Sziasztok!
Ma egy kicsit arról lesz szó, hogy miért nem tudjuk igazi önmagunkat adni?
Hát hol is kezdjem? talán az öltözködésnél. Nem tudom ki hogy van vele, de bennem él egy kép, hogy hogyan szeretnék öltözködni. Magassarkú, szoknya, csinos felső, kisruhák. Szóval olyan nőiesen, lányosan. De sajnos mindig is voltak és vannak olyan lányok az osztályomba, akik, ha valaki nem úgy öltözködik ahogy nekik tetszik, vagy ami eltér az ő stílusuktól azt kinevetik. Általános iskolába sokszor volt úgy, hogy pl amikor cipőt vettünk akkor mindig azt néztem, hogy ez annak/azoknak a bizonyos lánynak/lányoknak hogy fog tetszeni. Lehet, hogy nem is volt kényelmes, nem is olyat akartam, de azt vettem meg. Anya pedig mindig megkérdezte, hogy nekik veszek cipőt vagy magamnak. A válaszom természetesen az volt, hogy magamnak, de ez nem volt így. Most idén talán már ezt sikerült kivenni az életemből, de persze még nem 100%-an.
Folytassuk talán azzal, hogy mit szeretek, mit nem. Sokáig titkoltam, hogy mi pl a kedvenc zenekarom. Aztán úgy 6. körül elmondtam az egyik barátnőmnek, aki persze elterjesztette az egész osztályban. Sok rosszat kaptam akkor. Mindenki bántott ez miatt, mert nem az akkor trendi Barbie meg Lola meg társai voltak a kedvenceim. Sok barátnőmről kiderült akkor, hogy nem igazi barátok, mert mikor ezek kiderültek, akkor elfordultak tőlem. Azóta próbálom magamat adni és persze találtam olyan barátokat, akik nem fordultak el tőlem, ha valami változás történt. De jó tanulság volt, hogy érdemes mindig magamat adni.
Ilyen pl az is, hogy néptáncolok/néptáncoltam. Máig is sokan vannak akik nem tudják. Nem hiszem, hogy elfordulna tőlem az aki nem tudja, de ezt nem sokan tudják.
Kicsit tehát összefoglalva. Nagyon fontos, hogy ne másnak öltözködjünk, hogy ne másnak éljünk, hanem saját magunknak. Nem kell senkit hiú ábrándokba dédelgetni, hogy azok vagyunk akik nem, ez fontos nem csak egy barátságban, hanem egy kapcsolatban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése