Gimis leszek!

A mai nappal együtt már csak 3 nap és visszaülök az iskolapadba. Gimis leszek. Igazából nem is tudom. Mindenki izgul milyen lesz, meg hogy bulis lesz meg de jó gimis leszek. Én annyira nem reagálom túl a dolgokat. Valahogyan nem különlegesebb nekem ez a tanévkezdés mint a többi. Nem megyek új suliba, fele osztályom ugyan az marad, a maradéknak a nagy részét a matektábornak köszönhetően ismerem, az osztályfőnököt is, a tanárokat is. Szóval nem tartok semmitől sem. Biztos különleges vagy más lesz vasárnap az évnyitón már gimnazistaként és nem általános iskolásként ülni. Belépni a 9.a feliratú osztályteremajtón, hallgatni az új ofőt. De nem érzek nyomást vagy megfelelni akarást ezzel kapcsolatban. Nem akarom lazábbra venni, de komolyabbra sem a dolgokat. Bár ez a nyár sokat alakított rajtam,  nagyobb lett az önbizalmam, lett akaraterőm ha ez nem is mindig látszik, és kicsit komolyabban érettebben fogom fel a dolgokat. Meg szerettem volna változni és egy új de még is ugyan az az emberként visszamenni a suliba. Szerintem sikerülni fog. És úgy érzem véghezvittem a legnagyobb célomat a nyáron.

Nyár a blogon

Hát sokat gondolkodtam hogy hogyan is kezdjem ezt a bejegyzést, mi is kéne leírnom.
Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy egyfolytában csak a boldogságözönöm jött ezen a nyáron és hogy nem volt sok újdonság és nem pörgött úgy az egész. De megígérem amint tudok ezen változtatok; már gondolkodtam frissítéseken és újításokon, amiket hamarosan majd meg is fogok csinálni.
Köszönöm szépen annak a 3 rendszeres olvasómnak, akik még mindig nem fedik fel magukat előttem, de bárkik is legyetek nagyon örülök nektek! :) Köszönöm még az 1. feliratkozómnak is "Én az álmodozónak", hogy megtette! :)
Remélem tetszett nektek a könyv amit az elmúlt héten tettem ki.
Voltak napok amikor egészen megugrott a nézettség és volt hogy senki nem olvasott. Azért köszönöm annak is aki csak betévedt és egy-egy posztot vagy idézetet elolvasott.

Szeptembertől majd ahogy már említettem kicsit változik és frissül majd a blog. De még itt ez a 3 nap! :)

Szép estét mindenkinek :))

Kis kitérő

Hogy hogy lehetnek ilyen emberek a földön? Komolyan. Ameddig nincs barátom jó vagyok és addig lehet azt hitetni velem, hogy barátok vagyunk? Lehet azt mondani, hogy egymás legjobb barátai vagyunk? Aztán amikor barátom lesz? Akkor hirtelen nem kellek, eldobsz, bunkó vagy velem? Magasból leköpöd hogy mi van velem? Kibeszélsz? Kinevetsz? Ha próbálom menteni ami még menthető akkor téged nem érdekel és úgy beszélsz velem, mint a kutyáddal sem? Ezt érdemlem én? Hát köszönöm szépen, szerintem ha így állunk vannak nálad jobb barátaim is. Én próbálkoztam, de ezentúl nem fogok. Nem kereslek majd, nem beszélünk. Éld az életed az áll barátaiddal és engem meg felejts el engem. Részemről ennyi volt ez a barátság. Köszi mindent. Szia!

Összegzés

Azt hiszem eddigi életem legvarázslatosabb nyarát éltem ebben az évben. Egy tündérmesébe illő történet részese lehettem. Valami nagyon újnak valami nagyon jóba kezdhettem bele. Ezt a nyarat a szerelem, barátok, város, és egyáltalán nem unatkozás jellemezte. Valahogy kitöltötte a mindennapjaimat a boldogság. Nem unatkoztam, nem volt olyan hogy semmit tevéssel töltöttem a napjaimat. Nagyon sokat takarítottam ezzel általában a fele napom elment mindig. Voltam a barátnőimmel, a családommal és a legtöbbet a szerelmemmel. Idén nyáron kaptam egy csodás embert az égtől, aki az enyém csakis az enyém. Egy barátságom most valahol jól elásva hever, de nem tudom bánom-e. 2013 nyarán olyan élményekben volt részem, amikre nem is gondoltam volna. Szerelmes lettem, de valahogyan tényleg és végre viszont szeretnek és legcsodásabb pillanatokat ő jelentette nekem idén. Hódoltam a legkedvesebb szabadidős foglalkozásomnak és magyar néptáncot táncoltam reggeltől estik egy egész héten át. Sátortáborban élveztem egy hetet a barátnőmmel. Viszont talán most senkit nem tudok legjobb barátnőmnek mondani. Pár baráti kapcsolatom elhűlt most, de majd teszek érte. Valahogyan egy nagyon kiegyensúlyozott életem lett. Nem szorongtam, nem féltem, nem volt semmi rossz vagy negatív dolog.
Tehát összességében egy csodás, mesés, álomba illő nyaram volt.

És beszéljenek a képek is :)

Tervek amelyek sikerültek és amelyek nem

Amiket sikerült megvalósítanom:

• angol tanfolyam 
• Kormorán tábor
• Liás Cintis Vikis program 
• nem unatkoztam
• Naplemente fotózás 
• tánctábor

Amiket nem sikerült:

• Szalmabála fotózás 
• Napkelte fotózás (nem tudtam felkelni) 
• Népdaltanulás Nórival 

Azért szerintem így visszanézve elég sok mindent csináltam meg ezen a nyáron. Azért büszke vagyok magamra. Szerintem egy nagyon eseménydús nyarat zárok le egy hét múlva. 

Az utolsó hét...

 Az utolsó vakációs hétbe lépünk be holnap. Így összegezni fogom  a nyaramat, a nyarat a blogon, elmondom, hogy mely terveim sikerültek melyek nem, hogy úgy milyen nyaram volt, mi volt a legrosszabb, legjobb dolog. Péntektől rátérek a sulira. Félek-e a gimitől, miért, mit várok, stb...

Álomvilág - utószó

Szeretnék köszönetet mondani Liának az első számú olvasómnak, Vikinek, Cininek és Évinek akik végig kísérték a könyv íródását. Akik segítettek és javítgatták az írásaim.

A történetet pedig személyesen átélt érzelmek ihlették, de ez mellett néha a képzeletem szüleménye is.
Szerintem minden ember egy ilyen álomvilágban él, hol jó és rossz keveredik és néha nem tudja hol a helye. Mindenki megálmodik magának egy világot ahová be kell jutni és ahol ott is kell tudni maradni.

Vélemények amiket a könyv olvasása után írtatok:

„Nagyon tetszik a vége, hirtelen azt hittem, hogy szomorúan lesz vége, nem fognak járni, és aztán így lesz az egész, de meglepődtem és örültem, hogy végül nem, és együtt maradtak :) Az egész könyvről meg.. Tudod, hogy nagyon szeretem, amit írsz, és ezt is, az egész történet nagyon jó, van eleje, közepe (rosszal, jóval, nem egyhangú az egész) és vége is, ami nagyon jó :) Szóval szerintem ez egy nagyon szimpatikus kiskönyv, amit sokan fognak szeretni, mert jó története van és jól zárul :) Köszönöm, hogy átküldted, és nagyon tetszik. <3”

/Láng Viki/

„Egy könyv ami a jelent taglalja, ami rólad, rólam, és rólunk szól, amit ha a kezedbe veszel soha többé nem tudod majd letenni, mert magával ragad, és elrepít az álmok csodás világába!”

/Ábrahám Lia/

„Álmodj szépet nekem, körbe éred szívem,
Álmodj fényt, csillagok, s mindent mit adhatok.
Álmodj csendes kézfogást, mellyel barátot találsz,
Álmodj titkos simogatást, álmodj reggel éj után.
/Kormorán – Álmodj álmodót/”

Álomvilág - 8. fejezet

Hát igen. Gyorsan teltek a napok. Hamar eljött a hétfő délután amikor is Bence hazautazott. Szomorú pillanat volt. Nem is tudtam hova rakni magam. Hétfő délelőtt átmentem hozzá segíteni neki csomagolni. Judit is otthon maradt az nap. Nem volt túl sok cucca Bencének, de fájdalmas volt ott pakolászni. Képek kerültek elő amiket még a nyáron készítettünk, képek a nyárnyitó buliról aztán a nyárbúcsúztatón. Szomorú percek voltak. Ebédelni is ott maradtam, de nem sok minden ment le a torkomon. Nehéz volt. Bence ezerszer megígérte, hogy minden nap hív vagy ír, mindegy de tartjuk a kapcsolatot. Délután 3-kor indult a vonat. Már hamar elindultunk az állomásra, Judit is utánunk jött kocsival. Bencétől út közbe rengetegszer búcsúztam el, de megszólalni nem bírtam, mert éreztem ha egy szót is kiejtek a számon elsírom magam. Sokszor átöleltem, hogy éreztessem vele, hiányozni fog. Nehéz volt a búcsú nagyon. Amikor az állomásra értünk és Bencének fel kellett szállnia a vonatra és már Judit is elbúcsúzott tőle, utoljára következtem én. Akkor nagyon fájt. Nem is bírtam tovább elsírtam magam. Bence szorosan magához ölelt.

• Ne sírj, kérlek – súgta a fülembe
• Nem tudok, nem sírni – mondtam én is
  Szipogva engedtem el, hogy menjen haza. A vonat lassan elindult Bence integetett, de a síneken egyre messzebb és messzebb került, aztán végleg eltűnt. Egyre jobban zokogtam. Elment. Judit megkérdezte hogy hazavigyen-e, de mondtam, hogy nem kell inkább sétálnék. Egész úton nem csillapodott a sírásom. Otthon sem. Én nem tudtam tovább ott maradni, nekem is haza kellett mennem. Úgy hogy fel is hívtam anyut, hogy hamarabb hazamennék, nem-e lehetséges. Azt mondta, hogy ha gondolom jöjjek vonattal már ma este. Évi amint hazaért közöltem vele, hogy hazamegyek. Már össze is voltam csomagolva. A vonatom 7-kor indult. Évi kikísért az állomásra és elbúcsúztunk. Megígértem, hogy felhívom, ha hazaérek. Nehéz volt ez az egész. Az úton lejátszódtak a szemem előtt a nyár legszebb és legrosszabb történései. Olyan volt rájuk visszaemlékezni, mintha csak álmok lettek volna. Azon kattogtam, hogy ez egy álomvilág volt. Egy világ melybe soha bele nem merte volna képzelni magam, de ebbe a két és fél hónapba még is benne voltam. Benne voltam egy csodás világba ami ma már csak emlék. Pedig pár nappal ezelőtt még tartott. Szerettem volna visszakapni Bencét, a Balatont, Évit és az egész nyaramat.
  Amikor hazaértem a szemeim be voltak dagadva, anyuék azonban nem kérdeztek semmit. Felmentem a szobámba amit már rég láttam. Elhagyottnak éreztem, mintha nem is az enyém lett volna. Mintha egy teljesen más életbe csöppentem volna. Rettenetesen éreztem magam. Bencét fel is hívtam.
• Szia! Hazaértél? - kérdeztem szipogva
• Igen, de még mindig sírsz?
• Igen, de én is hazajöttem – mondtam és megint kitört belőlem a zokogás
• Miért? - kérdezte és éreztem, hogy próbál nem sírni
• Mert nem éreztem jól magam tovább ott. Otthagytam mindent és hazajöttem
• De Évinek szóltál ugye?
• Persze. Már itthon is vagyok, de nem találom a helyem – keseregtem
• Én sem. Olyan idegennek tűnik minden – mondta ő is.
  Sokáig beszéltünk, mert így talán jobb volt. De amint leraktuk újra rám tört az a fura érzés. Anya nyitott be a szobámba. Kérdezgetett és én pedig mindent elmeséltem neki, az első naptól az utolsóig. Éjjel se sokat tudtam aludni csak forogtam és gondolkodtam. Olyan hajnali 2 körül felhívtam Laurát és neki is elmondtam, hogy hazajöttem. Amikor már sikerült volna elaludnom megcsörrent a telefonom. Bence volt az, hogy rendben vagyok-e már és hogy remélni nem ébresztett fel csak ő nem tudott aludni gondolta én sem.
  És ez így ment még napokig. Anyával vásárolgattunk délelőtt, de amint jött az este, jött a fura érzés és Bence telefonja is.

….

Elkezdődött a suli és a gimi is. Az osztály és az osztályfőnök is nagyon szimpatikusak. A gólyatábor is nagyon jó volt. Azt hiszem jó helyre kerültem Laurával együtt. Bence ahogy megígérte minden nap írt vagy hívott, ami nagyon jól esett. Évivel is egyre többet beszéltem. Annyira sokszor elmeséltem a nyári sztorit, hogy sokszor úgy éreztem, hogy itt van, de volt olyan is, hogy úgy éreztem ezer éve történt.

Az őszi szünetben aztán megtörtént valami. Valami ami talán már nyáron is. Bence hívott egyik nap, hogy épp mit csinálok, mert itt van Komáromba és beszélnünk kéne. Meg is beszéltünk egy helyet ahol találkoztunk, kíváncsi voltam mit akar. Egyáltalán akar-e valamit vagy csak látni akart? Nem kellett sok, hogy kiderüljön. Amint oda értem közölte is.

- Szia! De jó látni – ölelt át
- Szia! Igen – viszonoztam az ölelést
- Hogy vagy? - kérdezte
- Jól, köszi. Te?
- Én is, bár most már sokkal jobban. De nagyon fontos amit akartam mondni.
- Akkor mondd csak.
- Arról van szó – kezdte – hogy szeretsz még? Mármint, hogy úgy? - vágott bele
- Igen – mondtam gyorsan a fülembe pedig vér dobogott
- Akkor lennél a bárnőm? - kérdezte
- Igen, persze – mondtam, de alig mondtam végig már meg is csókolt.

Csoda nap volt az. Végre megtörtént, aminek már rég meg kellett volna. Utána még elmentünk sétálni és jól éreztük magunkat. Megbeszéltük, hogy kéthetente egyszer ő jön aztán én megyek hozzá. Akkor pedig bemutattam a szüleimnek és másnap elmentünk az ő családjához is.

Tényleg egy álomvilág volt az egész. Júniustól egészen idáig és még ezután is folytatódik. Kicsattanóan boldog vagyok és remélem leszek is még sokáig. Bence pont olyan amilyennek lennie kell. Amilyennek már oly sokszor elképzeltem, amilyen fiút kerestem. Jobbat nem is kaphattam volna. És szeretem és ő is szeret engem. Ami meg volt annak meg kellett történnie, hogy ez most így lehessen. Szép volt és remélem ezután is ugyan ilyen vagy még ennél is szebb lesz. 

Álomvilág - 7. fejezet

Hát nem gondoltam volna, hogy Bence képes ilyenre. Nagyon meglepődtem. Na akkor csak szépen sorba.

A pénteki napot egyedül töltöttem, mivel Bence szólt, hogy egész nap elfoglalt lesz. Nem is telefonáltam neki, hadd csinálja a dolgát. Évivel keltem reggel, majd amikor ő elment dolgozni én kiültem a kertbe olvasgatni. Lóbáltam a lábam a vízbe, elmentem fagyit vettem és azt ettem, de igen igen untam magam. Anya is telefontált dél körül, hogy szerdán jönnek értem és, hogy amint hazaérek megyünk és mindent megveszünk ami a sulihoz kell. Elmondása szerint a tankönyveket már hétfőn megveszik apával és be is borítják, hogy azzal már ne kelljen foglalkoznom. Mondtam anyának, hogy nagyon várom már, bár úgy veszem észre, hogy ő jobban izgul azért mert gimibe megyek, mint én. Mielőtt bárkiben is felmerülne, hogy miért is nem megyek gólyatáborba, hát azért mert nincs. Vagyis van, de az első hét végén megyünk majd. Na de mindegy is, addig még van pár napom.

Évi hamarabb hazaért, mint szokott, mert azt mondta ő is elmegy valahová Judittal, de nekik már előbb el kell menniük, úgy hogy 6 körül el is ment. Korainak találtam még, hogy elkezdjek készülődni. Szóval hallgattam zenét meg minden, aztán fél 7-kor elkezdtem babrálni a hajammal, hogy mit csináljak vele. Végül úgy döntöttem, hogy egy kicsit begöndörítem, hogy laza hullámok legyenek benne. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is vegyek fel. Bence azt mondta más jellegű helyre megyünk, mint nyár elején, azt mondta vegyek fel hosszú strandra is jó ruhát. Vagy tíz ruhát tuti felpróbáltam, mire eszembe jutott, hogy hoztam egy nagyon szép darabot. Egy hosszú lila strandruha, ami nyakba kötős és még egyszer sem volt rajtam. Úgy hogy az mellett tettem le a voksomat. Majd felvettem hozzá a csipkés balerinacipőmet, egy kis smink (szempillaspirál, szájfény) és már készen is voltam. Nem is kellett sokat várnom és Bence meg is érkezett. Fehér laza ing volt rajta és egy barna halászgatya.

• Szép vagy, indulhatunk? - kezdte köszönés nélkül
• Köszi, igen mehetünk. Amúgy hová megyünk? - kérdeztem, mert már majd megvesztem a kíváncsiságtól
• Titok -mondta

Azzal elindultunk le a dombos utcán, Bencéék háza felé. Aztán amikor a házuk elé értünk nem érettem mit keresünk itt. De ő megragadta a kezemet és behívott. Igen házibuli, náluk. Szuper ötlet. És ami még szuperebb, hogy nem csak Bence, Évi, Judit és Bence barátja voltak ott, hanem az én barátnőimet is meghívta. Ott volt Laura és Szilvi a két nagyon jó barátnőm. Na meg persze Nóri akit nagyon ritkán látok és Timi a szomszédunk is.

• Hű! - mondtam
• Hát, tudom nem valami csuda jó hely, de végül is, elég jó nem? És meghívtam a te barátaidat is
• Mit is mondhatnék -kerestem a szavakat – köszi, nagyon, mindent - mondtam miközben megöleltem
• Ne, de gyere érezzük jól magunkat – húzott ki az udvarra

Csodásan fel volt díszítve mindent. Lampionokkal, melyek olyanok voltam mint a kis csillagok. Volt zene, ételek, sütik, üdítők, pezsgő. Minden annyira szép volt. Váltottam pár szót Laurával és Szilvivel, aztán Timivel is. És végül - de nem azért mert kevésbé fontos, de vele akartam a legtöbbet beszélni – Nórival. Elmeséltem neki a nyaramat, ő is az övét. Aztán amikor már mindenkivel beszélgettem és táncoltam is egy kicsit, fogtam egy szelet sütit és félrevonultam. Néztem ahogy a Balaton vize halkan hullámzik és ahogy még a túloldalon a nap lemenőben van. Elgondolkodtam, hogy mennyire szép is volt ez az egész nyár, még akkor is ha volt benne rossz. Bence szakította meg a gondolkodásomat.

• Gyere egy picit – hívott
• Jó, de várj csal egy kicsit. Miért nem mondtad el? - kérdeztem
• Mert meglepetésnek szántam – mondta és átölelt
• Na, de gyere, jó?

Nekem meg még lett volna 1000 kérdésem, de nem kellett megkérdeznem. Bence ezután köszöntőt mondott. A zene elhalkult az emberek is csendben maradtak (közben érkeztek még, de őket nem ismertem).

• Egy kis figyelmet kérnék – kezdte meg a beszédet – szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljött. Szeretném elmondni, hogy csodás nyaram volt, köszönet érte Virágnak – bökött felém -remélem nektek is hasonló 2 és fél hónapotok volt, szeretném emellett további jó bulizást kívánni mindenkinek. Ja és jó tanévet – nevette el magát.

A zene ismét hangos lett, az emberek ismét táncolni, beszélgetni kezdtek.

• Nekem is szép nyaram volt – mondtam Bencének, aki erre nem felelt csak egyszerűen megcsókolt, igazából hozzá kéne még szoknom, hogy nem járunk, de ilyesmiket csinálunk.

Sokáig maradtam ott és a többiek is. Amikor már mindenki elment segítettem Bencének és Juditnak kicsit rendbe rakni az udvart. Judit amikor végeztünk bement a házba és meghagyta, hogy ne legyünk kinn sokáig. Pár lampion még világított. Bence a kezembe adott egyet és ő is fogott egyet. Majd mindketten útjukra engedtünk őket. Szép volt látni ahogy távolodnak és a csillagokkal egyneművé válnak. Azonban eszembe jutott, hogy pár nap és én is elmegyek, Bence is elmegy és ki tudja találkozunk-e még valaha. Bence valahogy észrevehette, hogy min jár az agyam.

• Ne félj, találkozunk még. Szünetek a suliba, telefon, skype és annyi hely ahol beszélhetünk.
• Hát nagyon remélem. De akkor sem lesz ugyan az, mint amikor reggel felkeltem és rohantam át, hogy együtt töltsük a napot.
• Nem, igazad van, nem lesz ugyan az, de ami megtörtént az megtörtént és nem felejtem el. Remélem te sem – mondta
• Persze hogy nem – mondtam én is aztán a nyakába borultam.

Bence még hazakísért, aztán annyira fáradt voltam, hogy nem kellett sok, mire elnyomott az álom. Szép este volt nagyon. A barátaimmal és Vele.

Másnap reggel Évi nem ment dolgozni, így vele töltöttem a napot. Nagyon jól éreztük magunkat. Kitalálta, hogy menjünk el vásárolni (cipő, ruha) aztán moziztunk és a nap vége felé pedig beültünk egy étterembe. Nagyon sokat nevettem és nagyon jól éreztem magam. Este a vacsinál azonban nagyon elgondolkodtam.

• Valami baj van? - kérdezte Évi – Elbambultál
• Ja, nem semmi. Csak elgondolkodtam.
• És beavatsz, hogy min?
• Aha, persze. Hát csak az egész nyáron. Mert annyira jó volt. Annyira szerettem itt lenni nálad, még ha az elején féltem is, hogy unatkozni fogok egyedül. Bár nem voltam egyedül. Mag azon, hogy nemsokára kezdődik a suli és gimis leszek. Új suli, új osztálytársak – soroltam a gondolataimat
• Értem. Nagyon jó hallani, hogy ennyire jól érezted magad. Sajnálom, hogy nem tudtam a legtöbb időt veled tölteni. A gimitől meg ne félj, jó lesz – simította meg a karom. - Amúgy milyen nyelvet is fogsz tanulni?
• Angol, mivel ugye azt tanultam általánosban is, és francia
• Értem
• De miért kérdezted? - tettem fel a kérdést kíváncsiskodva
• Csak úgy kérdeztem.

A nap további részében jól kitárgyaltuk, hogy mi volt ezen a nyáron. A tanulságot, a jót, a rosszat, amit lehetett volna másképp, ami pont jó volt úgy ahogy volt. Szóval mindent.

Amikor hazaértünk a vásárlásból Bence állt a házunk előtt.

• Sziasztok! - köszönt
• Szia! - köszöntünk mi is Évivel, amíg ő bement a házba én beszélgettem Bencével.
• Mi újság? Milyen napod volt? - kérdezte
• Semmi érdekes, nagyszerű. Neked?
• Nekem kissé unalmas – válaszolta kissé lehangoltan – Séta?
• Oké mehetünk - mondtam

A séta közben sok témánk volt. A nyár, a suli, a tegnapi nap meg úgy minden.

• Figyelj – kezdett bele valami egészen másba – ígérd meg, hogy ha bármi is történjék addig amíg nem találkozunk, sokat fogunk beszélni
• Ha valamit, akkor ezt megígérhetem – mondtam – de ugye hívni fogsz te is? És ha úgy adódik találkozunk majd?
• Persze, hogy foglak, ha lesz rá mód minden nap beszélünk valahogy. Mikor utazol?
• Szerdán jönnek értem anyuék. Te?
• Én már hétfő délután. Vonattal megyek haza.
• Értem. - mondtam, de igazából nagyon fájt, hogy már csak egy és fél nap és hazamegy – tudod mit? - jutott eszembe valami – menjünk el sátrazni ma este, tudod fel a dombtetőre, a patak mellé
• Nagyszerű ötlet, de siessünk mert hamarosan sötétedik. Menj haza pakolj össze én is összecuccolok meg hozom a sátrat – mondta azzal mind a ketten rohantunk hazafelé.

Amint beestem a házba szóltam Évinek, hogy mi lesz a program és szaladtam összerakodni meg gyorsan lezuhanyozni. Nem raktam el különösen semmit, csak egy párnát, pokrócot és a fésűmet. Zuhanyozás után felvettem a szürke melegítő nadrágom, egy rózsaszín pólót, a nadrágomhoz illő pulcsit és a rózsaszín tornacipőm, a hajam összefogtam és már készen is álltam. Tükörképem pont azt a látványt keltett, mint aki sátrazni indul. Pont elkészültem amikor Bence csengetett és már kezdődhetett is az utolsó előtti közös esténk.

A sátrazás nagyon jól sikerült. Jól éreztem magam és Bence is. Beszélgettünk nagyon sokat, a nyárról meg arról hogy most mi is van köztünk és, hogy erről most beszélünk utoljára. Legközelebb csak akkor ha majd ő felhozza. Én meg belenyugodtam. Aztán beszéltünk a gimiről meg, hogy neki milyen volt a kezdet. Azon az estén sok minden újat megtudtam róla és ez jól esett. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a nyárnak, mert nagyin meghatározó volt számomra. És ha vége félek, hogy ennek mind vége és csak emlék lesz nem több. Talán ugyan így, ugyan itt nem is leszünk már. Lehet, hogy igen, de hogy nem lesz ugyan ilyen az biztos. 

Álomvilág - 6. fejezet

Vajon eddig tartott volna a nagy boldogságom? Azt hiszem igen. Bár megtette amit megtett, de én nem tudom őt utálni ezért. Nem is haragszom rá, egyáltalán, csak nem értem. Na akkor lássuk csak szépen sorban miről is beszélek.
Másnap reggel átmentem Bencéhez, ahogy szoktam. Csengettem a kis Pötyi megint ott ugatott, csak nagy sokára nyílt ki az ajtó. Bence jött ki. Köszöntöttem volna úgy ahogy tegnap is, de valahogy fura volt. Nem tudtam mi a baja, nem értettem mi bántja.

• Valami gond van? -kérdeztem
• Nem semmi, csak... - kezdte, de nem fejezte be
• Mi csak? Mondd már el. Tudod, hogy bennem megbízhatsz.
• Nem tudom Virág, fura ez az egész. Sokat gondolkodtam és nem is sokat aludtam.
• Miről gondolkodtál? -kérdeztem és nagyon furának éreztem
• Hát rólunk – a válasza rövid volt és tömör
• De mit kell ezen gondolkodni? - annyira nem értettem
• Figyelj szerintem mi eddig is jól megvoltunk együtt, csak mint barátok – mondta én meg levegőt is alig kaptam – Figyelj! Én nagyon össze vagyok zavarodva, nem tudom mi van, nekem idő kell, hogy mindent átgondoljak – mondta – de addig is legyünk azok egymásnak akik azelőtt voltunk. Megértesz engem Virág?
• Persze – mondtam és a sírógörcs kerülgetett, nem éreztem jól magam
• Na akkor jó. Mit csináljuk ma? -kérdezte mintha mi sem történt volna
• Nem érezem jól magam, talán megfáztam vagy nem tudom, úgy hogy most hazamennék ha nem bánod
• Jó, de szólj ha kell valami
• Oké, szia!

Elindultam hazafelé, aztán amikor már Bence is bement a házba rohanni kezdtem és kitört belőle a sírás, nem is láttam a könnyeimtől. A nap szépen sütött, a madarak is csicseregtek, minden szép volt, csak én nem voltam boldog. Amint hazaért éreztem, hogy egyedül nem sokáig fogom bírni. Felhívtam Laurát és elmeséltem neki mi történt.

• Szia! -szóltam bele a telefonba kissé szipogva
• Szia Virág! Mi a baj? Csak nem sírsz? - kérdezte
• De. Annyira rossz dolog történt – kezdtem és elmeséltem neki mi volt.
• Jaj, próbálj meg erős lenni én itt vagyok és segítek meg ott van veled Évi is. Ne legyél egyedül. De ne haragudj Virág mennem kell, mert anyuék már csak rám várnak megyünk a nagyihoz. Puszi és vigyázz magadra, meg hívj ha van valami – mondta és le is tette a telefont.

Nem éreztem jobban magam. Túl meleg volt a levegő, olyan nyomott. Alig tudtam lélegezni. Évi még egy csomó idő mire hazaér. Egyedül vagyok. Egy darabig ültem a fotelba a gondolkodtam a dolgokon, de csak rosszabbul lettem. Kiültem a Balaton partjára olvasni, de ott sem lett jobb. Próbáltam filmet nézni, de pár perc múlva sírva fakadtam minden , fimen mert beugrott a kép, ahogy együtt voltam Bencével. Nem akartam mást, csak eltűnni innen. Próbáltam aludni egy kicsit, de nem ment. Jégkrém, csoki, semmi nem segített. A nap lassan telt és egyre melegebb lett. Már szinte fojtogatott a hő. Évi aztán hazajött.

• Szia! Milyen napod volt? - kérdezte
• Szia! Hát nem valami jó
• Miért mi történt? -kérdezte, közbe tett vett a konyhában, én meg elmeséltem neki is.
• Figyelj! Ha időt kért add meg neki. Ott volt előtted az a lány lehet még nincs túl rajta. Nyugi. - próbált vigasztalni

Próbáltam nyugodt maradni, de elfogott a düh. Fogtam egy papírt és egy tollat és leírtam mindent.

Szia!
Én elfogadom amit mondtál és megért, de vannak dolgok amiket nem értek és szeretném megérteni őket. Csak ezekre válaszolj még.

• Miért mondtad azt, hogy legyen, ha közbe nem akartad?
• Miért nem mondtad meg azon az estén, hogy nem és kész?
• És miért? Még is miért csináltad ezt? Mire volt jó neked?

Majd válaszolj kérlek. És ne sértődj meg, nem bántásból írtam, csak tényleg szeretnék mindent érteni.
Virág

Aztán fogtam összehajtogattam, öntöttem egy kis emberi alakot. Tehát felvettem a rózsaszín tornacipőm meg a barna térdnacimat és egy kardigánt. Elindultam Bencéék háza felé. Bedobtam a postaládába a levelet. Sötét volt, nem égtek a lámpák az utcán. Gondoltam, ha becsengetek és várok egy kicsit, kijön majd valaki és beviszi a levelet. Így is lett. Csöngettem, vártam, amikor pedig nyílt az ajtó és valaki elindult nem tudtam hova menni, így kivettem a levelet a postaládából. Bence jött ki. A levelet a kezébe nyomta, nem is mondtam neki semmit. Aztán továbbmentem a balatoni utcán. Nem érdekelt mi lesz a levéllel, hogy válaszol-e rá, csak szerettem volna, ha tudja, hogy nagyon fájt. Sétáltam még egy kicsit, aztán hazamentem. Évi már várt vacsival. Kiültünk a teraszra és beszélgettünk. Nem csak erről úgy mindenről. Az egész nyárról. Eldöntöttük, hogy elmegyünk pénteken abba a buliba, de nem hívjuk Bencét és Juditot sem. Ketten bulizunk egy jót. Olyan éjfél lehetett, amikor bementünk és lefeküdtünk aludni. Sokáig forgolódtam, de sehogy se tudtam aludni. Ezért fogtam magam és belebújtam a papucsomba, kaptam egy pulcsit és elmentem sétálni. Gondoltam ki lát, úgy is késő van már, nem jár erre senki. Nem is volt senki az utcán. Még mindig nagyon meleg volt, vagy csak én éreztem annak? Nem tudom. Lassan mentem és vagy egy órát sétáltam. Amikor már úgy éreztem eléggé elfáradtam és tudok aludni, levettem a papucsom és elindultam hazafelé, de futva. Jól esett. Hazaérve, halkan behuppantam az ágyba. Nem sokat tudtam aludni, így hallgattam az éjszaka neszeit.

Reggel korán keltem Évivel, reggeliztünk aztán neki sajnos el kellett mennie dolgozni, de megígérte, hogy ha hazajön majd csinálunk valamit. Előttem állt az egész nap. Mit csináljak egyedül? Ezen gondolkodtam miközben megszólalt a csengő. Bence volt az. Megörültem amikor megláttam, de nem tudtam mit akar.

• Szia! - nyitottam ajtót
• Szia Virág! Jobban vagy? - kérdezte
• Igen. Gyere beljebb – mondtam
• Igazából csak azért jöttem, hogy van-e kedved valamit csinálni ma, unatkoztam tegnap egész nap.
• Oké, persze, de mit szeretnél csinálni?
• Hát nem is tudom.
• Én igen – mondtam – sétahajókázás
• Ó, nagyon jó ötlet -mondta
• Akkor kb. fél óra múlva találkozunk a kisbolt előtt, oké?
• Oké – mondta Bence azzal el is ment.

Örültem is meg nem is, hogy vele leszek ma. Felvettem a fehér virágos szoknyámat, a kék ujjatlan felsőmet és a szandimat, bepakoltam a barna virágos kis táskámba, a hajamat összefogtam és már indultam is a kisbolthoz készen állva a sétahajózásra.
Persze én hülye mit is hittem? Talán, hogy ugyan úgy fogunk viselkedni egymással. Hát igazán rosszul hittem. Nem egyáltalán nem. Már nem tudtunk annyit beszélgetni. Nem tudom mi történhetett. A hajókázás amúgy nagyon szép volt, utána ettünk egyet aztán a következő hajóval visszajöttünk. Amikor hazaértem Évi még nem volt otthon. Úgy hogy tettem-vettem egy kicsit. Olyan fél 5 körül kaptam egy SMS-t. Először azt hittem talán Bence lesz. Mit is hittem. Anya volt. Igazából nem akart semmit csak, hogy ugye nem felejtettem el, hogy a jövő szerdán jönnek értem. Visszaírtam neki, hogy nyugodjon meg nem felejtettem el. Nem sokkal később Évi is hazaért. Készítettünk vacsit. Hmm kebap volt, jól sikerült. Aztán elmeséltem neki, hogy milyen napom volt. Nem sokkal később kopogtak, valami barátnője jött úgy ,hogy úgy döntöttem felmegyek a szobámba és kicsit zenéz hallgatok meg töprengek. Felérve a fülembe raktam a fülhallgatómat és indítottam a zenét. Az ablakot kinyitottam, kissé hűvös volt és szemerkélt az eső. Szép nyár végi este volt. Épp Rúzs Magdi Aprócska blues című dalát hallgattam amikor arra lettem figyelmes, hogy Évi nyit be a szobámba.

• Bocsi, hogy zavarlak, de keresnek
• Semmi gond. Ki az? - kérdeztem
• Egy barátod, azt kéri öltözz fel és menj vele

Nem nagyon értettem, de úgy tettem. Felvettem a farmerem a szürke kardigánom meg egy tornacipőt és lementem, hogy megnézzem ki a titokzatos látogató. A házban nem volt senki, Évi bólintott és azt mondta menjek csak kint vár. Amikor kiléptem az ajtón Bence állt ott a kis Pötyivel.

• Szia! - köszönt ő először
• Szia! Hát te?
• Gondoltam sétálunk egy kicsit
• Oké, menjünk

Nem tudtam igazán hová tenni a dolgot. Idejött, hogy menjünk el sétálni? De miért? Most megint miért teszi ezt? Ezek kavarogtak a fejembe.

• Min agyalsz? - kérdezte – Nagyon el vagy gondolkodva
• Semmin, vagyis sok mindenen -mondtam kicsi összezavarodva - mostanában van min
• Értem, figyelj csak, hogy tudd
• De nem tudom, hogy akarom-e tudni – szakítottam félbe
• Aha, de azért elmondhatom? - kérdezte kissé haragosan
• Persze, mondd csak
• Figyelj Virág! Én nem akartalak megbántani ezt te is tudod, de...
• Mi, de? Bocsi mondd csak
• De tudnod kell, hogy én amikor azt mondtam szeretlek nem hazudtam
• Akkor? Akkor még is hogy értsem ezt az egészet? Még is mit gondoljak? Annyira áá – és igen sírva fakadtam ő pedig átölelt
• Nyugodj meg, kérlek. Tudom, hogy nagyon hülye voltam, de meg kell értened engem. Virág megtudod érteni? De most komolyan?
• Én... én nem tudom Bence ne haragudj, de én semmit sem tudok már úgy érzem. Egyszerűen túl sok ez nekem. Hogy ezt felfogjam. Egyszer voltam eddigi életembe nagyon bátor és akkor is ez lett a vége – zokogtam tovább – én nem tudom értelek-e, azt hiszem nem
• Nem baj – simította meg az arcom – én szeretném, hogy megérts engem, mert tudnod kell, hogy én nagyon is szeretlek, rád számíthatok amikor másra nem, te itt vagy ha más nem is – kis szünetet tartva folyatta – fontos vagy nekem
• De magyarázd meg ha ez mind így van akkor miért nem lehetek a barátnőd? Miért nem akarod?
• Nem tudom, csak egyszerűen összezavarodtam és megijedtem – sorolta és eléggé úgy tűnt ő is sírni fog
• De mitől Bence? Annyira nem tudom felfogni
• Ha tudnám elmondanám, de nem tudom, egyszerűen nem volt jó se veled se nélküled – és igen ő is teljesen kiborult – nekem úgy volt jó amíg nem tudtam, hogy mi van, jobb volt inkább reménytelenül szeretni téged, és nem ne kérdezd miért, mert nem tudom. Egyszerűen már önmagamat sem értem
• Oké , de akkor valójába mit is akarsz? - álltam meg értetlenül
• Én azt akarom, vagyis azt hiszem, hogy tudd szeretlek, de nem vagyok a barátod, majd egyszer lehet az lehetek, mert szeretnék, de nem most, szeretném hogy tudd rám számíthatsz, szeretném ha továbbra is tudnál szeretni és ha majd eljön az ideje akkor minden jó lesz és boldogok lehetünk – magyarázta
• Jó, nekem ezen gondolkodnom kell, lehet, hogy holnap megbeszéljük? - kérdeztem
• Persze, akkor menjünk haza
• Köszi

Amikor odaértünk a ház elé egy gyors öleléssel elbúcsúztunk egymástól. Évi barátnője már nem volt ott. Ő a konyhába pakolászott.

• Akarod, hogy megkérdezzem mi volt?
• Nem, bocsi – mondtam és zokogva mentem fel a szobámba

Nem akartam senkivel se beszélni. Az ablakom nyitva volt és hallottam, hogy eleredt az eső. Zuhogott. Pont illett a hangulatomhoz. Nem tudtam semmit. Nem értettem semmit. Azt kívántam, bár ne lettem volna bátor.

Az éjjel nem tudtam aludni. Csak forgolódtam. Mivel már nem tudtam mit kezdeni magammal, felkeltem, felöltöztem és elindultam. Igen hajnali 2 órakor. Az eső még mindig esett ezért vittem esernyőt. Nem tudtam pontosan hova is indulok, csak valahova. Mentem amerre a szívem vitt. Bencéék háza elé. Sokáig álltam ott csendben és sokáig gondolkodtam. Aztán végre megállapodtak a gondolataim. Felhívtam Bencét.

• Felébresztettelek? -kérdeztem
• Nem, nem tudok aludni. Valami baj van?
• Nem semmi. Kijössz?
• Hogy itt vagy? Hajnali fél 3 van – mondta nevetve
• Aha, de akkor kijössz?
• Megyek – tette le a telefont

A következő percben már ott is volt. Bocsánatot kértem amiért annyira kiborultam és, hogy össze-vissza beszéltem. Aztán behívott a házba, hogy nehogy már kinn ázzunk. A házuk csendes volt. Felmentünk a szobájába. Leültem a fotelbe és tovább beszélgettünk. Megegyeztünk, hogy barátok maradunk, bár tudjuk egymásról, hogy szeretjük a másikat. Elég érdekes barátság. A sok beszélgetés közepette valahogy mellé kerültem az ágyra. Ő átölelt és végig simította az arcomat, és aztán... megcsókolt. Igen. Felnevettem.

• Szóval barátok? -kérdeztem
• Aha. Barátok akik szerelmesek egymásba és barátok akik néha csókolóznak – nevetett
• Oké, de ezt meg kell még szoknom.

Olyan 5 óra lehetett amikor is írtam Évinek egy SMS-t, hogy Bencénél töltöttem az éjszakát, ne keressen reggel. Persze ott nem jelentett gondot elaludni.

Nem mondhatnám, hogy korán keltünk, olyan 10 óra lehetett amikor is én ébredtem meg. Bence még aludt. Nem akartam lelépni semmi szó nélkül, de felébreszteni sem. Úgy döntöttem körülnézek a szobájában. Negyed óra sem telt el amikor végül Bence is felébredt.

• Jó reggel! Mit csinálunk ma? - kérdezte
• Nem tudom. Szerinted?
• Szerintem együnk valamit, mert farkas éhes vagyok – mondta nevetve.

Lementünk a konyhába és készítettünk reggelit. Beszélgettünk és közben ettünk. Na jó az a reggeli már lehetett volna ebéd is akár mert 11 körül még mindig ettünk.

• Figyelj! Akkor holnap elmegyünk abba a nyárbúcsúztató buliba? - kérdeztem
• Hát, én úgy gondoltam elviszlek egy másik ilyen buliba ami teljesen más
• Oké. De hova? - kérdeztem, mert nagyon kíváncsi voltam
• Az titok, a lényeg annyi, hogy kicsit elegánsabb helyre – válaszolta
• Jó. De akkor mit is csinálunk ma? - kérdeztem
• Várj csak egy kicsit – mondta azzal felszaladt és egy hozott egy képet
• Ez a Tapolcai tavas barlang – mondtam
• Igen, van kedved elmenni? Délbe indul egy vonat.
• Persze hogy van. Még sosem voltam ott – ugrottam a nyakába és nagyon örültem a programnak – De előtte hazamennék még, ha nem gond.
• Jó, persze menj csak, majd olyan negyed óra múlva érted megyek

Én meg már szaladtam is haza, hogy gyorsan átöltözzek és már mehessünk is. A vasútállomás nem volt messze, ezért nem kellett nagyon sietni. Felvettem a barna rövidnacimat egy pasztellrózsaszín toppot és a szandimat, magamra akasztottam a kis táskám és már Bence itt is volt értem. A vonatot kényelmesen elértünk, na jó igen biciklivel mentünk a végén, mert gyalog lehet nem sikerült volna. Bence megvette a jegyeket és már fel is ültünk a vonatra készen állva a kirándulásra. Szép idő volt. A nap melegen sütött, a vasút mellett pipacsmezőket fújdogált az augusztusi szél. Igazán boldog voltam, bár tudtam amit tudtam. És igen féltem is, hogy mi lesz ebből. De akkor ott vele minden jónak tűnt, mert bár nehezen, de elfogadtam, hogy szeret, de nem akarja, hogy a barátnője legyek. Legalább tudtam, hogy úgy érez ahogy én. Akkor bár nem úgy utaztam vele, mint A barátommal, hanem csak mint egy baráttal, de boldog voltam.

A kis kirándulásunk nagyon jól sikerült. Csónakáztunk a tavas barlangba aztán ebédeltünk sétálgattunk és egy késő délutáni vonattal hazajöttünk. Igazán szép nap volt. Bencétől azonban hamar elköszöntem, mert eszembe jutott, hogy tegnap éjjel elmentem és nem is beszéltem Évivel. Hazaérve nem is kellett semmit kérdeznie, mert mindet elmeséltem neki ami tegnap este óta történt. Persze, Évi mindenben tud nekem segíteni meg minden, de erre aztán ő sem tudott mit mondani. Nem is kellett, jó volt, hogy egyáltalán elmondhattam neki. Vacsi után felhívtam Laurát is és neki is mindent elmondtam, bár ő sem nagyon tudta mit mondjon rá.

• Van kedved valami lányos dolgot csinálni? - nyitott be Évi a szobámba
• Persze, de mire gondoltál? - kérdeztem, mert tudtam ha felhozza az ötletet konkrét elképzelése van, így is volt
• Mozi?
• Jó ötlet. Mit nézünk?
• Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk Pi életét. Azt mesélték szép film és vetítik is ma este – mondta
• Oké.
• Jó, akkor öltözz és egy óra múlva indulunk – ment ki a szobámból

Én meg elmentem zuhanyozni meg hajat mosni. Beszárítottam a hajam, felvettem a fehér szoknyámat a menta zöld felsőmet és a csipkés balerinacipőmet, magamra akasztottam a kis táskámat és már készen is voltam. Évire sem kellett sokat várnom és már indultunk is. Bence írt közben egy SMS-t, hogy elmegyünk-e sétálni visszaírtam, hogy sajnos nem, mert mozizni megyek Évivel.
A film nagyon jó volt, tényleg szép volt. Utána még sétáltunk Évivel a nyár végi estében és beszélgettünk. 11 óra körül érhettünk haza. Mondtam Évinek, hogy a holnapi buli lefújva mivel, hogy Bence hívott máshová, de nem volt csalódott, hogy nem vele megyek, úgy festett mintha tudta volna már, pedig én nem mondtam neki. Na mindegy is. Felmentem a szobámba és zenét kezdtem hallgatni. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Bence hívott.

• Szia! Beengedsz? - szólt bele
• Szia! Mi? Hol vagy?
• Itt a házatok előtt.
• Oké, várj egy kicsit, mindjárt megyek – tettem le a telefont.

Bence tényleg a kapu előtt várakozott. Nagyon meglepődtem, hogy mit keres itt. Igazából csak azért jött, hogy elhívjon sétálni. Úgy hogy mentünk egy kört és közbe beszéltünk a holnapi napról. Azt mondta, reggel ne is keressem, mert egész nap dolga lesz, de az esti nyárbúcsúztatón találkozunk. Kicsit furcsának tűnt az egész, de gondoltam oké. Megbeszéltünk, hogy 8 körül jön értem és, hogy vegyek fel valami strandi ruhát ami eléggé szép is. Amikor hazaértem csak bedűltem az ágyba és elnyomott az álom. 

Álomvilág - 5. fejezet

Igen, nagyon boldog voltam, de arra nem gondoltam, hogy már csak egy hét van a nyárból. Nem örültem neki, de egy nyugtatott meg Bence is megy haza. Akkor sem lesz jó, hogy most hirtelen messze kerülünk egymástól. Pedig annyira boldog voltam. Megpróbáltuk a lehető legtöbb időt tölteni együtt.
Másnap reggel már nagyon korán átmentem Bencéhez. Ez a reggel egy kicsit viszont másképp indult. Amikor odaértem a ház elé nagy levegőt vettem és mér nyúltam volna a csengőhöz amikor már nyílt is az ajtó. Igen Bence volt ott. Nagyon mosolygott és ki is jött hozzám. És megcsókolt. Annyira nagyon boldog voltam.

• Hogy aludtál? - kérdezte
• Hát egyáltalán nem sokat aludtam, te?
• Én se – mondta – Na mit csináljunk ma?
• Nem tudom, mit szeretnél?
• Hát... - gondolkodtam el – stand?
• Oké, de este felé elmegyünk sétálni? - kérdezte és magához húzott
• Persze

Hazaszaladtam a strand cuccomért, nagyon siettem. Szerettem volna a lehető legtöbb időt tölteni Bencével. De megelőzött ő ért oda előbb a házunkhoz. Elindultunk a Balaton partjára. Nagyon szép napunk volt. Sokat voltunk benn a vízben meg aztán napoztunk. Olyan délután négy óra felé mentünk csak haza. Természetesen szerettem volna Évi előtt hazaérni, úgy hogy hazasiettem, de előtte még megbeszéltem Bencével, hogy értem jön 8 óra felé. Amikor Évi hazaért sokat beszélgettünk. Azt mondta nagyon örül annak, hogy boldog vagyok.

• És mit csináljunk ma este? - kérdezte Évi
• Hát, én Bencével megyek sétálni – mondtam
• Értem. A hétvégén lesz egy nyárbúcsúztató buli ott ahol még a nyárnyitó is volt, arra gondoltam, hogy elmegyünk ugyan úgy ahogy még az elején – mondta Évi
• Persze, nagyszerű ötlet

Vacsoráztunk és már csengetett is Bence. Elindultunk sétálni, de olyan helyre mentünk ahol még nem jártam. Egy dombtetőn voltunk ahonnan nagyon szépen lehetett látni az esti Balatont. Varázslatos látvány volt. És hogy mi volt a legjobb abba, hogy Bence barátnője lettem? Az hogy nem változott semmit a kapcsolatunk, ugyan úgy tudtunk beszélgetni és nevetni. A különbség csak annyi volt, hogy már kézen fogva sétáltunk és néha csókolóztunk is. Boldog voltam, és tényleg szerettem Bencét.

• Virág – fordult felém – ugye tudod, hogy mindjárt vége a szünetnek?
• Igen tudom, de...
• Semmi, de – fojtotta belém a szót – nem lesz gond
• De kezdődik a suli és, hogy fogunk találkozni
• Nem lesz gond – ölelt magához

Egy kicsit megnyugodtam, de ott motoszkált bennem, hogy igen ő Pesten lakik én meg Komáromba, hogy fogjuk látni egymást. Igen, nincs a két hely egymástól túl messze, de akkor is, suli meg minden. Nem jártam még senkivel, de hogy távkapcsolattal kezdeni, nem volt valami jó ilyesmin gondolkodni.

Álomvilág - 4. fejezet

Azt hittem, hogy az a legrosszabb dolog a világon, hogy összevesztem Laurával és, hogy nem tudom Bence mit is érez. De a következő hét teljesen odaütött. Az első felében minden jól ment és tök jól megvoltam Bencével, beszéltünk, hülyültünk, tervezgettünk, aztán pénteken történhetett, hogy este telefonon hívtam Bencét, mert nálunk maradt a pénztálcája, de Judit vette fel a telefont. Azt mondta Bence nincs otthon elment valami buliba. Nagyon megijedtem, azt mondta, hogy ő nem jár bulizni, de akkor még semmit nem tudtam. Másnap átmentem Bencéhez, de mivel későn keltem fel csak olyan dél fele sikerült rendbe hoznom magam. Egy lány volt náluk, valami Vera nevezetű, Bence ott ölelgette meg csókolgatta. Azt hittem ott esek össze, fal fehér lettem, ezt onnan tudom, hogy Judit megkérdezte jól vagyok-e mert nagyon lesápadtam. Köszöntem Bencének és Verának is, de a lányt nem nagyon érdekeltem, viszont Bence odajött hozzám és mondta

• Ő a barátnőm akivel tegnap ismerkedtem meg és imád kézműveskedni és nézd meg mit kaptam tőle - a kezére mutatott és egy zöld fehér színű valami érdekesen fonott karkötő volt a kezén.
• Szóval a barátnőd? - kérdeztem vissza
• Igen, gyere ismerkedjetek meg

De én nem tettem, azt mondtam, hogy haza kell mennem. Sírva léptem ki az utcára és már hívtam is fel Laurát. Bocsánatot kértem a tegnapiért és elmeséltem, hogy mi történt ő sajnos nem tudott mit mondani csak annyit, hogy nyugodjak meg egy kicsit, mert minden rendbe fog jönni. Este Évinek is beszámoltam a történtekről. Másnap már nem találkoztam Bencével a megszokott módon, de aztán gondolkoztam.

Feladjam ilyen könnyen és adjam át más lánynak. Nem azt nem szabad így a következő nap már mentem is át Bencéhez és bár már nem ugyan abba a hangulatban teltek a napok, de legalább együtt. Ő este Verával én Évivel voltam. Vera viszont nagyon furcsának tűnt és Bencét is azzá tette, bulizni kezdett járni és másképp beszélt. Én nem beszéltem Verával, mert ha megláttam is úgy éreztem, hogy le tudnék neki keverni egy pofont, szóval inkább kerültem, de éreztem, hogy ő teszi ezt Bencével. Szenvedtem kicsit sőt inkább sokat az miatt a lány miatt. De Bence is érezte, hogy nincs minden rendben ezzel a lánnyal. Így aztán 3 hét után szakított Verával. Teltek múltak a napok, hetek és eljött augusztus 20.-a. Együtt ünnepeltem Bencével. A város központjában voltak szép rendezvények és persze este tűzijáték. Az a nap volt, amikor úgy éreztem igazán egy álomvilág vesz körül. Jó és rossz álmok együtt, az egyik percben még jó volt, de a másikban már nem.
Mert, hogy olyan dolog történt amire megesküdtem, hogy sose teszem meg, de akkor úgy éreztem meg kell. Bencével hazafele sétálva beszélgettünk. Nagyon el akartam már mondani neki, hogy mit érzek és nem őrlődni ezen. Látta ő is, hogy valami nincsen rendben.
- Mi a baj Virág? Látom, hogy valami nem okés veled – mondta

• Hát... nem tudom elmondani ne haragudj
• De kérlek, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz
• Igen tudom, de...
• Légy szíves, na ki vele – mondta még jó sokszor
• Na jó - kezdtem, a kezem remegett, alig kaptam levegőt, de belevágtam – Voltál már úgy, hogy ott volt a cél előtted és már csak egy akadály állt ott és azt nem tudtad legyőzni?
• Igen, persze – mondta – de nehogy már valami olyan akadály legyen amit nem lehet kikerülni vagy átugrani
• Hát kikerülni nem lehet
• Figyelj! Ott vannak például a motorok vagy a kocsik, ha kifogy a benzin újratöltik. Érted mit akarok ezzel? - kérdezte
• Igen azt hiszem
• És milyen akadály ez? - kérdezte
• Hát... - nagy levegőt vettem – érzelmi
• Na az nem könnyű
• Igen, mert tudod van egy fiú akit szeretek, de ő egyben egy nagyon jó barát is, nem tudom ő mit gondol erről és nem is merem neki én sem elmondani
• Az az akadály, hogy nem tudod elmondani?
• Igen – a szívem úgy vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről
• Szerintem mondd el neki – javasolta – Mi lehet a legrosszabb?
• Hát mondjuk, hogy soha többet nem beszélünk majd
• Szerintem nem, ha ő is tudja kezelni nem
• Nem jöttél rá ki az? - ekkor döntöttem le végleg, hogy elmondom neki
• Nem, miért ismerem a tagot?
• Ismered.
• Hát igazából nem sok mindenkit ismerek akit te is
• Te egy olyan fiú van akit te is én is ismerünk az utcából az a fura gyerek
• Ő az?
• Dehogy, ne gondolj már ennyire hülyének – mondtam, ekkor leültünk egy padra.

Láttam, hogy gondolkodik és nagyon féltem. Vajon mi lesz most? Okos voltam, hogy ezt tettem? Ezek jártak az agyamba és közben végig a szemébe néztem. Aztán láttam, hogy leesett neki.

• Tudod ugye?
• Persze, hogy tudom. De nem tudom mit mondjak neked erre. Eléggé kínos ez.
• Hát még nekem – vágtam közbe
• Figyelj! Van amit nem tudsz. Volt egy barátnőm aki eléggé csúnyán szakított velem és nem is tudom. Sokat gondoltam én is rád, ránk, de nem tudtam dűlőre jutni – akkor felállt és fel alá kezdett járkálni, majd leguggolt elém – azt mondom próbáljuk meg – azzal a mozdulattal pedig megfogta a kezem – látom most megkönnyebbültél
• Igen, tudod milyen rég van ez már bennem?
• Mióta?
• Hát 1 hónapja tuti
• De most már menjünk kezd sötétedni – mondta és átkarolva indultunk tovább.

Egyszer aztán amikor már majdnem a házunk előtt voltunk megálltunk.

• Tudtam ám, végig tudtam, hogy mit akarsz mondani – szólalt meg
• Szóval tudtad. És hagytad, hogy szenvedjek

Felnevettünk ezen. Aztán átölelt, még mindig nem voltam teljesen nyugodt.

• Na ne feszengj már ezen – mondta

Aztán újra megöleltem és megpuszilta a fejem. Akkor ott teljesen megnyugodtam. Összekulcsolta a kezemet az övével és megcsókolt. Igen életem első csókja. Nagyon boldog voltam. Úgy éreztem életem legszebb estéjén vagyok túl.

Amikor aztán beléptem a házba Évi egyből látta, hogy kirobbanóan boldog vagyok. El is meséltem neki mi történt. És bár igen már hajnali 2 óra is elmúlt felhívtam Laurát. Akkorát sikított a telefonba amikor elmeséltem mi történt, hogy azt hittem megsüketülök. Az nap este nem nagyon tudtam aludni. Számoltam az órákat, hogy mikor láthatom újra Bencét. És nem egy percig sem hittem azt, hogy ez egy álom. És nagyon büszke voltam magamra, amiért ennyire bátor voltam. Igaz megfogadtam egyszer, hogy én sose fogom megtenni az első lépést, de most muszáj volt és nem bántam meg.