Álomvilág - 3. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem hogy szakad az eső. Mit lehet csinálni egy esős napon a Balatonnál, gondoltam reggel. Aztán amikor Évi elment dolgozni átmentem Bencéhez. Társasjátékoztunk meg hasonlók, de nagyon untuk magunkat, mert kimenni nem lehetett. Olyan dél felé járhatott az idő, amikor Bence felugrott és egy újságba valamit keresni kezdett. Aztán már keresett egy jó ideje mikor elém tolta a papírt.

• Na van kedved hozzá? -kérdezte.

Lenéztem a lapra és olvasni kezdtem.

• Lovaglás ingyen akár terepen is – olvastam fel hangosan.
• Igen. Ugye tudsz lovagolni?
• Aha, pár éve jártam, de az már rég volt – válaszoltam.
• Nem baj, gyere menjünk el – javasolta Bence.
• De hát esik.
• Nem baj a lovaglás esőben is jó.
• Oké menjünk -egyeztem végül bele – De ingyen lovagolni?
• Igen, nem tudom nekem is fura volt, de megkérdeztem és azért mert sok ló van ott és nincs se ideje a tulajnak és nem is járnak oda annyian, hogy az összessel minden nap foglalkozzanak. És ezzel próbálja meg odacsábítani az embereket, hogy a lovaknak se legyen bajuk.
• Már értem – válaszoltam – de induljunk akkor.
• Oké – mondta Bence.

És már vettük is az esőkabátot és indultunk lovagolni. Bence választott magának egy szép fekete lovat és én egy barnát. Aztán kilovagoltunk. Valami szép mezőre mentünk ahol a fű a bokánkig ért és tiszta víz volt, a kis cseppek olyanok voltak a zöld szálakon, mint a gyöngyszemek. Sokáig lovagoltunk és nem is olyan nagyon esett már az eső. Sőt néhány perc múlva el is állt. Leszálltunk a lovakról és sétáltunk tovább, elértük egy domboldalhoz és kicsit megálltunk. Kezdtem fázni mert a szél még fújdogált és vizes volt a hajam is. Ezt azt hiszem Bence is látta és átkarolt. Nem is tudom nem olyannak tűnt mint egy baráti ölelés. Hosszú ideig álltunk így, vagy csak egy perc volt, nem is tudom. Olyan hosszúnak tűnt, de még is rövidnek az az idő. Ez után már csak alig beszélgettünk valamit. Visszavittük a lovakat az istállóba és hazamentünk. De még csak 3 óra körül lehetett amikor oda értünk Bencéék házához. Valahogy azonban nem akartam ott maradni, ezért hát elköszöntem és hazamentem. Fel a szobámba átöltöztem és gondolkodtam. Az járt a fejembe, hogy mi is történt valójába és ahányszor rá gondoltam arra az ölelésre újra éreztem a kezét a derekamon és a vállamon, újra ott voltam a domboldalnál és Bence karjaiban voltam, éreztem a kicsit édeskés parfüm illatát. Ezek jártak az agyamba amikor Évi hazaért.

• Szia, milyen napod volt? - kérdezte kedvesen
• Fura – válaszoltam.

Évi érdekesen figyelt és várta, hogy elmeséljem mi is történt. Évinek szoktam elmondani általában először ha tetszik valaki mert hát ő mindig tud tanácsot adni. Így most is elmeséltem neki mindent. Hogy mit éreztem amikor Bence átölelt, hogy akkor többnek éreztem, mint barát és azt éreztem ő is így gondolja. De aztán összezavarodtam és már semmit sem tudok. Évi megpróbált kicsit felrázni. Azt javasolta csináljunk valamit közösen, de nem volt hozzá kedvem. Így inkább felvettem a rózsaszín tornacipőm és a pulcsim aztán Évitől bocsánatot kérve kimentem sétálni egy kicsit. Úgy éreztem szükségem van arra, hogy mindent átgondoljak. Nem sétálhattam olyan nagyon sok ideje amikor Évi érkezett mellém.

• Figyelj Virág! Nagyjából tudom mit érzel és azt várod, hogy segítsek ahogy szoktam, de ez nehéz dolog, amíg nem tudod, hogy te mit is érzel – mondta.
• Most azt érzem, hogy tetszik, de nem tudom lehet hogy még sem – válaszoltam és már a sírás kerülgetett.
• Akkor menj beszélgess vele nem kell erről a dologról csak valamiről, bármiről amiről szoktatok és hidd el idővel rá fogsz jönni – tanácsolta és visszaszaladt a házhoz.

Vettem egy mély levegőt és elindultam Bencéék házához. Álltam egy darabig a kapu előtt a kezem a csengőn volt, de nem nyomtam le. A levegő fülledt volt, úgy éreztem nem kapok levegőt és elnyom. Aztán jött egy szellő és újra esni kezdett az eső. Végül még is lenyomtam a csengőt. Bence jött ki, nem szólt egy szót sem.

• Szia! Itthon van Judit is? - kérdeztem
• Igen, itthon van – válaszolta
• Akkor kijönnél?
• De hát esik – mondta
• A séta esőben is jó dolog – így én és mind a ketten elnevettük magunkat

Bence is vett fel pulcsit és hozott egy esernyőt is és indultunk sétálni. Nem beszéltünk a délután történtekről csak nevetgéltünk ezen – azon. Azon az estén történt valami, akkor úgy éreztem, hogy Bence nem csak barát hanem több sokkal több, de nem tudtam ő is így érez-e. Bár azon a sétán sokszor történt olyan ami erre utál, de nem tudom pontosan. Többször is csak úgy átkarolt és úgy sétáltunk, de nem zavart, akkor már nem. Amikor haza értem Évi már várt.

• Na beszéltetek? - kérdezte
• Igen, és sétáltunk is egy kicsit és rájöttem, hogy hogy vagyok ezzel a dologgal
• Na az jó, és el akarod mondani? - kérdezte
• Aha, azt hiszem ez a nap vagy inkább ez az este ráébresztett arra, hogy nekem Bence több mint barát – válaszoltam és közebe nagyokat mosolyogtam

Amikor este elmentem aludni, nagy sokára sikerült csak elaludnom, mert az járt a fejembe, hogy vajon Bence is úgy van-e a dolgokkal, mint én. De itt az egész nyár, hogy kiderítsem és, hogy minden jó legyen.

Azt hiszem a következő egy hétben, minden olyan jól ment. Úgy éltem, mintha álmodnék. Mindig is vágytam valakire akit igazán szeretni tudok. Nem gondoltam viszont sosem, hogy ez a valaki olyan lesz mint Bence. De ahogy teltek a napok egyre jobban beleszerettem. Nem tudtam, hogy ő is így van-e ezzel így hallgattam Évi tanácsaira és csak úgy viselkedtem, mint az előtt. Nem esett szó arról a délutánról és estéről, nem beszéltünk róla, de azt hiszem mindkettőnkbe nagy nyomot hagyott. Mivel épp vasárnap volt Évinek nem kellett dolgoznia és egész nap vele voltam. Elmentünk a strandra aztán ebédelni és délután egy kicsit kifeküdtünk napozni, a nap nagyon gyorsan eltelt. Észre sem vettem és már sötét volt. Este amikor sétáltunk a Balatoni utcán megcsörrent a telefonomon.

• Szia! - szóltam bele
• Szia Virág! Hogy vagy? - kérdezte a telefonba anyu
• Jól, köszi, minden annyira jó itt – mondtam boldogan
• Örülök, hogy jól érzed magad. Évi is ott van veled?
• Igen
• Akkor kérlek add oda egy kicsit, az ő telefonján nem értem el – mondta anya

Évi kezébe adtam a telefont és beszélt anyával, de hogy miről azt nem tudom, bár ők testvérek így bármiről beszélhettek. Már itt vagyok 3 hete Évinél, de olyan mintha csak most jöttem volna.

Másnap Évi elment reggel dolgozni, én pedig átmentem Bencéhez.

• Szia! - köszöntem
• Szia! Mára csodás programot találtam ki – mondta és már ki is jött a házból, hogy induljunk
• Oké, és elárulod mi az?
• Nem – rázta a fejét – az meglepetés

Azzal el is indultunk. Buszra ültünk és elutaztunk Veszprémbe. Leszálltunk a buszról s egy kicsit sétálni kellett ahhoz, hogy oda érjünk a meglepetés színhelyére.

• Állatkert – kiáltottam fel
• Igen, ide jöttünk – mondta Bence – Tetszik az ötlet?
• Igen, persze – ugrándoztam
• Örülök – mondta és láttam, hogy tényleg így van

Bementünk és körbesétáltunk egész nap ott voltunk. Nagyon jól éreztem magam. De történt egy olyan dolog ami nem tudom, hogy csak véletlen volt vagy szándékos dolog. Na szóval az történt, hogy jöttünk ki az állatkertből és leültünk, hogy együnk valamit. Vetünk sült kolbászt és enni kezdtünk, amikor már befejeztük még egy kicsit ültünk és beszélgettünk amikor is Bence a kezét az enyémre kulcsolta, nem tartott sokáig csak pár másodpercig, de nagyon soknak tűnt. Olyan jó érzés volt, de amikor kérdőn néztem rá, hogy ez meg mi volt nem válaszolt, de nem is kérdeztem. Azután a buszon hazafelé akart kérdezni valamit, de valahogy sosem azt kérdezte amit valójában akart. Nem tudtam, hogy most mit is higgyek, mit gondoljak. Nem akartam semmi olyat gondolni ami nem igaz, de az agyamnak nem lehetett parancsolni, csak kattogni tudtam a történteken, de nem kaptam választ. Aztán elmeséltem Évinek is, hogy mi történt és ő azt javasolta, hogy ha szeretett volna valamit akkor azt előbb vagy utóbb el fogja mondani, mert biztosan lesz olyan helyzet amikor el fogja tudni mondani. Próbáltam elhinni Évi szavait, de nehéz volt nagyon ez a dolog. Este felhívtam Laurát, hogy neki is mindent elmeséljek, de olyan furcsán viselkedett, mindenre csak azt mondta: aha. Aztán megkérdeztem, hogy mi a baj, erre ő azt mondta, hogy már amikor a múltkor is találkoztunk olyan fura voltam és, hogy szerinte megváltoztam nagyon és ezt olyan fura hangnembe mondta. Én meg gondoltam minek nekem még egy olyan barátnő is aki össze vissza beszél, így hát megmondtam neki, hogy ha nem tetszik amilyen vagyok akkor lehet hagyni, hogy éljem az életem. Azt hiszem nem kellett volna, mert jól összevesztünk utána. Nagyon fájt a szívem, hogy az egyik nagyon jó barátnőmet elveszítettem és még ott volt a Bence dolog is.
Azon az éjjelen nehezen tudtam csak elaludni, forgolódtam és zavart minden. Kimentem a kertbe és a napozóágyon aludtam egy pokróc társaságában. Hallgattam közben a Balaton halk morajlását és az éjszaka csendes zajait amik a távolból jöttek. Szép este volt, de borzasztónak tűnt, minta egy csodás helyen egy rémálmom teljesülne.