Álomvilág - 4. fejezet

Azt hittem, hogy az a legrosszabb dolog a világon, hogy összevesztem Laurával és, hogy nem tudom Bence mit is érez. De a következő hét teljesen odaütött. Az első felében minden jól ment és tök jól megvoltam Bencével, beszéltünk, hülyültünk, tervezgettünk, aztán pénteken történhetett, hogy este telefonon hívtam Bencét, mert nálunk maradt a pénztálcája, de Judit vette fel a telefont. Azt mondta Bence nincs otthon elment valami buliba. Nagyon megijedtem, azt mondta, hogy ő nem jár bulizni, de akkor még semmit nem tudtam. Másnap átmentem Bencéhez, de mivel későn keltem fel csak olyan dél fele sikerült rendbe hoznom magam. Egy lány volt náluk, valami Vera nevezetű, Bence ott ölelgette meg csókolgatta. Azt hittem ott esek össze, fal fehér lettem, ezt onnan tudom, hogy Judit megkérdezte jól vagyok-e mert nagyon lesápadtam. Köszöntem Bencének és Verának is, de a lányt nem nagyon érdekeltem, viszont Bence odajött hozzám és mondta

• Ő a barátnőm akivel tegnap ismerkedtem meg és imád kézműveskedni és nézd meg mit kaptam tőle - a kezére mutatott és egy zöld fehér színű valami érdekesen fonott karkötő volt a kezén.
• Szóval a barátnőd? - kérdeztem vissza
• Igen, gyere ismerkedjetek meg

De én nem tettem, azt mondtam, hogy haza kell mennem. Sírva léptem ki az utcára és már hívtam is fel Laurát. Bocsánatot kértem a tegnapiért és elmeséltem, hogy mi történt ő sajnos nem tudott mit mondani csak annyit, hogy nyugodjak meg egy kicsit, mert minden rendbe fog jönni. Este Évinek is beszámoltam a történtekről. Másnap már nem találkoztam Bencével a megszokott módon, de aztán gondolkoztam.

Feladjam ilyen könnyen és adjam át más lánynak. Nem azt nem szabad így a következő nap már mentem is át Bencéhez és bár már nem ugyan abba a hangulatban teltek a napok, de legalább együtt. Ő este Verával én Évivel voltam. Vera viszont nagyon furcsának tűnt és Bencét is azzá tette, bulizni kezdett járni és másképp beszélt. Én nem beszéltem Verával, mert ha megláttam is úgy éreztem, hogy le tudnék neki keverni egy pofont, szóval inkább kerültem, de éreztem, hogy ő teszi ezt Bencével. Szenvedtem kicsit sőt inkább sokat az miatt a lány miatt. De Bence is érezte, hogy nincs minden rendben ezzel a lánnyal. Így aztán 3 hét után szakított Verával. Teltek múltak a napok, hetek és eljött augusztus 20.-a. Együtt ünnepeltem Bencével. A város központjában voltak szép rendezvények és persze este tűzijáték. Az a nap volt, amikor úgy éreztem igazán egy álomvilág vesz körül. Jó és rossz álmok együtt, az egyik percben még jó volt, de a másikban már nem.
Mert, hogy olyan dolog történt amire megesküdtem, hogy sose teszem meg, de akkor úgy éreztem meg kell. Bencével hazafele sétálva beszélgettünk. Nagyon el akartam már mondani neki, hogy mit érzek és nem őrlődni ezen. Látta ő is, hogy valami nincsen rendben.
- Mi a baj Virág? Látom, hogy valami nem okés veled – mondta

• Hát... nem tudom elmondani ne haragudj
• De kérlek, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz
• Igen tudom, de...
• Légy szíves, na ki vele – mondta még jó sokszor
• Na jó - kezdtem, a kezem remegett, alig kaptam levegőt, de belevágtam – Voltál már úgy, hogy ott volt a cél előtted és már csak egy akadály állt ott és azt nem tudtad legyőzni?
• Igen, persze – mondta – de nehogy már valami olyan akadály legyen amit nem lehet kikerülni vagy átugrani
• Hát kikerülni nem lehet
• Figyelj! Ott vannak például a motorok vagy a kocsik, ha kifogy a benzin újratöltik. Érted mit akarok ezzel? - kérdezte
• Igen azt hiszem
• És milyen akadály ez? - kérdezte
• Hát... - nagy levegőt vettem – érzelmi
• Na az nem könnyű
• Igen, mert tudod van egy fiú akit szeretek, de ő egyben egy nagyon jó barát is, nem tudom ő mit gondol erről és nem is merem neki én sem elmondani
• Az az akadály, hogy nem tudod elmondani?
• Igen – a szívem úgy vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről
• Szerintem mondd el neki – javasolta – Mi lehet a legrosszabb?
• Hát mondjuk, hogy soha többet nem beszélünk majd
• Szerintem nem, ha ő is tudja kezelni nem
• Nem jöttél rá ki az? - ekkor döntöttem le végleg, hogy elmondom neki
• Nem, miért ismerem a tagot?
• Ismered.
• Hát igazából nem sok mindenkit ismerek akit te is
• Te egy olyan fiú van akit te is én is ismerünk az utcából az a fura gyerek
• Ő az?
• Dehogy, ne gondolj már ennyire hülyének – mondtam, ekkor leültünk egy padra.

Láttam, hogy gondolkodik és nagyon féltem. Vajon mi lesz most? Okos voltam, hogy ezt tettem? Ezek jártak az agyamba és közben végig a szemébe néztem. Aztán láttam, hogy leesett neki.

• Tudod ugye?
• Persze, hogy tudom. De nem tudom mit mondjak neked erre. Eléggé kínos ez.
• Hát még nekem – vágtam közbe
• Figyelj! Van amit nem tudsz. Volt egy barátnőm aki eléggé csúnyán szakított velem és nem is tudom. Sokat gondoltam én is rád, ránk, de nem tudtam dűlőre jutni – akkor felállt és fel alá kezdett járkálni, majd leguggolt elém – azt mondom próbáljuk meg – azzal a mozdulattal pedig megfogta a kezem – látom most megkönnyebbültél
• Igen, tudod milyen rég van ez már bennem?
• Mióta?
• Hát 1 hónapja tuti
• De most már menjünk kezd sötétedni – mondta és átkarolva indultunk tovább.

Egyszer aztán amikor már majdnem a házunk előtt voltunk megálltunk.

• Tudtam ám, végig tudtam, hogy mit akarsz mondani – szólalt meg
• Szóval tudtad. És hagytad, hogy szenvedjek

Felnevettünk ezen. Aztán átölelt, még mindig nem voltam teljesen nyugodt.

• Na ne feszengj már ezen – mondta

Aztán újra megöleltem és megpuszilta a fejem. Akkor ott teljesen megnyugodtam. Összekulcsolta a kezemet az övével és megcsókolt. Igen életem első csókja. Nagyon boldog voltam. Úgy éreztem életem legszebb estéjén vagyok túl.

Amikor aztán beléptem a házba Évi egyből látta, hogy kirobbanóan boldog vagyok. El is meséltem neki mi történt. És bár igen már hajnali 2 óra is elmúlt felhívtam Laurát. Akkorát sikított a telefonba amikor elmeséltem mi történt, hogy azt hittem megsüketülök. Az nap este nem nagyon tudtam aludni. Számoltam az órákat, hogy mikor láthatom újra Bencét. És nem egy percig sem hittem azt, hogy ez egy álom. És nagyon büszke voltam magamra, amiért ennyire bátor voltam. Igaz megfogadtam egyszer, hogy én sose fogom megtenni az első lépést, de most muszáj volt és nem bántam meg.