Sziasztok!
Ma egy kicsit arról lesz szó, hogy miért nem tudjuk igazi önmagunkat adni?
Hát hol is kezdjem? talán az öltözködésnél. Nem tudom ki hogy van vele, de bennem él egy kép, hogy hogyan szeretnék öltözködni. Magassarkú, szoknya, csinos felső, kisruhák. Szóval olyan nőiesen, lányosan. De sajnos mindig is voltak és vannak olyan lányok az osztályomba, akik, ha valaki nem úgy öltözködik ahogy nekik tetszik, vagy ami eltér az ő stílusuktól azt kinevetik. Általános iskolába sokszor volt úgy, hogy pl amikor cipőt vettünk akkor mindig azt néztem, hogy ez annak/azoknak a bizonyos lánynak/lányoknak hogy fog tetszeni. Lehet, hogy nem is volt kényelmes, nem is olyat akartam, de azt vettem meg. Anya pedig mindig megkérdezte, hogy nekik veszek cipőt vagy magamnak. A válaszom természetesen az volt, hogy magamnak, de ez nem volt így. Most idén talán már ezt sikerült kivenni az életemből, de persze még nem 100%-an.
Folytassuk talán azzal, hogy mit szeretek, mit nem. Sokáig titkoltam, hogy mi pl a kedvenc zenekarom. Aztán úgy 6. körül elmondtam az egyik barátnőmnek, aki persze elterjesztette az egész osztályban. Sok rosszat kaptam akkor. Mindenki bántott ez miatt, mert nem az akkor trendi Barbie meg Lola meg társai voltak a kedvenceim. Sok barátnőmről kiderült akkor, hogy nem igazi barátok, mert mikor ezek kiderültek, akkor elfordultak tőlem. Azóta próbálom magamat adni és persze találtam olyan barátokat, akik nem fordultak el tőlem, ha valami változás történt. De jó tanulság volt, hogy érdemes mindig magamat adni.
Ilyen pl az is, hogy néptáncolok/néptáncoltam. Máig is sokan vannak akik nem tudják. Nem hiszem, hogy elfordulna tőlem az aki nem tudja, de ezt nem sokan tudják.
Kicsit tehát összefoglalva. Nagyon fontos, hogy ne másnak öltözködjünk, hogy ne másnak éljünk, hanem saját magunknak. Nem kell senkit hiú ábrándokba dédelgetni, hogy azok vagyunk akik nem, ez fontos nem csak egy barátságban, hanem egy kapcsolatban is.
Ezen a blogon gondjaimat, boldog perceimet szeretném megosztani veletek, hogy akivel hasonló történik lássa túl lehet lépni mindenen és lehet felhőtlenül boldognak lenni. Hisz valakinek a nagy világból sikerült. :)
2014. november 16., vasárnap
2014. november 9., vasárnap
Mosolyka előadás
Sziasztok!
Tegnap barátnőmmel eljutottunk végre egy Mosolyka előadásra. Mert Fanni Győrben járt a könyvszalonon.
Aki nem tudnál kiről, miről van szó, annak pár szóba elmesélem. Mosolyka vagy ha úgy tetszik Hozleiter Fanni izomsorvadásban éli mindennapjait. 26 éves, bár az orvosok azt jósolták neki, hogy 18 éves koránál nem fog nagyon tovább élni. Dolgozik, férje van és éli a mindennapjait szinte úgy mint egy átlagos ember. És közbe mosolyog. Nem adja fel az álmait, céljait csak azért, mert van "egy kis" nehézsége.
Szóval Fanni előadására látogattunk el tegnap. Amikor beléptünk a Győri Nemzeti Színházba mindenhol könyvek voltak és rengeteg ember. Azt se tudtuk hova kéne menni. Aztán eszünkbe jutott, hogy a sok könyves stand között biztos ott van a Libri kiadóé is, ahol Fanni könyvét meg lehet venni. Hát hogyisne vettük volna meg :D
Aztán beültünk a színházterembe és vártuk, hogy Mosolyka beguruljon a színpadra és mosolyogva elmondja a történetét. Fanni tehát a színpadon, a színházterembe óriási taps. annyit nevetett és mosolygott, hogy el se hittem. Komolyan és nevetve veszi az élet akadályait. Persze van aki azt hihetné: "Persze, csak a színpadon mosolyog". De ez nem így van. Miután az előadásnak vége lett beálltunk a sorba, hogy dedikáltassuk a könyvet. Fanni ott is mosolygott és minden emberhez, aki oda ment hozzá szólt egy kedves, jó szót. Lia (a barátnőm akivel voltam) nagyon meglepődött, mikor emlékezett rá, hogy írt az egyik posztja alá. Ezek után vettünk egy "Te döntesz" bögrét is. :)
Nagyon jól sikerült nap volt. Amennyi élet és vidámság Fanniba van, azt tanítani kellene. Egyszerűen fantasztikus előadás volt. Példamutató az, ahogy ő a betegsége ellenére is így tud élni.
Te döntesz című könyvében ír mindarról, hogy neki mivel kell megküzdeni a mindennapokban és hogy milyen nehézségei voltak. Ez tehát egy életrajzi regény, de közben mégse. Mindenkinek ajánlom, ha lehetősége van látogasson el egyszer egy Mosolyka előadásra, mert rengeteg energiát tud adni az embernek. :)
Fanni facebook oldala
Mosolygós szép napot mindenkinek :)
Tegnap barátnőmmel eljutottunk végre egy Mosolyka előadásra. Mert Fanni Győrben járt a könyvszalonon.
Aki nem tudnál kiről, miről van szó, annak pár szóba elmesélem. Mosolyka vagy ha úgy tetszik Hozleiter Fanni izomsorvadásban éli mindennapjait. 26 éves, bár az orvosok azt jósolták neki, hogy 18 éves koránál nem fog nagyon tovább élni. Dolgozik, férje van és éli a mindennapjait szinte úgy mint egy átlagos ember. És közbe mosolyog. Nem adja fel az álmait, céljait csak azért, mert van "egy kis" nehézsége.Szóval Fanni előadására látogattunk el tegnap. Amikor beléptünk a Győri Nemzeti Színházba mindenhol könyvek voltak és rengeteg ember. Azt se tudtuk hova kéne menni. Aztán eszünkbe jutott, hogy a sok könyves stand között biztos ott van a Libri kiadóé is, ahol Fanni könyvét meg lehet venni. Hát hogyisne vettük volna meg :D
Aztán beültünk a színházterembe és vártuk, hogy Mosolyka beguruljon a színpadra és mosolyogva elmondja a történetét. Fanni tehát a színpadon, a színházterembe óriási taps. annyit nevetett és mosolygott, hogy el se hittem. Komolyan és nevetve veszi az élet akadályait. Persze van aki azt hihetné: "Persze, csak a színpadon mosolyog". De ez nem így van. Miután az előadásnak vége lett beálltunk a sorba, hogy dedikáltassuk a könyvet. Fanni ott is mosolygott és minden emberhez, aki oda ment hozzá szólt egy kedves, jó szót. Lia (a barátnőm akivel voltam) nagyon meglepődött, mikor emlékezett rá, hogy írt az egyik posztja alá. Ezek után vettünk egy "Te döntesz" bögrét is. :)
Nagyon jól sikerült nap volt. Amennyi élet és vidámság Fanniba van, azt tanítani kellene. Egyszerűen fantasztikus előadás volt. Példamutató az, ahogy ő a betegsége ellenére is így tud élni.
Te döntesz című könyvében ír mindarról, hogy neki mivel kell megküzdeni a mindennapokban és hogy milyen nehézségei voltak. Ez tehát egy életrajzi regény, de közben mégse. Mindenkinek ajánlom, ha lehetősége van látogasson el egyszer egy Mosolyka előadásra, mert rengeteg energiát tud adni az embernek. :)
Fanni facebook oldala
Mosolygós szép napot mindenkinek :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)