Eléggé eltűntem erről az online felületről, de úgy vélem a szülinapom elég jeles nap arra, hogy visszatérjek.
A holnapi nap elég különlegesnek ígérkezik. Nem csak azért, mert hihetetlenül, de 19 éves leszek, hanem azért is, mert holnap van a szóbeli érettségim, aztán este pedig a bankett. Szóval nem egy átlagos nap lesz az tuti.
Gondoltam szólók néhány szót az elmúlt 1 évről. Ilyenkor, a szülinapom előéjszakáján úgyis szeretek elgondolkodni a kis dolgaimon. Tavaly ilyenkor eléggé egyedül voltam, bármennyire is próbáltam ezt leplezni. Ez azonban az elmúlt év során eléggé megváltozott. Újra lettek barátaim, akikkel eljárogatok olykor megünnepelni ezt-azt, vagy csak szimplán színházba, versenyekre járunk aztán csoda estéket töltünk együtt. És nem csak új embereket tudatok magam körül, hanem talán mondhatom, hogy visszakaptam néhány olyat is akit tavaly ilyenkor elveszítettem, ez pedig nagyon jó érzéssel tölt el. :)
Persze csomó sulis dolgot csináltam ebben az 1 évben. Végzősként ott volt a szalagavató, a ballagás, az érettségi. IDB elnökként ott volt a sütivásár, a farsang, a karácsonyi csokigyűjtés. Színjátszósként ott voltak az újabb előadások, egy újabb darab. Diákként ott volt a sok tanulnivaló, tételek és versenyek. Szóval nem unatkoztam.
Csináltam elég nagy butaságokat és olyan dolgokat is amikre nagyon büszke vagyok.
Tavaly ugyebár csak családi körben ünnepeltem a szülinapomat. Idén ez nem így lesz. Ugyanis volt egy szülinapi kívánságom, ami úgy néz ki egészen teljesül. És néhány barátommal is megünnepeljük ezt a fantasztikus napot majd a hétvégén.
Hogy érzem-e magam 19 évesnek? Egyértelműen nem. Ahogy egyik évben sem érzem magam annyinak, mint amennyi a valós korom. Azzal a 18-cal már egészen megbarátkoztam, de ez a 19 rettenetesen közel van a 20-hoz, az pedig egy félelmetes szám most még számomra. Ezen kívül nagy kedvem lenne átugrani ezt a 19-et, mert valahogy nem szimpatikus nekem ez a szám, jó ez elég bután hangzik, de így van :D
Szokták kérdezni az ember lányát, hogy mit kér szülinapjára. Nekem idén sincsenek túlságosan nagy vágyaim. Csupán szuper tételek a szóbeli érettségin, illetve egy kívánság, amitől nagyon boldog leszek. Persze jótündér keresztanyu ma éjjel sem fog meglátogatni, hogy minden kívánságomat varázsütésre teljesítse, de ezt már nem is várom. Tudom, hogy küzdeni kell és bízni rendületlenül. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése