Feleség lettem

 2021.07.24. volt a Mi nagy napunk, amikor is két egyénből egy család lettünk. Amikor is az életem véglegesen hozzád kötöttem. 

Kislánykorom óta, egész eddigi életemben arra vágytam, hogy valakinek én legyek az igazi, hogy valaki engem akarjon majd feleségül venni. 

2017.08.10-én azon a viharos estén, talán már mindketten biztosan tudtuk, hogy egyszer össze fogunk házasodni. Nem volt hazugság, amikor azt mondták, hogy rögtön tudni fogjuk, amikor megtaláljuk életünk párját. Ez pontosan így is történt. Annyi sok rossz után azon az estén végre úgy éreztem megérkeztem. 

2019.06.20.-án eljegyeztük egymást és ekkor már biztossá vált, amit már addig is tudtunk, hogy egymással fogjuk leélni az életünket. 

Szépen lassan teltek a napok, hónapok az esküvőszervezéssel kapcsolatban és az utolsó estéig fel se tudtam igazán fogni, hogy feleség leszek. 

Aztán amikor 2021.07.24-én elkészültem és csak arra vártam, hogy megláthassuk egymást, az egyik legszebb pillanat volt. A legszebb nap volt, ami rólunk szólt és mindenki minket ünnepelt. Ez a napp pontosan olyan volt, mint amilyennek megálmodtam, sőt még annál is sokkal szebb és jobb. Ez volt a nap, amikor Mi ketten eggyé lettünk. Ez egy fantasztikus érzés. Olyan, mintha tényleg minden a helyére került volna. Mostmár mindig ott leszünk egymásnak, ahogy az esküben is megfogadtuk, minden jóban és rosszban is kitartunk és támaszai leszünk egymásnak. Mostmár soha nem kell semmit egyedül megoldanunk és vigigcsinálnunk, mostmár sose kell egyedül lennünk. És igen, csodálatos érzés, hogy van egy ember az életemben, aki mostmár a férjem és tudom, érzem, hogy csodás életünk lesz együtt és, hogy az eskü szavai mind igazak voltak és lesznek is. 

Nem is tudom szavakkal kifejezni azt, ami most bennem van. Csak köszönetet tudok mondani, hogy idáig eljutottam és, hogy mostantól egy nagy közös utazás veszi majd kezdetét. 

Új évi gondolatok

Kicsit talán megkésve, így január 13-án, de a vizsgáim miatt talán csak most jutottam oda, hogy elmerengjek az elmúlt éven.

2018 egy igazán szuper év volt, talán nem is tudnék negatívot mondani róla.
Alapból úgy kezdtem az évet, hogy sikeresen átkértem magam másik szakra, ami a szociálpedagógia és sokkal jobban tetszett és sokkal nagyobb erőbedobással csináltam végig a félévet, mint előtte. Aztán felvételiztem Sopronba levelező tagozaton óvodapedagógiára, amiről akkor még nem is igazán tudtam mennyire nagy álom és mennyire a hivatásomnak érzem. Sikeres felvételi alkalmassági vizsgát tettem, pedig nagyon féltem tőle, sikeresen felvettek és sikeresen el is végeztem az első félévet. El se tudom mondani mennyire szeretem tanulni, csinálni és ott lenni. Valóban úgy érzem, hogy ez az a munka, amit szívesen fogok csinálni és amihez az összes létező motivációm megvan, ami csak kellhet. És igen, nagy kihívás volt, hogy 2 egyetemet csináljak párhuzamosan, amiből a vizsgaidőszak nem is volt egyszerű, de megcsináltam és túl vagyok rajta. Egy percig sem bánom már, hogy így döntöttem, hogy mertem szakot váltani, hogy mertem egy újnak nekivágni és hatalmas büszkeség magammal szemben, hogy ezt megtettem és csinálom. Látszik ebből is, hogy mennyire szeretem, mert másképp nem tudnám ezt így csinálni. Számomra ez a dolog a legnagyobb előrelépés magammal szembe 2018-ban, amit megtettem. Hogy nem féltem, hogy félretettem a félelmet az újjal, az ismeretlennel szemben.

Persze ez az egész nem sikerülhetett volna és talán sose tettem volna meg ezeket a lépéseket, ha nincs valaki, aki biztat, aki támogat, aki mellettem van és kiáll a döntésem mellett, ha nincs az a valaki, aki segít rájönni, hogy mit is szeretnék csinálni, hogy mi érdekel. Akkor ma nem tartanék itt. Ezerszer is megköszönhetem, de talán sose lesz elég, hiszen az életemet határoztuk meg ezzel és segített, hogy helyes úton legyek. Ezek mellett azt az ezernyi élményt is megköszönöm, amit átéltünk közösen ebben a csodálatos évben. Nagyon boldog vagyok, hogy a páromnak, a társamnak tudhatom.
Minden élmény varázslatos volt, a májusfa, a közös nyaralás, a szülinapom, a soproni napok, a mozik, a karácsony, a szilveszter, a vadászatok, a barátaink szülinapjai, hogy megismerhettem a családod egészét, a raklapágyam, a közös főzések, biciklitúrák és még sorolhatnám reggelig...

Ha visszaolvasom a pár évvel ezelőtti évösszefoglalóimat, talán egy sincs, amiben ennyi pozitív gondolat lett volna és szerintem ez egy jókora fejlődést mutat az életemben.

Persze megemlíthetek néhány rossz és szomorú dolgot is, mert nem egy haláleset történt ebben az évben a családban, de ezeket is együtt, kitartással átvészeltük.

És hogy hogyan nézek szembe 2019-cel? Ebben az éveben is rengeteg új dolog vár rám, amiket izgalommal várok és nagyon remélem, hogy ez az év is legalább annyira jó lesz, mint az előző és hogy az életem grafikonján mostmár a felfele ívelés tart tovább. :)

A 20. 🎉

Hát jó régen írtam már ide le bármit is, de a szülinapom minden évben egy olyan nap, amikor le kell írnom a gondolataimat. Ugyan idén egy kicsit megcsúsztam ezzel, de attól még bepótolom.
Szóval idén a szülinapom éjszakáját és magát a szülinapomat is a Balatonon töltöttem, aminél jobbat nem is kívánhattam volna.

Szóljak néhány szót a múltról is, mert ez sosem maradhat el. Tavaly nagyon vártam a szülinapomat és hogy megkapjam azt amire várok, de nem kaptam. Lett egy csodás érettségim, ami szuper és felvettek az egyetemre is. Aztán a nyár legviharosabb, de legszebb estéjén összejöttem a barátommal, akit igazán a páromnak mondhatok. Az egyetemmel voltak nehézségek, mert rájöttem, hogy nem is az szeretnék lenni, amit tanulok, de szerencsére úgy érzem azóta már megtaláltam a helyes utat és alig várom, hogy óvónéninek tanulhassak. Szóval szépen lassan, de minden jóra fordult.

Az elmúlt szülinapjaimon mindig volt valami kívánságom, ami a "szülinapi csoda" által megvalósulhatott volna, de nem tette. Idén azonban nem volt ilyen. Ott voltam a Balatonon a barátom karjai közt és úgy éreztem, hogy minden rendben és nincs szükségem a csodára.

És most feltevődik a kérdés, ami minden évben. Érzem-e magam annyi évesnek amennyi vagyok? A 20 az egy szép kerek szám. És valahogy örülök, hogy azt a nyamvadt 19-et végre elfelejthetem, de nem gondolom, hogy ha valaki rámnéz, akkor kitalálja a koromat (no ez persze nem baj :D ).  De hogy érzem-e magam belül ennyinek? Van hogy igen és van hogy egyáltalán nem. De az elmúlt évek után valahogy ez az első olyan szülinapom, amikor a legközelebb vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok.

Hogy mit tartogat a következő év? Ezt nem tudhatom, de sok terv és megvalósításra váró cél van előttem, és nagyon remélem, hogy minden olyan jól folytatódik, mint ahogyan az most is van. :)
Ma még egy ünneplés a barátokkal és a szülinapi programoknak vége is szakad, de köszönöm ezúton is mindenkinek, aki részese. <3 (És igen, nem volt még szülinapi bulim a barátaimmal, de most épp itt az ideje :D )

Évzáró 2017

Lassan vége 2017-nek, szóval gondoltam hogy szokásomhoz híven összeszedem, hogy mit is tartogatott számomra ez az év.

Kezdjük az elején. Az év eleje tele volt még az utolsó évem programjaival. Szalagavató januárban, töri versenyek egymás után,  színjátszós próbák és előadások. Tavasszal a szerenádok, ballagás, érettségik, mindenből az utolsó, amikor valaminek vége lett. Ekkor volt az hogy nem tartoztam már sehova és eléggé magam alatt voltam emiatt. A magánéletem is elég zavaros volt ebben az időszakban... Persze voltak nagyon jó emlékek is, a kis Darázs hétvégék, hogy elkezdtem dolgozni, az utolsó Vitéz lélek előadásunk, a bankett, a szülinapom, hogy Zsidanits díjat kaptam.
A nyár aztán munkával és nyaralással telt. Elmentem a szüleimmel Prágába, ami csodás élmény volt, Zsófimmal Balatonon nyaraltam, ami egy pont volt az életembe, amikor kezdtek megváltozni a dolgok, sátrazás Katinál, nyaralás a családdal a Balatonon.
Eljött az is, hogy felvettek az egyetemre, aminek persze nagyon örültem, akkor is ha nagy volt a bizonytalanság.
A nyár vége aztán mindent megváltoztatott. Eljött a falunap, amikor újra találkoztam azzal az emberrel, akivel már az oviban is szerelmesek voltunk, egy  Jäger kellett hozzánk nem több. Aztán egy kis beszélgetés, ami alatt rájöttünk, hogy mennyire egyformán gondolkodunk és hogy valójában szeretjük egymást. Igen, augusztus volt az a hónap, amikor a legboldogabb voltam és vagyok azóta is, amikor összejöttünk a barátommal. Amikor minden helyreállt, amikor újra fel kerültem. Azóta is együtt vagyunk és minden nagyon boldog és jó, jobbat nem is álmodtam nála.
Szeptemberben aztán megkezdődött az egyetem, ami során rá kellett jönnöm, hogy nem biztos hogy jól választottam.
Az ősz folyamán Atival nagyon sokat jártam az erdőt, megismertem a barátait, a családját, ő is az enyémet. Kipróbálhattam a hobbiját, a vadászatot, elmentünk a volt sulim jótékonysági báljára és számtalan közös élményt alkottunk.
Amilyen rosszul indult az évem, és amennyire káoszos volt, most annyira lett jó és rendezett a vége. Most nagyon boldog vagyok és remélem leszek is még nagyon sokáig.

2017-től nem vártam sokat (páratlan év, páratlan szülinap, zűrös 2016-os befejezés), mégis csodás lett a vége és összességében kevés dolog van amit másképp csinálnék.
Nagyon nagy köszönet Ádámnak, Alexának és Zsófinak akik mindig mellettem voltak ebben az évben is. És persze Atinak hogy boldoggá tesz és támogat. :)

Azért várom 2018-at, mert egy páros év, 20 éves leszek, talán rájövök mi leszek ha nagy leszek és még több közös emlékem/élményem lehet Atival.

Nyárzáró 2017

Ennek a nyárnak is vége kezd lenni. Azt veszem észre, hogy ahogy telnek az évek a nyarak egyre rövidebbek vagyis inkább csak egyre gyorsabban mennek el. Nekem ez a nyár már mondhatni 1 hónappal korábban elkezdődött. Ugyanis ugyebár május elején érettségiztem, szóval utána volt egy kis pihim a szóbeli érettségik előtt. A beszámolómat is innen kezdem.
Még május végén kis baráti társaságommal töltöttünk el egy hétvégét Budapesten. Színházban voltunk aztán hajnalban 12 km-t sétáltunk az éjszakában. De összességében nagyon jól éreztem ott magam.

Ezután én munkába álltam árufeltöltőként a helyi élelmiszerboltban. Egészen május végétől július végéig dolgoztam. Eddig sose vitt rá a lélek, hogy nyárimunkát vállaljak, de ez most nagyon kellett nekem. A suli vége után ugyanis olyan nagy-nagy üresség szállt rám és segített, hogy volt mit csinálnom és hogy így legalább tartoztam valahová.

Június elején újra összeállt a Vitéz lelkes színjátszós csapat és Győrben volt egy előadásunk. Fantasztikus élmény volt újra Rozali szerepébe állni és a régi csapattal lenni.

Közben szépen készültem a szóbeli érettségikre is, és a szülinapom fő momentuma ez is lett. Ugyanis azon a remek napon, amikor betöltöttem a 19. életévemet, ülhettem az érettségi bizottság elé. A vizsga tökéletesen sikerült, jobbat nem is álmodtam volna magamnak. Azon a napon volt még a bankettünk is, ami kissé később kezdődött, mint ahogyan azt elterveztünk, de ennek ellenére jól sikerült.

Persze a szülinapomat a barátaimmal is megünnepeltük ;)

Aztán eljött az utolsó évzárónk napja is, ahol kiosztottak egy díjat a végzős évfolyamba, melyet én és egy barátnőm kaptunk meg. Nagyon büszke voltam erre és úgy gondolom hogy feltette a koronát azokra a dolgokra, amiket csinálhattam, amikre büszke vagyok, amikért kiálltam és küzdöttem.

Darázs csoportunk egy részével sátrazni voltunk Lébény mellett. Nagyon élveztem. Barátnőmmel kitaláltuk, hogy ne telefonozzunk abba a 3 napba. És ki is bírtuk. Egyszerűen annyira jól esett kicsit távol esni mindentől és mindenkitől, a természetben, vízparton barátokkal.

Július elején aztán anyával és apával Prágában töltöttem el egy hétvégét. Az a város is beírta magát a szívembe, ugyanis nagyon szép és olyan történelmi városka. Nagyon tetszett ott minden, az egésznek a hangulata, varázsa.

Július közepén aztán valami érdekes dolog kezdődött el. Ugyanis egyik falubeli, most már mondhatom hogy barátnőm, elhívott magához egy ilyen nyár esti sütögetésre. Igazából ennyire sosem voltunk jóba, nem is értettem hogyan juthattam az eszébe. Másrészt, nem szeretek annyira új társaságba menni, szóval kedvem sem nagyon volt, de egyik barátom rábeszélt, hogy menjek el. El is mentem és nagyon jól éreztem magam. Olyannyira így gondolták ezt a többiek is, hogy rá 1 hétre volt a falunap és elhívtak hogy menjek velük.

El is mentem tehát a kis bandával a falunapra, ahol aztán kibővült a társaság. Igazából nagyon jól éreztem magamat. És ezen a napon találkoztam össze az ovis szerelmemmel. Nem beszéltünk, nem is nagyon foglalkoztunk egymással, hisz ő akkor barátnőmmel volt. De letette elém egy italt és bár még nem lehetett tudni, de ez lett a választása.

Következő hétvégén Zsófimmal mentem el Balatonra. Igazán kibeszéltük az éves dolgainkat, strandoltunk meg ilyesmi. Jól esett és kellett nekem az a hétvége. Ugyanis a nyaram egyáltalán nem úgy indult mint ahogy azt szerettem volna. Mind magánéletileg téren, mind ugyebár az iskola vége miatt. És így jó volt ezeket a dolgokat Zsófival megbeszélni meg jól érezni magamat és kicsit kiszakadni az otthoni környezetből.

Eljött aztán a nap, ami megváltoztatta a nyaram menetét. Július legvégén ugyanis az ovis szerelmem, akivel a falunapon találkoztam lájkolgatta a képeimet facebookon. És olyat tettem amit amúgy nem szoktam. Fogtam magam és ráírtam. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk, nagyon sok mindenről gondolkodunk azonosan és ez nagyon tetszett. Meg persze az is, hogy írt minden nap, hogy kíváncsi volt rám és hogy egy percig nem kellett azon görcsölnöm, hogy majd nem fog írni. 

Családi nyaralás következett a Balatonon. Almádi, Tihany, bobozás, strandolás és napozás. Ezzel telt a kis 6 napos kirándulás. Mindent nézve azért jó volt, bár az agyam akkor már inkább itthon járt. 

Augusztus 10. a nagy nap a nyáron. Hazajöttünk a nyaralásból és nekem az első volt, hogy az ovis szerelmemmel találkozzak. Sose felejtem el azt a napot. A temető előtt találkoztunk, majd sétáltunk és beszélgettünk. Közben vihar készülődött. Összebújtunk, megtörtént az első csók és mind a ketten tudtuk, hogy ez mit is jelent. Onnantól minden egyes nap találkoztunk és úgy érezzük azóta is hogy legalább 5 éve ismerjük egymást. Bemutatott a családjának, bár nem nagyon kellett, hiszen egy faluban lakunk, szóval nagyjából tudtam hogy ki kicsoda. Én is bemutattam őt itthon. Szóval nagyon jól megvagyunk. Sokat jártunk biciklizni meg vadászleseken körbenézni, hiszen ő vadász, állatokat figyelni. Nagyon élvezek minden egyes percet vele. 

Aztán az augusztus így nagyon gyorsan telt. 20-án elvoltunk Wellhello koncerten a bandával, ami viszonylag jó volt, de voltam már jobb koncerten is. Aztán nyárzáró bulin voltunk és el is telt a nyár. Kis ovis szerelmem visszament Sopronba suliba, én megyek gólyatáborba. Ugyanis kihagytam, de felvettek a Széchenyi István Egyetem szociológia szakára, aminek természetesen nagyon örültem. Úgyhogy még ez a gólyatábor vár rám a nyár utolsó 2 napján. 

Összességében, bár nem jártam sok helyen és nem voltam olyan húú de sokat a barátaimmal, nagyon jól sikerült a nyár. Dolgoztam, tehát hasznosnak éreztem magam, jó lett az érettségim, felvettek az egyetemre és a végén pont az i-n, hogy a boldogság és a szerelem is beköszöntött az életembe. 

Szülinapi gondolatok 🎉

Eléggé eltűntem erről az online felületről, de úgy vélem a szülinapom elég jeles nap arra, hogy visszatérjek.

A holnapi nap elég különlegesnek ígérkezik. Nem csak azért, mert hihetetlenül, de 19 éves leszek, hanem azért is, mert holnap van a szóbeli érettségim, aztán este pedig a bankett. Szóval nem egy átlagos nap lesz az tuti.

Gondoltam szólók néhány szót az elmúlt 1 évről. Ilyenkor, a szülinapom előéjszakáján úgyis szeretek elgondolkodni a kis dolgaimon. Tavaly ilyenkor eléggé egyedül voltam, bármennyire is próbáltam ezt leplezni. Ez azonban az elmúlt év során eléggé megváltozott. Újra lettek barátaim, akikkel eljárogatok olykor megünnepelni ezt-azt, vagy csak szimplán színházba, versenyekre járunk aztán csoda estéket töltünk együtt. És nem  csak új embereket tudatok magam körül, hanem talán mondhatom, hogy visszakaptam néhány olyat is akit tavaly ilyenkor elveszítettem, ez pedig nagyon jó érzéssel tölt el. :)
Persze csomó sulis dolgot csináltam ebben az 1 évben. Végzősként ott volt a szalagavató, a ballagás, az érettségi. IDB elnökként ott volt a sütivásár, a farsang, a karácsonyi csokigyűjtés. Színjátszósként ott voltak az újabb előadások, egy újabb darab. Diákként ott volt a sok tanulnivaló, tételek és versenyek. Szóval nem unatkoztam.
Csináltam elég nagy butaságokat és olyan dolgokat is amikre nagyon büszke vagyok.

Tavaly ugyebár csak családi körben ünnepeltem a szülinapomat. Idén ez nem így lesz. Ugyanis volt egy szülinapi kívánságom, ami úgy néz ki egészen teljesül. És néhány barátommal is megünnepeljük ezt a fantasztikus napot majd a hétvégén.

Hogy érzem-e magam 19 évesnek? Egyértelműen nem. Ahogy egyik évben sem érzem magam annyinak, mint amennyi a valós korom. Azzal a 18-cal már egészen megbarátkoztam, de ez a 19 rettenetesen közel van a 20-hoz, az pedig egy félelmetes szám most még számomra. Ezen kívül nagy kedvem lenne átugrani ezt a 19-et, mert valahogy nem szimpatikus nekem ez a szám, jó ez elég bután hangzik, de így van :D

Szokták kérdezni az ember lányát, hogy mit kér szülinapjára. Nekem idén sincsenek túlságosan nagy vágyaim. Csupán szuper tételek a szóbeli érettségin, illetve egy kívánság, amitől nagyon boldog leszek. Persze jótündér keresztanyu ma éjjel sem fog meglátogatni, hogy minden kívánságomat varázsütésre teljesítse, de ezt már nem is várom. Tudom, hogy küzdeni kell és bízni rendületlenül. :)

Újból színjátszó - Láperdő szelleme

Ha november akkor új színdarab. Így volt ez idén is. A láperdő szelleme című mesejátékkal készültünk idén az iskolai patrociniumra.
Egy kilátástalannak tűnő helyzet volt. Mikor még a darab előtt 4 nappal van olyan jelenet ami káoszos. De tudtam, hogy megcsináljuk. Voltak fenntartásaim a csapattal is, de végülis sikerült összekovácsolódnunk. Minden fantasztikus volt. Nehezen tudom szavakba önteni,hogy mit is érzek.
Megint csomó probléma között nagyon jól esett játszani. Bár elsőre idegen volt tőlem a karakterem, de a végére megszerettem. Úgy érzem sokat beleadtam és tudtam olyat mutatni, amit nem gondoltam volna. Az elvarázsolt élmény most is megvan. A darab után többen voltunk akik csak ültünk még és beszélgettünk, egyszerűen nem indultunk el, hogy hazamenjünk. Ugyanis a darab, az a hely, a társaság egy menedékké vált.

És hogy érezzem, hogy ez a végzős évem, szörnyű hogy nem lehetek részese egy újabb darabnak és hogy nem lehet újabb és újabb ilyen novemberem... Utálok végzős lenni. Több okból is, az egyik az hogy minden utolsó... 10 éve járok ebbe a suliba és itt nőttem fel, itt lettem az aki vagyok, 6 hónap múlva pedig el fogok ballagni és itt fogom hagyni mindezt a szépet, jót, olykor bosszantót ami ezzel az iskolával jár...

Egy biztos, a színjátszó, ez a darab és az egész minden egy örök élmény és emlék marad.