2014. december 31., szerda

Viszlát 2014, üdv 2015!

Hát ez az év is eltelt. Valahogyan nagyon gyorsan, de ezt nem is bánom. 2014 nem volt az én évem. Egyszerűen annyi negatív dolog történt. Úgy tűnik ez így megy. Míg 2013 életem legjobb, legszebb éve volt, ez az idei annyira nem. Persze nem azt mondom, voltak nagyon szép időszakok/napok (szülinapom, évforduló a barátommal, az év első 3 hónapja, táborok). Persze minden évben lehetnek, sőt kellenek olyan pontok amik nem olyanok, mint szerettük volna, ezt tudom jól.
De kicsit mégis hogy összegezzem ezt az évet. Sok hibát követtem el, amikből tanultam. Még mindig, bár kicsit néha kevésbé, de van mellettem valaki, aki szeret és támogat. Visszataláltunk egymáshoz egyik barátnőmmel, de veszítettem is el barátot.
Igazából tényleg olyan gyorsan elment ez az év, hogy hiába gondolkodok, már agy negyed órája nem jut eszembe, hogy mik is történtek.

Hogy hogyan tovább? 2015-re írtam magamnak néhány dolgot, amit remélem, én azon leszek, hogy meg tudok majd valósítani és végre (most már kezdenek) egyenesbe jönnek a dolgaim. Vár rám nyár elején egy vizsga az iskolában, amin jól szeretnék teljesíteni. Szeretnék nyelvvizsgát is egy éven belül. A nyarat szeretném a barátaimmal, a barátommal eltölteni és nem mellesleg szeretném, ha nagyon nagyon jó lenne. Próbálok kicsit jobban odafigyelni magamra, tehát egészségesebben élni. És a blog számára legfontosabb, hogy próbálok majd minden héten legalább 1 bejegyzést közzétenni.
Nagy vonalakban talán ennyi.

Remélem nektek jobban telt ez az év, mint nekem. És kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet! Ma mindenki vigyázzon magára, de azért érezze is jól magát. :)

Puszi mindenkinek :) Viki

2014. december 24., szerda

2014. december 20., szombat

Karácsony a barátaimmal

Ajándékaim <3 mindet imádom

Egy kis pizzázással ünnepeltünk az osztálytárs barátnőimmel :)

Nem találkozunk sokat, de ez most már nagyon kellett <3 jó volt :)

Zsófimmal :) <3

2014. december 17., szerda

Csak egy idézet

“Azt hiszik egy fiatalnak olyan könnyű az élete. Azt hiszik a tanuláson kívül semmi gondja. Pedig ott van , a család, barátok, szerelem, problémák, fájdalom, érzelmek, (…). 
A családom hajt, hogy tanuljak, mert nem viszem semmire. Leszól amiatt aki vagyok. Elvárja, hogy megfeleljek! 
A barátaim el várják a segítségem. Gondjaikat a vállamra pakolják. 
A szerelem üldöz és azt játssza, hogy olyanokkal hozza össze utam akiknek én nem kellek. Aztán jól kinevet.
Problémáim vannak magammal, a világommal, a múltammal, a jelenemmel, a tetteimmel,(…).
A fájdalom a bal vállam fölött ül és mindig lelkemben tombol ha rosszul cselekszem, döntőm, ha sértés ér vagy elutasítás(…).
Az érzelmek váltakoznak bennem mint a napszakok. Hol boldog, hol szomorú, hol érzékeny, hol kemény ,(…) vagyok.
Talán mégse vagyok olyan boldog és gond mentes mint hiszik!”

2014. december 15., hétfő