2017. augusztus 29., kedd

Nyárzáró 2017

Ennek a nyárnak is vége kezd lenni. Azt veszem észre, hogy ahogy telnek az évek a nyarak egyre rövidebbek vagyis inkább csak egyre gyorsabban mennek el. Nekem ez a nyár már mondhatni 1 hónappal korábban elkezdődött. Ugyanis ugyebár május elején érettségiztem, szóval utána volt egy kis pihim a szóbeli érettségik előtt. A beszámolómat is innen kezdem.
Még május végén kis baráti társaságommal töltöttünk el egy hétvégét Budapesten. Színházban voltunk aztán hajnalban 12 km-t sétáltunk az éjszakában. De összességében nagyon jól éreztem ott magam.

Ezután én munkába álltam árufeltöltőként a helyi élelmiszerboltban. Egészen május végétől július végéig dolgoztam. Eddig sose vitt rá a lélek, hogy nyárimunkát vállaljak, de ez most nagyon kellett nekem. A suli vége után ugyanis olyan nagy-nagy üresség szállt rám és segített, hogy volt mit csinálnom és hogy így legalább tartoztam valahová.

Június elején újra összeállt a Vitéz lelkes színjátszós csapat és Győrben volt egy előadásunk. Fantasztikus élmény volt újra Rozali szerepébe állni és a régi csapattal lenni.

Közben szépen készültem a szóbeli érettségikre is, és a szülinapom fő momentuma ez is lett. Ugyanis azon a remek napon, amikor betöltöttem a 19. életévemet, ülhettem az érettségi bizottság elé. A vizsga tökéletesen sikerült, jobbat nem is álmodtam volna magamnak. Azon a napon volt még a bankettünk is, ami kissé később kezdődött, mint ahogyan azt elterveztünk, de ennek ellenére jól sikerült.

Persze a szülinapomat a barátaimmal is megünnepeltük ;)

Aztán eljött az utolsó évzárónk napja is, ahol kiosztottak egy díjat a végzős évfolyamba, melyet én és egy barátnőm kaptunk meg. Nagyon büszke voltam erre és úgy gondolom hogy feltette a koronát azokra a dolgokra, amiket csinálhattam, amikre büszke vagyok, amikért kiálltam és küzdöttem.

Darázs csoportunk egy részével sátrazni voltunk Lébény mellett. Nagyon élveztem. Barátnőmmel kitaláltuk, hogy ne telefonozzunk abba a 3 napba. És ki is bírtuk. Egyszerűen annyira jól esett kicsit távol esni mindentől és mindenkitől, a természetben, vízparton barátokkal.

Július elején aztán anyával és apával Prágában töltöttem el egy hétvégét. Az a város is beírta magát a szívembe, ugyanis nagyon szép és olyan történelmi városka. Nagyon tetszett ott minden, az egésznek a hangulata, varázsa.

Július közepén aztán valami érdekes dolog kezdődött el. Ugyanis egyik falubeli, most már mondhatom hogy barátnőm, elhívott magához egy ilyen nyár esti sütögetésre. Igazából ennyire sosem voltunk jóba, nem is értettem hogyan juthattam az eszébe. Másrészt, nem szeretek annyira új társaságba menni, szóval kedvem sem nagyon volt, de egyik barátom rábeszélt, hogy menjek el. El is mentem és nagyon jól éreztem magam. Olyannyira így gondolták ezt a többiek is, hogy rá 1 hétre volt a falunap és elhívtak hogy menjek velük.

El is mentem tehát a kis bandával a falunapra, ahol aztán kibővült a társaság. Igazából nagyon jól éreztem magamat. És ezen a napon találkoztam össze az ovis szerelmemmel. Nem beszéltünk, nem is nagyon foglalkoztunk egymással, hisz ő akkor barátnőmmel volt. De letette elém egy italt és bár még nem lehetett tudni, de ez lett a választása.

Következő hétvégén Zsófimmal mentem el Balatonra. Igazán kibeszéltük az éves dolgainkat, strandoltunk meg ilyesmi. Jól esett és kellett nekem az a hétvége. Ugyanis a nyaram egyáltalán nem úgy indult mint ahogy azt szerettem volna. Mind magánéletileg téren, mind ugyebár az iskola vége miatt. És így jó volt ezeket a dolgokat Zsófival megbeszélni meg jól érezni magamat és kicsit kiszakadni az otthoni környezetből.

Eljött aztán a nap, ami megváltoztatta a nyaram menetét. Július legvégén ugyanis az ovis szerelmem, akivel a falunapon találkoztam lájkolgatta a képeimet facebookon. És olyat tettem amit amúgy nem szoktam. Fogtam magam és ráírtam. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk, nagyon sok mindenről gondolkodunk azonosan és ez nagyon tetszett. Meg persze az is, hogy írt minden nap, hogy kíváncsi volt rám és hogy egy percig nem kellett azon görcsölnöm, hogy majd nem fog írni. 

Családi nyaralás következett a Balatonon. Almádi, Tihany, bobozás, strandolás és napozás. Ezzel telt a kis 6 napos kirándulás. Mindent nézve azért jó volt, bár az agyam akkor már inkább itthon járt. 

Augusztus 10. a nagy nap a nyáron. Hazajöttünk a nyaralásból és nekem az első volt, hogy az ovis szerelmemmel találkozzak. Sose felejtem el azt a napot. A temető előtt találkoztunk, majd sétáltunk és beszélgettünk. Közben vihar készülődött. Összebújtunk, megtörtént az első csók és mind a ketten tudtuk, hogy ez mit is jelent. Onnantól minden egyes nap találkoztunk és úgy érezzük azóta is hogy legalább 5 éve ismerjük egymást. Bemutatott a családjának, bár nem nagyon kellett, hiszen egy faluban lakunk, szóval nagyjából tudtam hogy ki kicsoda. Én is bemutattam őt itthon. Szóval nagyon jól megvagyunk. Sokat jártunk biciklizni meg vadászleseken körbenézni, hiszen ő vadász, állatokat figyelni. Nagyon élvezek minden egyes percet vele. 
Aztán az augusztus így nagyon gyorsan telt. 20-án elvoltunk Wellhello koncerten a bandával, ami viszonylag jó volt, de voltam már jobb koncerten is. Aztán nyárzáró bulin voltunk és el is telt a nyár. Kis ovis szerelmem visszament Sopronba suliba, én megyek gólyatáborba. Ugyanis kihagytam, de felvettek a Széchenyi István Egyetem szociológia szakára, aminek természetesen nagyon örültem. Úgyhogy még ez a gólyatábor vár rám a nyár utolsó 2 napján. 

Összességében, bár nem jártam sok helyen és nem voltam olyan húú de sokat a barátaimmal, nagyon jól sikerült a nyár. Dolgoztam, tehát hasznosnak éreztem magam, jó lett az érettségim, felvettek az egyetemre és a végén pont az i-n, hogy a boldogság és a szerelem is beköszöntött az életembe. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése