2. fejezet

Reggel a melengető nap ébresztett minket. Megbeszéltük Petivel hogy ebéd után találkozunk, mert addig segíteni kell a ház körül. Tehát miután felébredtünk és megreggeliztünk Peti hazament, én pedig miután megmosakodtam és felvettem a kék fehér kockás rövid ujjú felsőm, hozzá pedig egy barna rövidnadrágot, felhívtam anyuékat és elmeséltem nekik hogy miért nem telefonáltam tegnap. Utána felhívtam Julcsit is aki izgatottan hallgatta végig a tegnapi napom történtét. Délelőtt a nagyi körül forogtam a konyhába, rétest sütöttünk így mivel nem volt programom segítettem neki. Megebédeltünk és az étkezés után nem sokkal megérkezett Peti is.

• Csókolóm Anna néni, szia Kati – köszönt Peti amikor belépett a konyhába
• Kérsz rétest – kérdezte a nagyi
• Köszönöm – mondtam illedelmesen és már el is vett egyet.
• Finom volt – törölgette a szája szélét – Indulhatunk Kati?
• Persze – álltam már az ajtóba

Aztán kimentünk az udvarból és elindultunk, egy ideig szótlanul sétáltunk egymás mellett, majd megtörtem a csendet.

• Mesélj magadról valamit!
• Még is mit mesélhetnék – töprengett Peti – a barátaimmal még szép volt az élet de amikor lementek unalmas lett minden, csak a természet van velem most
• És a suliban sincsenek barátaid?
• Nincsenek, bejárok mert kötelező, tanulok mert az otthoniaknak fontos, de nem nagyon szólok senkihez – ecsetelte

Én értelmesen bólintottam aztán olyan dolog történt amit nem vártam. Peti sírni kezdett, pontosabban csak könnyezett.

• Mi a gond? - kérdeztem aggodalmasan
• Semmi, csak a sok szép régi emlék – mondta halkan és letörölte könnyeit
• Ne haragudj nem akartam fájdalmat okozni
• Nem okoztál, hosszú idők óta te vagy az egyetlen akivel megosztottam

Aztán hirtelen megállt, felém fordult, a szemembe nézett a két nagy barna szemével és erősen magához szorított. Nem tudtam mit kéne tennem úgyhogy én is visszaöleltem. Azt hiszem ez fontos volt neki. Pár perc múlva elengedett, megtörölte szemét és tovább indult. Egyszer csak megállt egy kis tavacska mellett, a tóban nem volt túl sok víz, de azon a kevéskén is csillogott a napfény, a tó mellett egy öreg fűzfa állt. Peti közelebb ment a fához, én meg utána. Lekuporodtunk majd néztük egy darabig a tavat. Nem nagyon tudtam kellene -e valamit látnom úgy hogy megkérdeztem.

• Mit nézünk?
• Csak a tavat – kezdte – nézd most a nap fénye játszik rajta, a halak is ki ki jönnek a vízből, hogy megnézzék a napot, és éjjel a hold meg a sok apró csillag fénye játszik a tavon, de akkor a halak nem jönnek megnézni. - mondta, majd kis csöndet tartott én meg értelmesen bólogattam, aztán fojtatta – Vajon az emberek miért nem kíváncsiak a csillagokra, abba miért nem látják meg a szépet?

Nem nagyon értettem miért mindig a csillagokat emlegeti, nem értettem mit is akar ezzel mondani, de ráhagytam, nem kérdeztem többet. Pár perccel később Peti felállt majd elindult tovább. Nemsokára egy istállóhoz értünk. Peti bement majd köszönt a bent lévő férfinak és megkérdezte van- e két lovuk, aztán hozzám fordult.

• Tudsz lovagolni?
• Igen – biccentettem

A férfi kihozott nekünk két lovat felnyergelve majd kivezettük az istállóból és felültünk, először lassan lépésbe indultunk, majd amikor kiértünk a nagy pusztaságra vágtázni kezdtünk. Nagyon jól éreztem magam, aztán kezdett sötétedni szóval a lovakat visszavittük az istállóba. Hazafele indultunk, láttam Petin hogy valami bántja, hát rákérdeztem.

• Mi a baj?
• Nem is tudom – kezdte – Nem volt barátom már vagy 3 éve, nem beszéltem velem egykorúval sem.
• És ez a baj, hogy én itt vagyok és velem kell beszélgetned?
• Nem, egyáltalán nem baj.

Majd újra magához szorított, de most nem sírt, éreztem hogy most inkább öröm van a szívébe rejtve. Hazaérve elbúcsúztunk egymástól. Ő hazafele indult én meg be a házba, de nem mentem be. Hátra indultam a kertbe ahol nincs világítás had fedezzem fel mit keres Peti a csillagokban. Leültem a fűbe és az eget kezdetem nézni. Foltival (nagyiék kutyájával) ültem egy darabig , aztán egyszer csak azon veszem észre magam hogy Peti is mellettem ül.

• Te meg hogy kerülsz ide?
• Jöttem nézni a csillagokat – suttogta
• De nem hallottam hogy jöttél
• Halkan jöttem, mert láttam hogy nagyon nézed az eget.

Majd leült mellém és együtt néztük tovább az égboltot. Viszont kicsit kezdtem fázni úgy hogy ott hagytam Petit és hazaballagtam. Megvacsoráztam, megzuhanyoztam, majd a szobám ablakából néztem a tovább a csillagokat és gondolkodtam, vajon Peti miért beszél olyan sokat azokról a picit pontokról az égen és vajon tényleg sokat jelentek neki. Aztán mikor már a szemeim majdnem lecsukódtak befeküdtem az ágyamba és álomra hajtottam a fejem.

A következő két héten minden nap együtt mentünk kirándulni, lovagoltunk és még fürödtünk is, többször elmentünk oda ahol az első nap is voltunk a kis folyócska partjára. Sokat beszélgettünk, jobban megismertük egymást és közelebb kerültünk egymáshoz. Talán közelebb is mint barátok. Vasárnaponként együtt mentünk templomba. Utána Peti nálunk ebédelt, és bejártunk mindent az egész falut és a környéket. Lassan már 3 hete hogy ismerem Petit és olyan mintha már évek óta barátok lennénk. Sokat mesélt nekem a régi barátairól és sokat sírt és sokat nevetett. Aztán egy vasárnap ebéd után Petivel a szobámba beszélgettünk amikor valami nagyon fájó emléket érinthettem meg.

• A szüleidről még sohasem meséltél, hogy hívják őket és mivel foglalkoznak, még nem láttam őket - kezdem finoman

Erre Peti szemében könnyek jelentek meg, éreztem hogy nem kellett volna feltennem neki ezt a kérdést. Majd egyszerűen csak felállt köszönés nélkül kiment a szobámból.

• Peti – kiáltottam utána
  De ő ügyet sem vetve rá elrohant még az ablakból láttam hogy fut a nagy rónaságon. Nem értetem mi lehet vele, nem tudtam mi rosszat mondhattam. Vártam hogy Peti majd holnap reggel jön ahogy szokott, de nem így lett nem jött nem volt az udvarba, se a tónál, az istállóba és még a kis folyónál se találtam. Aztán már nem jött egy hete még a templomba sem láttam. Oda álltam a nagyi elé és megkérdeztem:
• Nagyi, Petinek mi van a szüleivel?
• Miért kérded aranyom? – kérdezte a nagyi
• Mert a múlt vasárnap rákérdeztem Petinél és elfutott azóta pedig nem jött , talán valami rosszat mondhattam neki.
• Igen – kezdet a nagyi – Péter szülei már nem élnek, autóbalesetben haltak meg, most Peti a keresztszüleivel él, de a szülei még mindig nagyon fájó pont az életében.
• Már értem – és elrohantam a szobámba
  Sírva fakadtam, hogy lehetek ennyire ostoba, nem véletlenül nem beszélt róluk én meg rákérdeztem nála, ezt nem hiszem el. Sírtam mert hiányzott egy nagyon jó barátom, és nem is kicsit bántottam meg a kérdésemmel.