Álomvilág - 6. fejezet

Vajon eddig tartott volna a nagy boldogságom? Azt hiszem igen. Bár megtette amit megtett, de én nem tudom őt utálni ezért. Nem is haragszom rá, egyáltalán, csak nem értem. Na akkor lássuk csak szépen sorban miről is beszélek.
Másnap reggel átmentem Bencéhez, ahogy szoktam. Csengettem a kis Pötyi megint ott ugatott, csak nagy sokára nyílt ki az ajtó. Bence jött ki. Köszöntöttem volna úgy ahogy tegnap is, de valahogy fura volt. Nem tudtam mi a baja, nem értettem mi bántja.

• Valami gond van? -kérdeztem
• Nem semmi, csak... - kezdte, de nem fejezte be
• Mi csak? Mondd már el. Tudod, hogy bennem megbízhatsz.
• Nem tudom Virág, fura ez az egész. Sokat gondolkodtam és nem is sokat aludtam.
• Miről gondolkodtál? -kérdeztem és nagyon furának éreztem
• Hát rólunk – a válasza rövid volt és tömör
• De mit kell ezen gondolkodni? - annyira nem értettem
• Figyelj szerintem mi eddig is jól megvoltunk együtt, csak mint barátok – mondta én meg levegőt is alig kaptam – Figyelj! Én nagyon össze vagyok zavarodva, nem tudom mi van, nekem idő kell, hogy mindent átgondoljak – mondta – de addig is legyünk azok egymásnak akik azelőtt voltunk. Megértesz engem Virág?
• Persze – mondtam és a sírógörcs kerülgetett, nem éreztem jól magam
• Na akkor jó. Mit csináljuk ma? -kérdezte mintha mi sem történt volna
• Nem érezem jól magam, talán megfáztam vagy nem tudom, úgy hogy most hazamennék ha nem bánod
• Jó, de szólj ha kell valami
• Oké, szia!

Elindultam hazafelé, aztán amikor már Bence is bement a házba rohanni kezdtem és kitört belőle a sírás, nem is láttam a könnyeimtől. A nap szépen sütött, a madarak is csicseregtek, minden szép volt, csak én nem voltam boldog. Amint hazaért éreztem, hogy egyedül nem sokáig fogom bírni. Felhívtam Laurát és elmeséltem neki mi történt.

• Szia! -szóltam bele a telefonba kissé szipogva
• Szia Virág! Mi a baj? Csak nem sírsz? - kérdezte
• De. Annyira rossz dolog történt – kezdtem és elmeséltem neki mi volt.
• Jaj, próbálj meg erős lenni én itt vagyok és segítek meg ott van veled Évi is. Ne legyél egyedül. De ne haragudj Virág mennem kell, mert anyuék már csak rám várnak megyünk a nagyihoz. Puszi és vigyázz magadra, meg hívj ha van valami – mondta és le is tette a telefont.

Nem éreztem jobban magam. Túl meleg volt a levegő, olyan nyomott. Alig tudtam lélegezni. Évi még egy csomó idő mire hazaér. Egyedül vagyok. Egy darabig ültem a fotelba a gondolkodtam a dolgokon, de csak rosszabbul lettem. Kiültem a Balaton partjára olvasni, de ott sem lett jobb. Próbáltam filmet nézni, de pár perc múlva sírva fakadtam minden , fimen mert beugrott a kép, ahogy együtt voltam Bencével. Nem akartam mást, csak eltűnni innen. Próbáltam aludni egy kicsit, de nem ment. Jégkrém, csoki, semmi nem segített. A nap lassan telt és egyre melegebb lett. Már szinte fojtogatott a hő. Évi aztán hazajött.

• Szia! Milyen napod volt? - kérdezte
• Szia! Hát nem valami jó
• Miért mi történt? -kérdezte, közbe tett vett a konyhában, én meg elmeséltem neki is.
• Figyelj! Ha időt kért add meg neki. Ott volt előtted az a lány lehet még nincs túl rajta. Nyugi. - próbált vigasztalni

Próbáltam nyugodt maradni, de elfogott a düh. Fogtam egy papírt és egy tollat és leírtam mindent.

Szia!
Én elfogadom amit mondtál és megért, de vannak dolgok amiket nem értek és szeretném megérteni őket. Csak ezekre válaszolj még.

• Miért mondtad azt, hogy legyen, ha közbe nem akartad?
• Miért nem mondtad meg azon az estén, hogy nem és kész?
• És miért? Még is miért csináltad ezt? Mire volt jó neked?

Majd válaszolj kérlek. És ne sértődj meg, nem bántásból írtam, csak tényleg szeretnék mindent érteni.
Virág

Aztán fogtam összehajtogattam, öntöttem egy kis emberi alakot. Tehát felvettem a rózsaszín tornacipőm meg a barna térdnacimat és egy kardigánt. Elindultam Bencéék háza felé. Bedobtam a postaládába a levelet. Sötét volt, nem égtek a lámpák az utcán. Gondoltam, ha becsengetek és várok egy kicsit, kijön majd valaki és beviszi a levelet. Így is lett. Csöngettem, vártam, amikor pedig nyílt az ajtó és valaki elindult nem tudtam hova menni, így kivettem a levelet a postaládából. Bence jött ki. A levelet a kezébe nyomta, nem is mondtam neki semmit. Aztán továbbmentem a balatoni utcán. Nem érdekelt mi lesz a levéllel, hogy válaszol-e rá, csak szerettem volna, ha tudja, hogy nagyon fájt. Sétáltam még egy kicsit, aztán hazamentem. Évi már várt vacsival. Kiültünk a teraszra és beszélgettünk. Nem csak erről úgy mindenről. Az egész nyárról. Eldöntöttük, hogy elmegyünk pénteken abba a buliba, de nem hívjuk Bencét és Juditot sem. Ketten bulizunk egy jót. Olyan éjfél lehetett, amikor bementünk és lefeküdtünk aludni. Sokáig forgolódtam, de sehogy se tudtam aludni. Ezért fogtam magam és belebújtam a papucsomba, kaptam egy pulcsit és elmentem sétálni. Gondoltam ki lát, úgy is késő van már, nem jár erre senki. Nem is volt senki az utcán. Még mindig nagyon meleg volt, vagy csak én éreztem annak? Nem tudom. Lassan mentem és vagy egy órát sétáltam. Amikor már úgy éreztem eléggé elfáradtam és tudok aludni, levettem a papucsom és elindultam hazafelé, de futva. Jól esett. Hazaérve, halkan behuppantam az ágyba. Nem sokat tudtam aludni, így hallgattam az éjszaka neszeit.

Reggel korán keltem Évivel, reggeliztünk aztán neki sajnos el kellett mennie dolgozni, de megígérte, hogy ha hazajön majd csinálunk valamit. Előttem állt az egész nap. Mit csináljak egyedül? Ezen gondolkodtam miközben megszólalt a csengő. Bence volt az. Megörültem amikor megláttam, de nem tudtam mit akar.

• Szia! - nyitottam ajtót
• Szia Virág! Jobban vagy? - kérdezte
• Igen. Gyere beljebb – mondtam
• Igazából csak azért jöttem, hogy van-e kedved valamit csinálni ma, unatkoztam tegnap egész nap.
• Oké, persze, de mit szeretnél csinálni?
• Hát nem is tudom.
• Én igen – mondtam – sétahajókázás
• Ó, nagyon jó ötlet -mondta
• Akkor kb. fél óra múlva találkozunk a kisbolt előtt, oké?
• Oké – mondta Bence azzal el is ment.

Örültem is meg nem is, hogy vele leszek ma. Felvettem a fehér virágos szoknyámat, a kék ujjatlan felsőmet és a szandimat, bepakoltam a barna virágos kis táskámba, a hajamat összefogtam és már indultam is a kisbolthoz készen állva a sétahajózásra.
Persze én hülye mit is hittem? Talán, hogy ugyan úgy fogunk viselkedni egymással. Hát igazán rosszul hittem. Nem egyáltalán nem. Már nem tudtunk annyit beszélgetni. Nem tudom mi történhetett. A hajókázás amúgy nagyon szép volt, utána ettünk egyet aztán a következő hajóval visszajöttünk. Amikor hazaértem Évi még nem volt otthon. Úgy hogy tettem-vettem egy kicsit. Olyan fél 5 körül kaptam egy SMS-t. Először azt hittem talán Bence lesz. Mit is hittem. Anya volt. Igazából nem akart semmit csak, hogy ugye nem felejtettem el, hogy a jövő szerdán jönnek értem. Visszaírtam neki, hogy nyugodjon meg nem felejtettem el. Nem sokkal később Évi is hazaért. Készítettünk vacsit. Hmm kebap volt, jól sikerült. Aztán elmeséltem neki, hogy milyen napom volt. Nem sokkal később kopogtak, valami barátnője jött úgy ,hogy úgy döntöttem felmegyek a szobámba és kicsit zenéz hallgatok meg töprengek. Felérve a fülembe raktam a fülhallgatómat és indítottam a zenét. Az ablakot kinyitottam, kissé hűvös volt és szemerkélt az eső. Szép nyár végi este volt. Épp Rúzs Magdi Aprócska blues című dalát hallgattam amikor arra lettem figyelmes, hogy Évi nyit be a szobámba.

• Bocsi, hogy zavarlak, de keresnek
• Semmi gond. Ki az? - kérdeztem
• Egy barátod, azt kéri öltözz fel és menj vele

Nem nagyon értettem, de úgy tettem. Felvettem a farmerem a szürke kardigánom meg egy tornacipőt és lementem, hogy megnézzem ki a titokzatos látogató. A házban nem volt senki, Évi bólintott és azt mondta menjek csak kint vár. Amikor kiléptem az ajtón Bence állt ott a kis Pötyivel.

• Szia! - köszönt ő először
• Szia! Hát te?
• Gondoltam sétálunk egy kicsit
• Oké, menjünk

Nem tudtam igazán hová tenni a dolgot. Idejött, hogy menjünk el sétálni? De miért? Most megint miért teszi ezt? Ezek kavarogtak a fejembe.

• Min agyalsz? - kérdezte – Nagyon el vagy gondolkodva
• Semmin, vagyis sok mindenen -mondtam kicsi összezavarodva - mostanában van min
• Értem, figyelj csak, hogy tudd
• De nem tudom, hogy akarom-e tudni – szakítottam félbe
• Aha, de azért elmondhatom? - kérdezte kissé haragosan
• Persze, mondd csak
• Figyelj Virág! Én nem akartalak megbántani ezt te is tudod, de...
• Mi, de? Bocsi mondd csak
• De tudnod kell, hogy én amikor azt mondtam szeretlek nem hazudtam
• Akkor? Akkor még is hogy értsem ezt az egészet? Még is mit gondoljak? Annyira áá – és igen sírva fakadtam ő pedig átölelt
• Nyugodj meg, kérlek. Tudom, hogy nagyon hülye voltam, de meg kell értened engem. Virág megtudod érteni? De most komolyan?
• Én... én nem tudom Bence ne haragudj, de én semmit sem tudok már úgy érzem. Egyszerűen túl sok ez nekem. Hogy ezt felfogjam. Egyszer voltam eddigi életembe nagyon bátor és akkor is ez lett a vége – zokogtam tovább – én nem tudom értelek-e, azt hiszem nem
• Nem baj – simította meg az arcom – én szeretném, hogy megérts engem, mert tudnod kell, hogy én nagyon is szeretlek, rád számíthatok amikor másra nem, te itt vagy ha más nem is – kis szünetet tartva folyatta – fontos vagy nekem
• De magyarázd meg ha ez mind így van akkor miért nem lehetek a barátnőd? Miért nem akarod?
• Nem tudom, csak egyszerűen összezavarodtam és megijedtem – sorolta és eléggé úgy tűnt ő is sírni fog
• De mitől Bence? Annyira nem tudom felfogni
• Ha tudnám elmondanám, de nem tudom, egyszerűen nem volt jó se veled se nélküled – és igen ő is teljesen kiborult – nekem úgy volt jó amíg nem tudtam, hogy mi van, jobb volt inkább reménytelenül szeretni téged, és nem ne kérdezd miért, mert nem tudom. Egyszerűen már önmagamat sem értem
• Oké , de akkor valójába mit is akarsz? - álltam meg értetlenül
• Én azt akarom, vagyis azt hiszem, hogy tudd szeretlek, de nem vagyok a barátod, majd egyszer lehet az lehetek, mert szeretnék, de nem most, szeretném hogy tudd rám számíthatsz, szeretném ha továbbra is tudnál szeretni és ha majd eljön az ideje akkor minden jó lesz és boldogok lehetünk – magyarázta
• Jó, nekem ezen gondolkodnom kell, lehet, hogy holnap megbeszéljük? - kérdeztem
• Persze, akkor menjünk haza
• Köszi

Amikor odaértünk a ház elé egy gyors öleléssel elbúcsúztunk egymástól. Évi barátnője már nem volt ott. Ő a konyhába pakolászott.

• Akarod, hogy megkérdezzem mi volt?
• Nem, bocsi – mondtam és zokogva mentem fel a szobámba

Nem akartam senkivel se beszélni. Az ablakom nyitva volt és hallottam, hogy eleredt az eső. Zuhogott. Pont illett a hangulatomhoz. Nem tudtam semmit. Nem értettem semmit. Azt kívántam, bár ne lettem volna bátor.

Az éjjel nem tudtam aludni. Csak forgolódtam. Mivel már nem tudtam mit kezdeni magammal, felkeltem, felöltöztem és elindultam. Igen hajnali 2 órakor. Az eső még mindig esett ezért vittem esernyőt. Nem tudtam pontosan hova is indulok, csak valahova. Mentem amerre a szívem vitt. Bencéék háza elé. Sokáig álltam ott csendben és sokáig gondolkodtam. Aztán végre megállapodtak a gondolataim. Felhívtam Bencét.

• Felébresztettelek? -kérdeztem
• Nem, nem tudok aludni. Valami baj van?
• Nem semmi. Kijössz?
• Hogy itt vagy? Hajnali fél 3 van – mondta nevetve
• Aha, de akkor kijössz?
• Megyek – tette le a telefont

A következő percben már ott is volt. Bocsánatot kértem amiért annyira kiborultam és, hogy össze-vissza beszéltem. Aztán behívott a házba, hogy nehogy már kinn ázzunk. A házuk csendes volt. Felmentünk a szobájába. Leültem a fotelbe és tovább beszélgettünk. Megegyeztünk, hogy barátok maradunk, bár tudjuk egymásról, hogy szeretjük a másikat. Elég érdekes barátság. A sok beszélgetés közepette valahogy mellé kerültem az ágyra. Ő átölelt és végig simította az arcomat, és aztán... megcsókolt. Igen. Felnevettem.

• Szóval barátok? -kérdeztem
• Aha. Barátok akik szerelmesek egymásba és barátok akik néha csókolóznak – nevetett
• Oké, de ezt meg kell még szoknom.

Olyan 5 óra lehetett amikor is írtam Évinek egy SMS-t, hogy Bencénél töltöttem az éjszakát, ne keressen reggel. Persze ott nem jelentett gondot elaludni.

Nem mondhatnám, hogy korán keltünk, olyan 10 óra lehetett amikor is én ébredtem meg. Bence még aludt. Nem akartam lelépni semmi szó nélkül, de felébreszteni sem. Úgy döntöttem körülnézek a szobájában. Negyed óra sem telt el amikor végül Bence is felébredt.

• Jó reggel! Mit csinálunk ma? - kérdezte
• Nem tudom. Szerinted?
• Szerintem együnk valamit, mert farkas éhes vagyok – mondta nevetve.

Lementünk a konyhába és készítettünk reggelit. Beszélgettünk és közben ettünk. Na jó az a reggeli már lehetett volna ebéd is akár mert 11 körül még mindig ettünk.

• Figyelj! Akkor holnap elmegyünk abba a nyárbúcsúztató buliba? - kérdeztem
• Hát, én úgy gondoltam elviszlek egy másik ilyen buliba ami teljesen más
• Oké. De hova? - kérdeztem, mert nagyon kíváncsi voltam
• Az titok, a lényeg annyi, hogy kicsit elegánsabb helyre – válaszolta
• Jó. De akkor mit is csinálunk ma? - kérdeztem
• Várj csak egy kicsit – mondta azzal felszaladt és egy hozott egy képet
• Ez a Tapolcai tavas barlang – mondtam
• Igen, van kedved elmenni? Délbe indul egy vonat.
• Persze hogy van. Még sosem voltam ott – ugrottam a nyakába és nagyon örültem a programnak – De előtte hazamennék még, ha nem gond.
• Jó, persze menj csak, majd olyan negyed óra múlva érted megyek

Én meg már szaladtam is haza, hogy gyorsan átöltözzek és már mehessünk is. A vasútállomás nem volt messze, ezért nem kellett nagyon sietni. Felvettem a barna rövidnacimat egy pasztellrózsaszín toppot és a szandimat, magamra akasztottam a kis táskám és már Bence itt is volt értem. A vonatot kényelmesen elértünk, na jó igen biciklivel mentünk a végén, mert gyalog lehet nem sikerült volna. Bence megvette a jegyeket és már fel is ültünk a vonatra készen állva a kirándulásra. Szép idő volt. A nap melegen sütött, a vasút mellett pipacsmezőket fújdogált az augusztusi szél. Igazán boldog voltam, bár tudtam amit tudtam. És igen féltem is, hogy mi lesz ebből. De akkor ott vele minden jónak tűnt, mert bár nehezen, de elfogadtam, hogy szeret, de nem akarja, hogy a barátnője legyek. Legalább tudtam, hogy úgy érez ahogy én. Akkor bár nem úgy utaztam vele, mint A barátommal, hanem csak mint egy baráttal, de boldog voltam.

A kis kirándulásunk nagyon jól sikerült. Csónakáztunk a tavas barlangba aztán ebédeltünk sétálgattunk és egy késő délutáni vonattal hazajöttünk. Igazán szép nap volt. Bencétől azonban hamar elköszöntem, mert eszembe jutott, hogy tegnap éjjel elmentem és nem is beszéltem Évivel. Hazaérve nem is kellett semmit kérdeznie, mert mindet elmeséltem neki ami tegnap este óta történt. Persze, Évi mindenben tud nekem segíteni meg minden, de erre aztán ő sem tudott mit mondani. Nem is kellett, jó volt, hogy egyáltalán elmondhattam neki. Vacsi után felhívtam Laurát is és neki is mindent elmondtam, bár ő sem nagyon tudta mit mondjon rá.

• Van kedved valami lányos dolgot csinálni? - nyitott be Évi a szobámba
• Persze, de mire gondoltál? - kérdeztem, mert tudtam ha felhozza az ötletet konkrét elképzelése van, így is volt
• Mozi?
• Jó ötlet. Mit nézünk?
• Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk Pi életét. Azt mesélték szép film és vetítik is ma este – mondta
• Oké.
• Jó, akkor öltözz és egy óra múlva indulunk – ment ki a szobámból

Én meg elmentem zuhanyozni meg hajat mosni. Beszárítottam a hajam, felvettem a fehér szoknyámat a menta zöld felsőmet és a csipkés balerinacipőmet, magamra akasztottam a kis táskámat és már készen is voltam. Évire sem kellett sokat várnom és már indultunk is. Bence írt közben egy SMS-t, hogy elmegyünk-e sétálni visszaírtam, hogy sajnos nem, mert mozizni megyek Évivel.
A film nagyon jó volt, tényleg szép volt. Utána még sétáltunk Évivel a nyár végi estében és beszélgettünk. 11 óra körül érhettünk haza. Mondtam Évinek, hogy a holnapi buli lefújva mivel, hogy Bence hívott máshová, de nem volt csalódott, hogy nem vele megyek, úgy festett mintha tudta volna már, pedig én nem mondtam neki. Na mindegy is. Felmentem a szobámba és zenét kezdtem hallgatni. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Bence hívott.

• Szia! Beengedsz? - szólt bele
• Szia! Mi? Hol vagy?
• Itt a házatok előtt.
• Oké, várj egy kicsit, mindjárt megyek – tettem le a telefont.

Bence tényleg a kapu előtt várakozott. Nagyon meglepődtem, hogy mit keres itt. Igazából csak azért jött, hogy elhívjon sétálni. Úgy hogy mentünk egy kört és közbe beszéltünk a holnapi napról. Azt mondta, reggel ne is keressem, mert egész nap dolga lesz, de az esti nyárbúcsúztatón találkozunk. Kicsit furcsának tűnt az egész, de gondoltam oké. Megbeszéltünk, hogy 8 körül jön értem és, hogy vegyek fel valami strandi ruhát ami eléggé szép is. Amikor hazaértem csak bedűltem az ágyba és elnyomott az álom.