hazaértem, anya már terítette az asztalt.

• Peti hol van? - kérdeztem
• A szobádban vár – vágta rá a nagyinak segítő Julcsi

A lehető leggyorsabban felrohantam a szobámba. Igen Peti tényleg ott várt az ágyamon.

• Anyukád már be is pakolt neked – mutatott a bőröndre

Aztán gyorsan felállt, magához húzott, és lassan megcsókolt. Én már majdnem sírtam, de próbáltam erős maradni.

• Beszéltem Máriával, hogy ne haragudjon a múltkori miatt
• És? - csodálkozott Peti
• Nem haragszik, se rád, se rám, szinte áldását adta ránk.
• Komolyan?
• Aha – ugrottam Peti nyakába

Pár perccel később anya nyitott be a szobámba. Én még javába Peti nyakába voltam, anya köhintett párat mire rájöttem hogy ott áll és, hogy kész az ebéd. Tehát igen az utolsó közös ebéden Petivel a nyáron. Különben finom volt minden még süti is volt amit a nagyi tegnap csinált. Miután megettük az ételt apa lehozta a bőröndömet, én meg még egyszer utoljára felmentem a szobámba és körülnéztem, ki az ablakon, az ágyamat, a még ott maradt hálózsákot és mindent. Könny szökött a szemembe. Lassan lebaktattam anyáékhoz. Már a kocsiba volt a táskám. Anya búcsúzkodott a nagyitól és engem sürgetett, mert még haza akart érni mielőtt besötétedik. Peti felé fordultam és láttam rajta, hogy nagyon mélyen érinti az utazás. Átölelt és utoljára megcsókolt, nem törődve anyuékkal. Majd lassan elengedett, de én egy pillanatra visszarántottam.

• A nyakláncot mindig hordani fogom – és összeillesztettük a két darabot
• Vigyázz magadra, nagyon – súgta a fülembe
• Te is és azért beszélj valamennyit most már
• Megpróbálok

Aztán beültem a kocsiba és már indultunk is. Azt ablakból még integettem Petinek és nagyiéknak. Addig néztem vissza ameddig csak lehetett. Láttam még Peti arcát egy ideig. Majdnem sírt. Nagyi nagyon integetett még nekünk, aztán visszafordultam Julcsi támogatóan megszorította a kezem.

• Hamar eljön a szünet és jöhetsz újra
• Igen, remélem – mondtam halkan.

Amint hazaértem felhívtam Petit, hogy minden oké és hogy ne szomorkodjon minden nap beszélni fogunk. Így is lett. Minden nap felhívtam, leveleztünk is rengeteget. A suli is elkezdődött, és el kellett döntenem hova megyek tovább tanulni. Az őszi szünet ahogy elkezdődött utaztam is Petihez, és kijött elém a vasútra. Együtt mentünk szüretelni és nagyon jól szórakoztunk. Aztán újra haza kellett mennem, de karácsonykor újra elmentem. Együtt ültük a karácsonyt, Petiéknél és a nagyiéknál. Együtt szilvesztereztünk a csillagok alatt. Megállapítottuk hogy igen az a nyár volt Egy nyár a csillagok közt. 

7. fejezet

A tegnapi napom eléggé megrázó volt, és hosszú is így jól aludtam. Reggel aztán Peti hazament, de 10 perccel később már vissza is jött. Ameddig én felvettem a virágos egybe ruhám meg a szandim, addig Peti reggelizett a konyhába, azt hiszem otthon szóba se áll Máriával mondjuk megértem. Felöltöztem és utána lementem én is a konyhába, Peti már épp befejezte a reggelit amikor odaértem, úgy hogy indultunk is a mai napunkra. A kis tónál tartottak ma nyárbúcsúztatót úgyhogy odamentünk mi is. Lehetett strandolni meg kukoricát árultak meg mindet ami egy ilyen helyre kell. Elfoglaltuk a helyünk a nagy fa árnyékában, majd egy kis bementünk a vízbe. Jól szórakoztunk tényleg. Miután befejeztük a fürdőzést napoztunk egy keveset ameddig megszáradtunk. Peti elment vett lángost, mert már dél felé járt az idő és kezdtük megéhezni. Miközben ettünk a fiú felém fordult és kivette a kezemből az ételt. Majd lassan magához ölelt, nem nagyon értettem mi lehet.

• Kati – tolt egy kicsit messzebb magától – már csak 3 nap és elmész
• Igen tudom – bólogattam
• Ma este lesz itt egy kis nyárbúcsúztató bál, remélem hogy eljössz velem
• Persze, hogy is mondhatnák nemet – mosolyodtam el aztán tovább ettünk

Annyira jó lesz, még nem voltam ilyen bálon, izgultam nagyon. 5 óra felé Peti hazakísért és ő is hazament felöltözni a nyárbúcsúztatóra. Sokáig gondolkodtam mit kell felvenni egy ilyen helyre aztán jött a nagyi és segített kicsit. Azt tanácsolta vegyek valamit ami alkalmi ugyan akkor a hétköznapokba is megállná a helyét. Így egy hosszú kék-fehér virágos ujjatlan ruhát választottam a fehér szandimmal. Nagyi megcsinálta a hajam, lágyan hullámosan omlott le a vállamra és oldalra pedig egy kék virágos csatot tettünk. Peti pontosan fél hétre érkezett értem. Fehér rövidnadrágot viselt sötétkék pólóval. Igazán egymáshoz öltöztünk a kék-fehér szerelésünkkel. A nagyi mondta hogy Peti nem jött be úgyhogy én menetem ki az ajtó elé, elköszöntem nagyitól és mondtam hogy majd jövök.

• Hű – mondta Peti ahogy kiléptem – gyönyörű vagy
• Köszi – biccentettem, majd megfogta a kezem és elindultunk a tóhoz.

Az este jól telt, még jól is öltöztem fel, mert a legtöbb lány hozzám hasonlóan hosszú strandruhába volt. Sokat táncoltunk Petivel meg nevettünk meg minden. Sokan ott voltak ahhoz képest, hogy egy kis falu határán volt a helyszín. Aztán olyan éjfél felé még tűzijáték is volt. A égi játék után egy lassú dallal búcsúztattuk a nyarat. És nekem beugrott már csak holnap és vasárnap van, anyuék pedig hazavisznek. Jaj, ne. Petivel a szám után hazafelé indultunk és kicsit távolabb a tótól megálltam.

• Mi a gond? - kérdezte Peti
• Csak – kezdtem és kicsit magamhoz öleltem – vasárnap már jönnek értem anyuék és haza kell mennem - kitört belőlem a sírás, Peti vállán sírtam egy darabig amikor egyszer csak megcsókolt.
• De gondolj csak vissza, gyönyörű nyarunk volt.

És akkor lepergett előttem az egész nyár. Attól kezdve, hogy otthon felültem a vonatra, hogy Kiskunfélegyházáról a nagyi hazahozott, hogy az nap este láttam meg először Petit, és a sok szép nap amit együtt töltöttünk, amíg ő nyaralt, hogy megbántottam, hogy először megcsókolt a csillagok alatt. Minden egyszerre játszódott le előttem.

• Igen, igaz, egy csodás nyár volt, veled.

Hazaérve Peti megint nálunk aludt, de a tegnaptól eltérve most nem aludtam olyan jól. Egész éjjel forgolódtam és arra gondoltam, milyen rossz lesz elmenni. Párszor odasétáltam az ablakhoz és néztem a csillagokat, hogy milyen szépek, és hogy ha el is kell mennem, legalább a csillagokba együtt maradunk Petivel.

Reggel szomorúan ébredtem, igen holnap jönnek anyáék. Nem is akartunk ma olyan sok helyre menni Petivel, csak a kis folyóhoz ahol először együtt voltunk. Aztán végül bejártunk mindet egy nap alatt amit a nyáron, a tavacskát, a kiserdőt, a lovardát, a faházat, a búzamezőket (ahol búza már ugye nem volt), a pipacsos rétet, a kis erdőn túli gyönyörű tisztást. És amikor a nap végére még az udvaron a fűbe is leültünk és együtt néztük a csillagokat, megérintett valami. Sírva fakadtam, Peti magához ölelt és azt akarta sugározni hogy bár elmegyek nem felejt el, de neki is fájt hogy holnap el kell utaznom.

• Ne feledd – kezdte halkan Peti – a csillagokba vannak az álmaink, mi két külön égi test voltunk amikor egyszer egymásra találtunk, de el nem szakadunk
• Igazad van és nem fogom elfelejteni – szipogtam – És szeretném megköszönni neked amit tanítottál nekem, amit megosztottál velem, amit kaptam tőled.
• Én nem adtam semmit, te jöttél és sok-sok év után újra értelmet adtál az életemnek.

Ezután Peti magához húzott és megcsókolt újra. Elnehezedett a szívem. Sokszor búcsúztam már el emberektől, de ennyire még sose fájt. Nem aludtunk egész éjjel csak a pajtába mentünk fel és onnan néztük a csillagokat. Én Peti vállára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt gyengéden. Hajnal 2 körül Peti elmondta nekem egy nagyon kedves kis versét:

Élni a csillagok közt, nehéz dolog

főleg ha a sok kis lámpás között egyedül vagyok.

Sokáig így is volt, de jött egy lány és jött egy nyár

aztán minden megváltozott.

Egy nyár volt a csillagok közt

mit soha el nem hagyok,

emlékeimbe mindenkor élni fog.

A kis vers hallatán elsírtam magam hisz igaza volt, Egy nyár a csillagok közt, igen az volt. Nyár amit elfelejteni nem lehet. Gyönyörű szavak voltak. Ott az egész 3 hónap meghatározó dolgai alatt, a csillagok alatt. Hiszen átgondolva az össze esemény ami fontos volt itt történt. Az első találkozás, az első csók, a békülés, a kis nyaklánc átadása ami most is itt lóg a nyakamba, és még ki tudja mennyi csodás pillanat meghatározó részei voltak, az ég lámpásai. 

6. fejezet

Másnap reggel Peti hazament reggelizni és én is bekaptam gyorsan valamit. Utána felvettem a barna rövid ujjú felsőmet meg a fehér halásznadrágom, a fehér tornacipőmmel és a ház teraszán vártam Petit. Pár perc múlva meg is érkezett és elindultunk megint valami olyan helyre ahol még nem jártam. Neki bizonyára sok olyan titkos helye van amit leginkább csak ő ismer. Most a kis folyón átgázolva mentünk tovább. Túlmentünk a learatott búzamezőkön és egy kis réten is ahol a sok pipacsot a szél a karjain ringatta . Aztán hirtelen csepegni kezdett az eső, nem hittük hogy nagy vihar lesz belőle csak egy kis nyári zápor, de nem. Egyre jobban és jobban kezdett esni. Végül odaértük egy kis faházhoz. Elhagyott részen volt sehol más épület a közelbe. Peti kinyitotta a kunyhó ajtaját és beengedett.

• Hol vagyunk? - érdeklődtem
• A szüleimé volt ez a kis ház, pár éve még sokat jártunk ide most szinte nem is tudjuk hogy meg-e van még.
• Értem – bólogattam értelmesen – és miért jöttünk ide?
• Mert szerettem volna veled megosztani ezt a helyet, mondtam hogy különleges helyekre viszlek a héten – mondta Peti

A kis házba volt egy kanapé és egy lépcső ami felvezetett az emeletre. Volt még pár fotel, egy asztal és székek és még egy kis konyha is. Amíg Peti elővett két poharat és vizet töltött bele addig én felmentem a lépcsőn. Hajtott a kíváncsiság hogy mi lehet ott. Lassan mentem felfelé, aztán amikor felértem nem találtam mást mint egy ajtót ami kivezetett az erkélyre. Lassan, halkan kimentem hogy körülnézzek. Amikor kiléptem csodás látványba volt részem. Szinte beláttam az egész tájat. A learatott szántók térdepeltek előttem, másfelől a pipacsmezőn játszott a szél. Láttam még egy kis tavat, talán az a tó amihez Petivel ki szoktunk menni a lovarda mellett. Majd megérkezett Peti is mellém.

• Én akartam neked megmutatni, de te előbb rátaláltál erre a gyönyörű tájra – mondta halkan
• Nagyon szép – öleltem magamhoz a fiút.

Álltunk még pár percig az esőbe az erkélyen. Kis idő elteltével visszamentünk a házba. Üldögéltünk a kanapén és beszélgettünk amikor a pár kis ablakon át bevilágított a napfény. Peti megfogta a kezem és gyorsan felrángatott az emeleti erkélyre. Majd a kezével elmutatott egyenesen a földek felé. Gyönyörű szivárvány volt. A sok színben pompázó égi jelenség és a széltől lágyan ringatózó mezők. Még álltunk az erkélyen egy darabig, aztán a házikóban ülve beszélgettünk. Pár órával később pedig elindultunk hazafelé. A naplemente épp a pipacsoknál ért minket. Peti lassan megállt a sok kis piros virág között és megfordult, hogy lássa hogy a nagy sárga korong lenyugszik. Együtt néztük, ahogy a piros pipacsok felett ez ég vöröses lesz, aztán narancsos, a nap pedig egyre lejjebb vándorol az égen. Végén a mező szinte teljes sötétségbe állt. Peti magához ölelt, majd a kezét összekulcsolta az enyémmel és úgy kézen fogva sétáltunk haza. A fiúnak haza kellett mennie nem maradhatott éjszakára, de azért haza kísért. Vacsora után felmentem a szobámba és felhívtam Julcsit. Elmeséltem neki mindent hogy mi történt mióta nem beszéltünk. Majd úgy döntöttem kiülök nézni a csillagokat. Kitártam a nagy szárnyú ablakot és leültem a kissé megvastagított ablakpárkányra. Hallgattam a tücskök zenéjét, és egy bagoly is huhogott néha egyet. Amikor már a szemeim szinte lecsukódtak visszakászálódtam az ágyamba és békésen az éjjeli ,,koncertre” hunytam le a szemem.

Másnap reggel kissé megnyúzva ébredtem mivel eszembe jutott hogy már csak 4 nap és anyáék jönnek értem. Lementem a konyhába, megettem a reggelimet, majd felvettem egy fehér felsőt egy farmer rövidnadrágot és a fehér tornacipőm és Petit vártam az ajtóba. De meglepetésemre nem Peti jött hanem a fiú keresztanyja, Mária. Nagyon megijedtem hogy tán valami baj lehet amiért nem jött el. Mária lassan hozzám fordult.

• Kati – kezdte – Peti ma délelőtt nem tud jönni
• Na de miért? – néztem rá kérdőn
• Nem jöhet – zárta rövidre – hol van a nagyanyád?
• A konyhába főz – nem nagyon értettem az egészet
• Hogy hogy nem jöhet? - kiabáltam Mária után, de ő csak hátranézett és nem is szólt rögtön bement a nagyihoz.

Nem tudtam mi tévő legyek. Peti nem jöhet, de hisz már csak 4 nap és elmegyek, még is mit jelentsen ez. Mária pár perc múlva jött ki az ajtón el se köszönt csak elment. Kérdőn néztem után, de nem mertem megkérdezni újra hogy mi van. Inkább be mentem nagyihoz a konyhába és megkérdeztem.

• Nagyi mi az hogy Peti nem jöhet? Már csak 4 nap és elutazom és ki tudja mikor jövök újra, és nem jöhet? - hadartam gyorsan a millió kérdésem.
• Nem jön – zárta le a nagyi
• De nem érted, én szeretem és elutazom nem fogom látni egy csomó ideig mi az hogy ameddig itt vagyok se lehetek vele? Miért teszi ezt a keresztanya? - tört ki belőlem a düh és sírva fakadtam.
• Sajnálom – simogatta meg a nagyi a fejem

Nem tudom miért de kirohantam a konyhából egyenesen Petiék háza felé. Amikor oda értem Mária épp a ház előtti kis virágos kertben szorgoskodott.

• Nem megmondtam hogy Peti ma nem lehet veled? - nézet rá szigorúan
• De igen, de akkor is látni akarom. 4 nap múlva elutazom és én szeretem Petit látnom kell – kiabáltam zokogva.

A ház felé vettem az irányt, Mária visszatartott volna de nem hagytam magam. Bár megragadta a kezem hogy ne menjek be én csak erőse elrántottam és szinte betörve léptem be a kis otthonba. Peti szobája felé rohantam majd benyitottam hozzá. Ő az ágyon ült és szomorúan nézett ki s fejéből, de amikor meglátott kérdőn rám meredt.

• Te meg hogy kerülsz ide?
• Nem is örülsz, hamarosan hazamegyek nem hagytam hogy akár egy napot is veszítsek veled – magyaráztam és szipogva
• Sírtál? - simította meg az arcom
• Igen, mert azt mondták nem jöhetsz és én látni akartalak.
• A keresztanyám megtiltotta, azt mondta alig voltam velük a nyáron és hogy ez mind a te hibád – magyarázta, majd szorosan magához szorított.

Mária lassan benyitott a kis szobába. Peti azonnal elengedett.

• Kati – szólt dühösen – kifáradnál?

De nem mentem csak szépen leültem az íróasztalhoz megmakacsolva magam mintha nem is hallottam volna.

• Kati! - szólt újra
• Ne tessék haragudni – magáztam le bár tudtam hogy egyszer már megmondta hogy tegezzem - de nem megyek ki, a nyári szünet a miénk. Én idejöttem úgy hogy azt se tudtam mi vár rám, ide jöttem bár nagyon nem akartam eljönni otthonról. Peti segített megérteni, hogy mennyi minden szép van a világba. És maga – tettem újra ellet az első találkozásunkkor megbeszélteknek – igen, hálás lehetne, mert Peti eddig nem beszélt sok mindenkivel és én újra fényt adtam neki – magyaráztam és közben újra könny szökött a szemembe – úgyhogy tessék hagyni hogy ezt a 4 napot amit még itt leszek együtt töltsek vele.

Aztán szépen megragadtam Peti kezét és kifele indultam az ajtón. A fiú a döbbenettől szólni sem bírt. Így viharzottunk ki a házból. Csak kicsit messzebb tudta elmondani hogy jól megmondtam Máriának. A nap tovább részében a kis folyócska mellett beszélgettünk. Este naplementét néztünk a pipacsmezőn és aztán hazaindultunk. Peti nem törődve nagyi ellen szavának és keresztanyja megállapításának nálunk aludt. Kicsit hosszú volt a nap és elég stresszes is úgyhogy hamar elaludtunk. 

5. fejezet

• Milyen volt a nyaralás? - kérdeztem
• Egész jó, szép volt a tengerpart, meg minden
• Köszi a verset – öleltem magamhoz.
• Ne köszönd – mondta

Aztán még álltunk ott pár percig és Peti elmesélte hogy hol jártak a nyaralás alkalmával. Azt hiszem azért jól érezte magát, bár elmondása szerint nem sokat beszélt, és elég unottan állt mindenhez, de ahogy az élménybeszámolóját hallgattam jól érezte magát.

• Most mennem kell – szóltam – segítek a nagyinak elrakni a megfőzött lekvárokat
• Jó, de este 9- re gyere ide

Bár nem tudtam miért, bólintottam és elindultam haza, még visszanézve láttam hogy Peti leül a fűbe és mint amikor először találkoztunk csak leült és elkezdet gondolkodni, azt hiszem. Segítettem a nagyinak, aztán mivel Peti küldött egy sms-t hogy vigyek hálózsákot is, lezuhanyoztam majd felkaptam a kék melegítőmet, megfogtam a cuccom majd elindultam a kert felé.

• Mikor jössz haza? – kiáltott utánam nagyi
• Azt hiszem kinn alszunk a csillagok alatt – kiabáltam vissza és már mentem is.

Amikor odaértem Peti már ott várt a fűbe. Aztán kiterítettem a hálózsákot és leültem mellé. Szorosan összekulcsolta a kezét az enyémmel.

• Miért hívtál ide? - tettem fel a kérdést és a fejem a vállára hajtottam.
• Ma csillaghullás lesz – súgta a fülembe
• Hű, de jó együtt nézzük a hullócsillagokat – mosolyodtam el és arra gondoltam milyen egy romantikus program ez
• Igen, gondoltam hogy tetszeni fog az ötlet – majd elengedte a kezem és beletett valamit.
• Ez meg mi? - döbbentem meg
• Csak egy kis apróság

Szétnyitottam a tenyerem és benne egy nyaklánc volt fél szívvel. Peti rögtön a nyakamba is tette, majd felemelte a kulcstartóját és összeillesztette az ő fél szív medáljával. Tökéletesen illett egymáshoz a két fél. A hátulján a kis ékszenek felfedeztem egy kis szöveget.

• Csillag vagy te a sötét éjszakámba – olvastam fel hangosan
• Pontosan – ölelt magához Peti – hisz a sötétbe hoztál te világosságot – magyarázta

Majd újra magához szorított. Pár percig ültünk így a fűben, utána már csak a kezemet szorongatta és néztük az égboltot. Körülbelül egy órával azután hogy megérkeztem már láttunk is egy hullócsillagot, nagyon hangulatos volt ez így, és Peti vállára hajtottam a fejem és úgy néztük a csillaghullást. Nem tudom pontosan mennyit láttunk nem számoltam, de sokat az biztos, majd amikor már elfáradt a szemünk bebújtunk a takarónk alá és fekve néztük tovább a kis lámpásokat az égen. Aztán Peti magához ölelt és én már aludtam is.

Reggel a melengető nap és a csicsergő madarak dala ébresztett minket. Hazaszaladtunk mind a ketten reggelizni és felöltözni. Evés után felmentem a szobámba és mivel láttam hogy anyáék kerestek visszahívtam őket. Elmeséltem miért nem vettem fel tegnap este. Aztán anya kicsit más hangnemre váltott.

• Kislányom – kezdte a telefonba – sajnálom de a nyárnak 2 hét és vége, mivel készülni kell az iskolára a jövő hét végén érted megyünk apáddal.
• Jaj ne, tényleg – és a hangom elcsuklott.
• Akkor jövő hétvégén találkozunk – búcsúzott és letette a készüléket.

És akkor tudatosult bennem, hogy jövő héten haza kell mennem Pécsre, itt kell hagynom azt a helyet ahova el se akartam jönni, el kell mennem onnan ahova most a szerelmem köt. Sírva fakadtam. A nagyi nyitott be a szobába.

• Mi a baj kicsim? - simította végig a fejem
• Haza- haza kell mennem a jövő hét végén – zokogtam

Aztán a nagyi látta hogy nincs mit tenni és otthagyott, de az ajtóból visszanézett.

• Itt van a kis barátod mondtam neki hogy épp öltözködsz.
• Jó 10 perc és lemegyek – mondtam a könnyeket kitörölve a szememből.
• Kati! - szólított meg újra nagyi - Ezt az egy hetet használd még ki, hisz az még rengeteg idő ha úgy nézzük.

Bólintottam, majd felvettem a rózsaszín felsőm és a barna rövidnadrágom, megmostam az arcom és lementem . Mondtam nagyinak hogy ebédre jövünk és kiléptünk az ajtón.

• Mi a gond – fordult felém Peti – sírtál?
• Igen – bólogattam
• De miért, van valami baj?
• Nincs, csak tudod – kezdtem – anyáék a jövő hét végén értem jönnek és visszavisznek Pécsre
• Ne, már most – csuklott el Peti hangja is
• 2 hét és vége a nyárnak kezdődik a suli. - magyaráztam

A fiú gyorsan magához ölelt mintha nem akarna elengedni. De sajnos muszáj volt. Hisz otthon vártak már a barátaim és az iskola is kezdődik.

• De ha most ezen szomorkodunk elmegy egy teljes hetünk – emeltem fel a fejem a válláról
• Igaz, olyanokat fogunk csinálni ezen az egy héten hogy ez lesz a legszebb 1 hetünk

Bólintottam és már meg is ragadta a kezem, rohanni kezdett. A hely ahol jártunk már ismerős volt, ott volt a kis tó a nagy fűzfával. De csak elfutottunk mellette, a lovardához siettünk. Azonnal kaptunk is két felnyergelt lovat és neki a végeláthatatlan rónaságnak vágtáztunk. Ekkor viszont ismeretlen helyre érkeztünk. Egy kis erdőcskéhez. Leugrottunk a lovakról és befele mentünk a fák között. Egyre beljebb és beljebb mentünk amikor egy tisztásra értünk. A kis rét tele volt csodás virágokkal, a növények között pillangók repkedtek, a fű a térdünkig ért. A kismadarak az erdőben énekeltek. Csodás hely volt.

• Ide eddig miért nem jöttünk? - kérdeztem
• Ezt a helyet eddig nem ismerte más – kaptam válaszul
• Akkor ez ilyen titkos rét – jelentettem ki

Peti csak bólintott. A lovakat kikötöztük az egyik fához és elkezdtem rohanni a virágok közt. Majd Peti is utánam. Gyönyörű volt. A fiú szedett nekem egy csokor szép réti virágot. Egyet a hajamba is tűzött. A nap melege áradt szét a tisztáson, a méhék sürgölődtek és még ki tudja mennyi is állat. Egy pillanatra megálltam és csendbe maradtam.

• Mit nézel? - törte meg Peti a csendet
• Te tanítottál rá még a nyár elején, hogy vegyem észre a kicsiny dolgokat is mert olykor nagyok.

Aztán lassan a hátam mögé állt és onnan ölelt meg, együtt hallgattuk a madarakat, a zümmögő kis rovarokat, néztük a színes virágokat. Egyszer csak lehuppantam a friss zöld fűbe.

• Valami baj van? - aggodalmaskodott Peti
• Nem nincs, csak így is szép minden, az egész nyár az volt – állapítottam meg.

Aztán a fiú lassan magához húzott és megcsókolt, egymás karjába hallgattuk az állatokat még egy darabig. Petinek eszébe jutott hogy a lovakat vissza kell vinni úgyhogy otthagytuk a gyönyörű rétet, felültünk a lovakra és elindultunk vissza az istállóhoz. Ott aztán visszaadtuk a lovakat. Még ültünk egy ideig a nagy fűzfa árnyékába, és akkor eszembe jutott hogy a nagyi várt minket ebédre és nem mentünk. Gyorsan visszasiettünk a kis faházhoz. Bár már vacsora időre járt a nagyi nem volt dühös hogy nem jöttünk, így megvacsoráztunk majd kimentünk a csillagok alá a kertbe. Egész este beszélgettünk a nyárról, hogy mi lesz ami után elmegyek, de megígértem Petinek hogy a szünetekbe jövök majd, ősszel szüretre, télen karácsonyra és a szilvesztert is együtt töltjük majd. De Peti azt mondta még ne búcsúzkodjak, hisz még itt van egy hetünk. Aztán hazaindultunk és a szobámba Peti a hálózsákba és az ágyon aludtunk miközben a tücskök még el nem fáradva muzsikáltak.

4. fejezet

Reggel amikor felébredtünk nem vártam meg a reggelit hanem rögtön hazasiettem a hosszú udvarba. Nagyi már várt reggelivel, miután megettem elmentem felöltözni. Felvettem a piros felsőmet és egy fehér nadrágot meg a piros tornacipőmet, majd ameddig Petit vártam felhívtam anyuékat és elmeséltem nekik a tegnapi napomat. Amikor letettem a telefont nagyi nyitott be a szobámba.

• Gyere Kati megyünk Kiskunfélegyházára a piacra, mivel első szombat van – mondta és már lépett volna ki amikor megállítottam
• De nagyi nekem is mennem kell?
• Igen, segítened kell, szeretjük a kis barátod, de hozzánk jöttél a nyárra és még nem is voltál velünk
• Jó, akkor szólok Petinek – mondtam a fejemet lehajtva.

Majd felhívtam Petit és mondtam neki hogy a nagyiékkal kell mennem piacolni így ma nem találkozhatunk a délelőtt folyamán, de majd hívom ha hazaértünk. Peti búsan mondta hogy akkor este találkozunk, és letette a telefont. Lebaktattam a lépcsőn, nagyi és a papi már az ajtóban vártak. Beültünk a kocsiba és elindultunk piacolni, hátul a sok alma meg répa várta, hogy eladjuk őket. A nap elég érdekes volt a piacon az a sok ember, de olyan lassúsággal telt el, mintha ólom lábakon járna. Amikor délután végre hazaértünk és megvacsoráztunk Petivel találkoztam a hosszú udvarunkban. Már messziről láttam hogy jön de csak olyan búsan, majd amikor meglátott elkezdett boldogabban jönni felém majd megállt és széttárta a kezét én pedig elkezdtem futni felé majd a karjaiba érkeztem.

• Hiányoztál – súgta a fülembe
• Igen, te is nekem, lassan telt a nap így

Aztán elmeséltem hogy mi volt a piacon ő meg elmesélte hogy egész nap a kis folyó partján volt és várta hogy végre visszajöjjünk. Aztán megfogta a vállaimat és mélyen a szemembe nézett. Azt hiszem elvesztem a nagy barna szemeiben, úgyhogy kicsit magamhoz kellett térnem ahhoz hogy értsem mit mond.

• A jövő héten nyaralni megyünk és muszáj mennem a kereszt szüleimmel
• Elmész? - kérdeztem szomorúan
• Igen, de csak 1 hét, majd írok képeslapot meg hívlak, de tudd hogy hiányozni fogsz
• És mikor indultok?
• Holnap rögtön a mise után – mondta majd lehajtotta a fejét
• Várok rád megígérem, de... - nem tudtam befejezni a mondatom mert ő közbevágott
• Nem nem ismerkedem meg mással, vagy 3 éve várok egy olyan emberre aki olyan mint te – majd hosszan nagyon érzelmesen megcsókolt

Erre már nem válaszoltam, csak magamhoz szorítottam. Holnap elutazik és én meg halálra fogom unni magam és mit fogok egyáltalán csinálni itt egyedül? Nem tudtam elképzelni mi lesz. Mire észbe kaptam már teljesen besötétedett és feljöttek a csillagok. Lefeküdtünk a fűbe és az eget kezdtük bámulni. Gyönyörű éjszaka volt, és legfőképp azért volt gyönyörű mert olyan emberrel oszthattam meg akit teljes szívemből szeretek. Kezdett hűvös lenni úgy hogy én hazaindultam és ő is mert még össze kellett készülődnie a holnapi utazáshoz. Elbúcsúztunk aztán elindultunk ameddig láttuk egymást addig vissza-vissza nézegettünk. Amikor hazaértem nagyi és a papi a konyhában ült.

• Kérsz friss tejet – kérdezte a nagyi
• Igen, köszönöm – mondtam szomorúan
• Mi a gond? – tette fel papi a kérdést
• Csak az hogy Peti holnap nyaralni utazik 1 hétre
• Ne szomorkodj addig majd segítesz nekem, meg nagyapádnak – mondta a nagyi és a kezembe nyomta a tejjel teli poharat

Elmosolyodtam majd felmentem a szobámba. A tejet az ablakba ittam meg és közbe az eget bámultam. A múlt éjszakákkal ellentétbe most csak egyedül voltam és az én kis csillagom messzebb tőlem, de tudtam ha én világítok ő is fog, úgyhogy megpróbáltam vidámabb lenni.

Másnap még a templomba láttam Petit aztán utána elköszönt még egyszer és utána már nem láttam. Otthon a nagyinak segítettem az ebéd főzésében. Aztán az étkezés után a szobámba elraktam a ruhám amibe a templomba voltam, a kardigánom zsebébe volt egy kis cetli a kis papíron ez állt:

Drága Kati!

Én most elmegyek egy kis időre de hogy

emlékezz rám addig is itt egy kis vers:

Sötét volt az életem az égben odafenn

De megismertem a tiszta fényt

aki világít most idebenn

Kedves kis csillagom világíts nekem ha távol vagyok

És adom a fényt is neked, drága kis fénypontom.

A kis verset olvasva a szemem könnybe lábadt. Meg akartam köszönni a kis verset úgyhogy elindultam Petiék háza felé, kopogtattam az ajtón, de már elmentek.

A hét lassan telt, de minden éjjel néztem az eget és világítottam Petinek. Aztán amikor vasárnap visszajöttek ebéd után a kertbe találkoztunk.

3. fejezet

Eleredt az eső is, csak úgy kopogott az ablakomon a nyári zápor, mivel már sötét volt és kezdetem megérteni Peti miért nézi a csillagokat én is kiszaladtam. És rájöttem azért olyan fontosak neki a csillagok mert abba talán megtalálja a szüleit. Elkezdtem rohanni hátra a kertbe Petiék háza felé. A szakadó esőbe csak annyit vettem észre hogy Peti is fut felém. Találkoztunk és megöleltük egymást.

• Ne haragudj nem tudtam hogy mi történt a szüleiddel - szipogtam
• Nem haragszom, te se haragudj hogy nem jöttem olyan sokáig és hogy úgy szó nélkül elrohantam

Majd egymás nyakába borultunk újra és újra.

• Csak tudod mióta szüleimmel megtörtént az a baleset azóta nem tudok szeretni senkit – kezdte – úgy éreztem nem szabad
• Ez nem nagyon értem
• De jöttél te és téged képes voltalak szeretni – folytatta
• Tessék? - értetlenkedtem
• Látod ezt sem érted, ahogy a csillagokat sem értetted.

Majd magához húzott és a zuhogó nyár esti esőben megcsókolt.

• Most már érted? – kérdezte
• Igen, értem – mondtam boldogan

Most már nagyon is értem, majd újra megcsókolt és még álltunk pár percig az esőbe ölelkezve. Majd már jól megázva elindultunk vissza a nagyiék házához. Amikor a nagyi meglátott minket rögtön száraz ruhát adott, majd bementünk a szobámba, nagyi hálózsákot hozott Petinek és mi pedig beszélgettünk. Többször szorosan magához ölelt és megcsókolt ez olyan este volt amit sose fogok elfelejteni ebbe biztos vagyok. Majd az eső halk kopogására aludtunk el.
Másnap reggelre elállt az eső és kisütött a nap. A fű még nedves volt és a levegő is friss volt. Felkeltünk, reggeliztünk majd Peti hazaszaladt átöltözni addig én is felvettem a sötétkék szoknyámat a sárga rövid ujjú felsőmmel és a szandimmal . Majd Peti is megérkezett és elindultunk sétálni, de már nem úgy mentünk mint hetekkel ezelőtt, most kézen fogva egymást indultunk a el a nagy rónaságon. Gyönyörű napunk volt ez is a nap verőfényesen sütött sok mindent elmesélt Peti a szüleiről és a haláluk utáni életéről. Majd a kis tóhoz érve leültünk a fűbe a fűzfa alá és Peti egyszer csak megtörte a csendet.

• Most még itt vagy, de a nyár végén te is itt hagysz ugye?
• Sajnos – néztem szomorúan magam elé
• Látod ez fáj nekem, hogy mindig mindenki itt hagy
• De visszajövök majd megígérem, amúgy meg erről még ne beszéljünk még itt áll előttünk egy egész hónap
• Igen igazad van – mondta Peti és újra magához ölelt

Estére megkértük nagyit hogy had aludjunk kinn a pajtában, ő bekészítette a hálózsákokat mi pedig közben megvacsoráztunk. Majd felmentünk és elkezdtük nézni a csillagokat, közben a fejem Peti vállára hajtottam és csendbe hallgattuk a tücskök lágy hegedülését. Peti az égre majd rám nézett. Majd lassan hossza nagyon érzelmesen megcsókolt. Azt hiszem az ő ideje az éjszaka a csillagok alatt. Majd megszólalt:

• Most már fel tudsz szállni közéjük – és rámutatott az égre
• Igen – súgtam halkan
• Látod milyen fényesek és hogy megférnek egymás mellett, meg van a helyük, de szabadok. - majd rám nézett és folytatta – Olyannak kéne lennie minden embernek mint a csillagoknak, mint amilyen te is vagy, megértőnek, igaz barátnak.
• Jó lenne ha minden ember olyan jó lenne mint te – mondtam

Majd magához szorított és egy puszit adott a homlokomra. Én lassan álomba szenderegtem Peti karjai közt és a csillagok közt, mert Peti is és én is egy kicsin kis égi fény voltunk egymásnak a sötét éjszakában. Ő egy igaz barátra, egy igaz szerelemre talált bennem és én is benne. Nem volt titkunk egymás előtt. Pár órával később hogy elaludtam Peti karjába felébredtem, ő még nem aludt a szemébe néztem és láttam benne valamit, valamit amit eddig még soha. Talán a boldogsága volt, talán más nem kérdeztem meg, de ő rám nézett majd halkan a fülembe súgta :

• Te vagy az én csillagom.... - majd a kezével magához húzott betakart és elaludtunk egymás mellett együtt. Azt hiszem olyan jól olyan környezetebe még soha nem aludtam és nagyon jó volt.

Másnap reggel megettük a reggelinket és buszra ültünk majd elbuszoztunk a Tisza partjára. A nagy folyó gyorsan sietett a hegyekből le a sík Alföldre. Leültünk a partjára ott időztünk egy ideig majd átmentünk Szentesre ott a városba barangoltunk egy ideig, ebédeltünk egy kis étterembe, és közbe nagyon sokat beszélgettünk. Nagyit felhívtam hogy jöjjenek értünk mert nem érünk vissza sötétedés előtt. A nap már kezdett lemenni úgyhogy leültünk és a Tisza parton néztük a naplementét. A nap utolsó sugarai még megcsillantak a játszadozó vízen, a szitakötők keresték hogy hol van még a napnak a fényéből és szinte fogócskáztak a fényes sugárral. A nagyiék odaértek, behuppantunk egymás mellé és csendben egymás kezét szorongatva utaztunk. Amikor visszaértünk Bugacra megkértem a nagyit hogy tegyen minket ki a falu elején mert elugrunk Petiékhez. Még nem láttam a keresztszüleit úgy hogy picit izgultam. A házuk hasonló kis faház volt mint a nagyiéké. Peti lassan az ajtóhoz lépett és benyitott, a keresztanyja Mária és a keresztapja István épp az asztalnál ültek és vacsoráztak. Mária felállt és Petihez lépett, de amikor meglátott elakadt a szava.

• Ez a kedves kislány meg kicsoda? Mikor hoztál te utoljára ide barátodat történt valami? - kérdezte furcsálva a keresztanya
• Nem – mondtam Peti – Ő itt a barátnőm Kati – mutatott be a keresztszüleinek.
• Jó estét – köszöntem és kezet ráztam Máriával.
• Szia, Mária vagyok, de nyugodtan köszönj csak sziát
• Szia, én István vagyok Peti keresztapja – majd vele is kezet ráztam.
• Gyertek vacsorázzatok velünk – és már hozta is Mária a két tányért.
• Köszönjük – mondtuk egyszerre Petivel és leültünk egymás mellé.

A vacsora után Peti megmutatta a szobáját. Majd később Mária nyitott be a szobába.

• Ideje lenne hazakísérni a kis barátnődet
• Nem, itt marad éjszakára a nagymamája megengedte – közölte Peti
• Jó akkor hozok neki ágyneműt – és ezzel otthagyott minket

Értetlenül néztem Petire, mert nem nagyon értettem miért mondta ezt, hisz a nagyi nem engedte meg.

• De ugye tudod hogy a nagyi nem engedte meg? - kérdeztem
• Tudom de akkor is itt maradsz, majd felhívod a nagyanyádat ha Mária már nem lesz a nyakunkon
• Oké – mondtam majd már indultam volna közelebb Petihez amikor Mária behozta az ágyneműket és közölte hogy hozott nekem hálóruhát is mert hisz így még se aludhatok.

Végül illedelmesen megköszöntem, Mária pedig kilépett és végre otthagyott minket. Felhívtam a nagyit hogy itt maradok éjszakára majd reggel megyek csak haza. Nem nagyon tudott rá mit mondani, de végül jóváhagyta. Majd bebújtunk az ágyba, Peti magához ölelt és megcsókolt majd a karjai közt aludtam el. Megint apró fények voltunk és talán mi világítottunk a legjobban az összes kis csillag között. 

2. fejezet

Reggel a melengető nap ébresztett minket. Megbeszéltük Petivel hogy ebéd után találkozunk, mert addig segíteni kell a ház körül. Tehát miután felébredtünk és megreggeliztünk Peti hazament, én pedig miután megmosakodtam és felvettem a kék fehér kockás rövid ujjú felsőm, hozzá pedig egy barna rövidnadrágot, felhívtam anyuékat és elmeséltem nekik hogy miért nem telefonáltam tegnap. Utána felhívtam Julcsit is aki izgatottan hallgatta végig a tegnapi napom történtét. Délelőtt a nagyi körül forogtam a konyhába, rétest sütöttünk így mivel nem volt programom segítettem neki. Megebédeltünk és az étkezés után nem sokkal megérkezett Peti is.

• Csókolóm Anna néni, szia Kati – köszönt Peti amikor belépett a konyhába
• Kérsz rétest – kérdezte a nagyi
• Köszönöm – mondtam illedelmesen és már el is vett egyet.
• Finom volt – törölgette a szája szélét – Indulhatunk Kati?
• Persze – álltam már az ajtóba

Aztán kimentünk az udvarból és elindultunk, egy ideig szótlanul sétáltunk egymás mellett, majd megtörtem a csendet.

• Mesélj magadról valamit!
• Még is mit mesélhetnék – töprengett Peti – a barátaimmal még szép volt az élet de amikor lementek unalmas lett minden, csak a természet van velem most
• És a suliban sincsenek barátaid?
• Nincsenek, bejárok mert kötelező, tanulok mert az otthoniaknak fontos, de nem nagyon szólok senkihez – ecsetelte

Én értelmesen bólintottam aztán olyan dolog történt amit nem vártam. Peti sírni kezdett, pontosabban csak könnyezett.

• Mi a gond? - kérdeztem aggodalmasan
• Semmi, csak a sok szép régi emlék – mondta halkan és letörölte könnyeit
• Ne haragudj nem akartam fájdalmat okozni
• Nem okoztál, hosszú idők óta te vagy az egyetlen akivel megosztottam

Aztán hirtelen megállt, felém fordult, a szemembe nézett a két nagy barna szemével és erősen magához szorított. Nem tudtam mit kéne tennem úgyhogy én is visszaöleltem. Azt hiszem ez fontos volt neki. Pár perc múlva elengedett, megtörölte szemét és tovább indult. Egyszer csak megállt egy kis tavacska mellett, a tóban nem volt túl sok víz, de azon a kevéskén is csillogott a napfény, a tó mellett egy öreg fűzfa állt. Peti közelebb ment a fához, én meg utána. Lekuporodtunk majd néztük egy darabig a tavat. Nem nagyon tudtam kellene -e valamit látnom úgy hogy megkérdeztem.

• Mit nézünk?
• Csak a tavat – kezdte – nézd most a nap fénye játszik rajta, a halak is ki ki jönnek a vízből, hogy megnézzék a napot, és éjjel a hold meg a sok apró csillag fénye játszik a tavon, de akkor a halak nem jönnek megnézni. - mondta, majd kis csöndet tartott én meg értelmesen bólogattam, aztán fojtatta – Vajon az emberek miért nem kíváncsiak a csillagokra, abba miért nem látják meg a szépet?

Nem nagyon értettem miért mindig a csillagokat emlegeti, nem értettem mit is akar ezzel mondani, de ráhagytam, nem kérdeztem többet. Pár perccel később Peti felállt majd elindult tovább. Nemsokára egy istállóhoz értünk. Peti bement majd köszönt a bent lévő férfinak és megkérdezte van- e két lovuk, aztán hozzám fordult.

• Tudsz lovagolni?
• Igen – biccentettem

A férfi kihozott nekünk két lovat felnyergelve majd kivezettük az istállóból és felültünk, először lassan lépésbe indultunk, majd amikor kiértünk a nagy pusztaságra vágtázni kezdtünk. Nagyon jól éreztem magam, aztán kezdett sötétedni szóval a lovakat visszavittük az istállóba. Hazafele indultunk, láttam Petin hogy valami bántja, hát rákérdeztem.

• Mi a baj?
• Nem is tudom – kezdte – Nem volt barátom már vagy 3 éve, nem beszéltem velem egykorúval sem.
• És ez a baj, hogy én itt vagyok és velem kell beszélgetned?
• Nem, egyáltalán nem baj.

Majd újra magához szorított, de most nem sírt, éreztem hogy most inkább öröm van a szívébe rejtve. Hazaérve elbúcsúztunk egymástól. Ő hazafele indult én meg be a házba, de nem mentem be. Hátra indultam a kertbe ahol nincs világítás had fedezzem fel mit keres Peti a csillagokban. Leültem a fűbe és az eget kezdetem nézni. Foltival (nagyiék kutyájával) ültem egy darabig , aztán egyszer csak azon veszem észre magam hogy Peti is mellettem ül.

• Te meg hogy kerülsz ide?
• Jöttem nézni a csillagokat – suttogta
• De nem hallottam hogy jöttél
• Halkan jöttem, mert láttam hogy nagyon nézed az eget.

Majd leült mellém és együtt néztük tovább az égboltot. Viszont kicsit kezdtem fázni úgy hogy ott hagytam Petit és hazaballagtam. Megvacsoráztam, megzuhanyoztam, majd a szobám ablakából néztem a tovább a csillagokat és gondolkodtam, vajon Peti miért beszél olyan sokat azokról a picit pontokról az égen és vajon tényleg sokat jelentek neki. Aztán mikor már a szemeim majdnem lecsukódtak befeküdtem az ágyamba és álomra hajtottam a fejem.

A következő két héten minden nap együtt mentünk kirándulni, lovagoltunk és még fürödtünk is, többször elmentünk oda ahol az első nap is voltunk a kis folyócska partjára. Sokat beszélgettünk, jobban megismertük egymást és közelebb kerültünk egymáshoz. Talán közelebb is mint barátok. Vasárnaponként együtt mentünk templomba. Utána Peti nálunk ebédelt, és bejártunk mindent az egész falut és a környéket. Lassan már 3 hete hogy ismerem Petit és olyan mintha már évek óta barátok lennénk. Sokat mesélt nekem a régi barátairól és sokat sírt és sokat nevetett. Aztán egy vasárnap ebéd után Petivel a szobámba beszélgettünk amikor valami nagyon fájó emléket érinthettem meg.

• A szüleidről még sohasem meséltél, hogy hívják őket és mivel foglalkoznak, még nem láttam őket - kezdem finoman

Erre Peti szemében könnyek jelentek meg, éreztem hogy nem kellett volna feltennem neki ezt a kérdést. Majd egyszerűen csak felállt köszönés nélkül kiment a szobámból.

• Peti – kiáltottam utána
  De ő ügyet sem vetve rá elrohant még az ablakból láttam hogy fut a nagy rónaságon. Nem értetem mi lehet vele, nem tudtam mi rosszat mondhattam. Vártam hogy Peti majd holnap reggel jön ahogy szokott, de nem így lett nem jött nem volt az udvarba, se a tónál, az istállóba és még a kis folyónál se találtam. Aztán már nem jött egy hete még a templomba sem láttam. Oda álltam a nagyi elé és megkérdeztem:
• Nagyi, Petinek mi van a szüleivel?
• Miért kérded aranyom? – kérdezte a nagyi
• Mert a múlt vasárnap rákérdeztem Petinél és elfutott azóta pedig nem jött , talán valami rosszat mondhattam neki.
• Igen – kezdet a nagyi – Péter szülei már nem élnek, autóbalesetben haltak meg, most Peti a keresztszüleivel él, de a szülei még mindig nagyon fájó pont az életében.
• Már értem – és elrohantam a szobámba
  Sírva fakadtam, hogy lehetek ennyire ostoba, nem véletlenül nem beszélt róluk én meg rákérdeztem nála, ezt nem hiszem el. Sírtam mert hiányzott egy nagyon jó barátom, és nem is kicsit bántottam meg a kérdésemmel.

1. fejezet

Az ide tanév gyorsan eltelt és mire észbe kaptam anyuék azzal álltak elő, hogy a nyáron egy kis faluba megyek a nagyihoz. Először nem igen tetszett az ötlet mert mit fogok én egész nyáron csinálni távol a barátaimtól, egy kis faluba messze innen. De aztán megbarátkoztam a helyzettel, hogy elmegyek egy nyárra és kész. A sulinak vége lett, június 15.-én szombaton volt az évzáró, a bizonyítványom kiváló lett kivéve az angolt az nem az én világom. A következő hét hétfőjén indultam is vonattal nagyiékhoz. Vasárnap elrakodtam a bőröndömbe a ruháim és minden szükséges cuccomat. Másnap reggel 8-kor indult a vonatom úgyhogy gyorsan ágyba is bújtam este, de előtte még felhívtam telefonon a legjobb barátnőmet Julcsit, és megbeszéltük hogy majd minden nap hívni fogom és megosztjuk egymással hogy mi történt velünk az nap.

Reggel korán ébredtem már 6-kor. Reggeliztem, leellenőriztem hogy tényleg semmit nem hagyok-e itthon, felvettem egy zöld, csillagos ujjatlan felsőt és egy farmer rövidnadrágot, vállamra akasztottam a kis táskám anya a kezembe adta a vonatjegyeket és már indultunk is az állomásra. Apát kitettük a munkahelyén, elköszönt tőlem és mondtam hogy majd hívom őket esténként. Tehát anyával mentem tovább a vonatra. Pécs gyönyörű hely és szeretek itt lakni a dombos vidéken és most itt kell hagynom egy időre. Utoljára beszívtam a pécsi levegőt, felültem a vonatra, anya integetett a sínek mellől. Elindult a vonat, gondoltam most már nincs visszaút menni kell. Az út viszonylag gyorsan eltelt (bár több mint 4 órát utaztam), vittem a kedvenc könyvem és az Mp3-am úgyhogy jól elvoltam. Amikor begördültünk Kiskunfélegyházára ahol le kellett szállnom, nagyot sóhajtva lépkedem le a vonatról. A nagyi már az állomáson várt. Amint leszálltam oda is jött és segített hozni a bőröndöm. Majd beszálltunk nagyi kocsijába és elindultunk a végtelen síkságon a kis falu felé. Amikor megérkeztünk ezt a nevet olvastam le a tábláról: Bugac. Szóval ide jöttem, itt fogom tölteni a nyaram, ebbe a pár száz lakos kis faluba. A nagyiék házához érkezve a nagypapi vár minket. Köszöntem neki és elmeséltem a bizonyítványt, a sulit meg mindent. Nagyi közben vacsorát készített, addig a papival és a kedves kutyusukkal, Foltival ballagtunk a szobám felé. A kis szobában beérve, egy ágyat, egy szekrényt, egy íróasztalt és pár virágot pillantottam meg. A szoba ablaka az udvar felé nyílt ahol csak végtelen rónaság volt. Nem vagyok én ehhez szokva, de majd megszokom. A nagyi kiabált hogy kész a vacsora, lementünk és megvacsoráztunk. Tényleg nagyon finom volt. Ezután megkérdeztem nagyit ki-e mehetek kicsit a udvarra. Megengedte, sőt azt mondta menjek ameddig akarok itt bajom nem lesz. Elindultam tehát a végeláthatatlan nagy síkságon. Egyszer megpillantottam valakit aki ott ült a hosszú fűben, nem tudtam ki az, tehát közelebb mentem. Egy fiú volt, a haja enyhén a szemébe lógott, nagy barna szemei voltak és olyan vidékies, de még is elbűvölő volt. A szájából egy szál szalma lógott ki ahogy az itt szokás. Közelebb merészkedtem majd megszólítottam:
- Szia! Az én nevem Kati és te ki vagy?

• Szia! - bólintott – Én Péter, te ki vagy nem láttalak még erre?
• A nagyiéknál leszek a nyáron, itt laknak abba a faházba ott az utcasarkon. - mondtam kissé zavarba.
• Értem – hagyta jóvá ennyivel Peti.
• És miért ülsz ilyen egyedül itt a semmi közepén? - kérdeztem kissé bátortalanul
• Ez nem a semmi közepe – magyarázta – ülj csak ide mellém nézd a bogarakat a fűben, vagy a madarakat hogy hasítják a levegőt – magyarázta.
  Lekuporodtam mellé a fűbe és tényleg, mennyi élőlény mászkált ott, csodás látvány volt.
  - Honnan jöttél?
• Pécsről – biccentettem
  Peti könnyedén bólogatott majd tovább kémleltük az eget és a füvet és a benne mászkáló kis állatokat.
• Holnap mit csinálsz? – kérdezte megtörve a csendet
• Még nem tudom – válaszoltam
• Ha szeretnéd megmutatom neked Bugacot és az alföldi rónaságot
• Jó, szívesen megnézném jobban is ezt a helyet.
• Oké, akkor 9-kor találkozunk a házatok előtt – mondtam, majd elment
• Jó – kiabáltam utána, és gyorsan visszaszaladtam a házhoz.

Amint a házhoz értem felmentem lefürödtem, jó éjt kívántam a nagyiéknak, és a szobámba érve azonnal tárcsáztam Julcsit.

- Halló – szólt bele a telefonba

• Szia, azonnal mesélnem kell – kezdtem izgatottan mesélni Julcsinak, ő pedig türelmesen hallgatta és megjegyezte hogy ez szuper, mondtam neki hogy majd csinálunk képeket és elküldöm neki. Megköszönte és elköszönt. Ezután anyuékat is hívtam, de nekik csak annyit meséltem hogy ideértem és hogy minden rendbe van. A szívem hevesen vert és csak a holnapra tudtam gondolni hogy milyen jó is lesz. Ezután lassan lecsukódott a szemem.
  Másnap reggel hamar felkeltem a kinti madárcsicsergésre és melengető napfényre ami beszűrődött a szobám ablakán. Elmentem a fürdőszobába megmosakodtam, felvettem a lila virágos ujjatlan felsőmet és egy fekete rövidnadrágot meg a lila tornacipőmet, leugrándoztam a lépcsőn. A nagyi a konyhában sürgölődött a reggelivel. A nagypapi már a kertben kapirgált. Gyorsan lenyeltem a reggelim, majd zsebre raktam a telefonom, és szóltam a nagyinak hogy Peti hamarosan jön és megmutatja a falut. A mami nagyon örült annak hogy már is van egy kis barátom. Majdnem 9 óra volt már amikor Peti megérkezett.
• Mehetünk? – kérdezte
• Persze – válaszoltam gyorsan
  Elindultunk neki a falunak, de meglepetésemre nem maradtunk sokáig a határain belül. Kiértünk egy búzamezőre ami gyönyörű volt. A lassan aratható búzán megcsillant a nap fénye.
• Miért jöttünk ide? - kérdeztem izgatottan
• Azért – kezdte Peti a magyarázatot – hogy megmutassam hol is vagy....
• Nem nagyon értem mi köze ennek a búzamezőhöz
• Majd megérted

Majd megragadta a karom és magával húzott bele egyenesen a búzatáblába. Ahogy haladtunk előre egyre beljebb, kezdtem érteni, hogy miért is hozott engem ide. Azt hittem ezt csak egy átlagos búzatábla, de nem az volt. Ez egy különleges búzamező volt. Itt a csendben ami uralkodott lehetett hallani az összes méh zümmögését, az összes állatka kis zaját. Amikor egy kis patak mellé értünk Peti megállt.

• Miért álltunk meg? - értetlenkedtem

De ő nem válaszolt csak megállt, próbáltam észrevenni hogy miért de nem sikerült.

• Nézd csak – kezdte – ott az a fa, mennyit játszottam azon a barátaimmal még kisiskolás korunkba.

Aztán kezdtem megérteni.

• A barátaid – habogtam – most hol vannak?
• Elmentek – mondta szomorúan
• Na de hová?
• El, a szüleik kaptak munkát városban, a többi gyerek aki meg a faluba él, nem velem egykorú

És akkor megértettem, miért is ült egyedül a fűben tegnap este, és mit akart velem észrevetetni amit a barátai nem vettek észre.

Aztán a fáról lelógó kötélre mutatott.

• Gyere csak!
• Én meg önkényesen utána szaladtam.

Peti megragadta a kötelet és belecsobbant a vízbe.

• Na, gyere te is – mondta kicsit feleszmélve az előbbi szomorúságból
• Oké, jövök – kiáltottam és a következő percbe már én is a vízbe voltam.

Jót nevettünk majd még vagy 10x beugrottunk a vízbe. Aztán nagy nevetés közepette a folyó partján pihentünk meg. A nagy fa mely benyúlt a tóhoz árnyékot adott a melegbe. Sokat beszélgettem Petivel, elmeséltem neki az otthoni életem, ő is mesélt a suliról az osztálytársairól. Elindultunk vissza a faluba mert eléggé megéheztünk. A nagyi otthon kitálalta nekünk az ebédet és a teraszon Petivel megettük. Aztán már rohantunk is tovább. Bejártuk a közeli kis folyó partját, majd amikor sötétedni kezdett visszamentünk oda ahol előző este találkoztunk. Elfeküdtünk a fűbe és a eget kémleltük.

• Tudod mi jó a csillagokba – kérdezte Peti
• Nem – suttogtam
• Nézd csak meg őket, meg van a helyük, de még is szabadok, és akár mikor felmehetsz közéjük és te is lehetsz csillag
• Hogyan?
• Egyszerű, de itt meg fogsz fázni, gyere menjünk haza – mondta
• Jó – legyintettem

Nagyi megengedte hogy a pajta padlásán aludjuk, adott nekünk vacsorát és hálózsákot. Kiterítettük őket és az eget néztük, ahol a csillagok már jól látszódni kezdtek.

• Gondolatba szállj fel hozzájuk – suttogta Peti
• Megpróbálok

Majd mind a ketten becsuktuk a szemünket és a csillagokkal voltunk. El is aludtunk, mert hosszú volt a napunk. A tücskök tovább ciripeltek és a csillagok, mint lámpások világítottak tovább.