3. fejezet

Eleredt az eső is, csak úgy kopogott az ablakomon a nyári zápor, mivel már sötét volt és kezdetem megérteni Peti miért nézi a csillagokat én is kiszaladtam. És rájöttem azért olyan fontosak neki a csillagok mert abba talán megtalálja a szüleit. Elkezdtem rohanni hátra a kertbe Petiék háza felé. A szakadó esőbe csak annyit vettem észre hogy Peti is fut felém. Találkoztunk és megöleltük egymást.

• Ne haragudj nem tudtam hogy mi történt a szüleiddel - szipogtam
• Nem haragszom, te se haragudj hogy nem jöttem olyan sokáig és hogy úgy szó nélkül elrohantam

Majd egymás nyakába borultunk újra és újra.

• Csak tudod mióta szüleimmel megtörtént az a baleset azóta nem tudok szeretni senkit – kezdte – úgy éreztem nem szabad
• Ez nem nagyon értem
• De jöttél te és téged képes voltalak szeretni – folytatta
• Tessék? - értetlenkedtem
• Látod ezt sem érted, ahogy a csillagokat sem értetted.

Majd magához húzott és a zuhogó nyár esti esőben megcsókolt.

• Most már érted? – kérdezte
• Igen, értem – mondtam boldogan

Most már nagyon is értem, majd újra megcsókolt és még álltunk pár percig az esőbe ölelkezve. Majd már jól megázva elindultunk vissza a nagyiék házához. Amikor a nagyi meglátott minket rögtön száraz ruhát adott, majd bementünk a szobámba, nagyi hálózsákot hozott Petinek és mi pedig beszélgettünk. Többször szorosan magához ölelt és megcsókolt ez olyan este volt amit sose fogok elfelejteni ebbe biztos vagyok. Majd az eső halk kopogására aludtunk el.
Másnap reggelre elállt az eső és kisütött a nap. A fű még nedves volt és a levegő is friss volt. Felkeltünk, reggeliztünk majd Peti hazaszaladt átöltözni addig én is felvettem a sötétkék szoknyámat a sárga rövid ujjú felsőmmel és a szandimmal . Majd Peti is megérkezett és elindultunk sétálni, de már nem úgy mentünk mint hetekkel ezelőtt, most kézen fogva egymást indultunk a el a nagy rónaságon. Gyönyörű napunk volt ez is a nap verőfényesen sütött sok mindent elmesélt Peti a szüleiről és a haláluk utáni életéről. Majd a kis tóhoz érve leültünk a fűbe a fűzfa alá és Peti egyszer csak megtörte a csendet.

• Most még itt vagy, de a nyár végén te is itt hagysz ugye?
• Sajnos – néztem szomorúan magam elé
• Látod ez fáj nekem, hogy mindig mindenki itt hagy
• De visszajövök majd megígérem, amúgy meg erről még ne beszéljünk még itt áll előttünk egy egész hónap
• Igen igazad van – mondta Peti és újra magához ölelt

Estére megkértük nagyit hogy had aludjunk kinn a pajtában, ő bekészítette a hálózsákokat mi pedig közben megvacsoráztunk. Majd felmentünk és elkezdtük nézni a csillagokat, közben a fejem Peti vállára hajtottam és csendbe hallgattuk a tücskök lágy hegedülését. Peti az égre majd rám nézett. Majd lassan hossza nagyon érzelmesen megcsókolt. Azt hiszem az ő ideje az éjszaka a csillagok alatt. Majd megszólalt:

• Most már fel tudsz szállni közéjük – és rámutatott az égre
• Igen – súgtam halkan
• Látod milyen fényesek és hogy megférnek egymás mellett, meg van a helyük, de szabadok. - majd rám nézett és folytatta – Olyannak kéne lennie minden embernek mint a csillagoknak, mint amilyen te is vagy, megértőnek, igaz barátnak.
• Jó lenne ha minden ember olyan jó lenne mint te – mondtam

Majd magához szorított és egy puszit adott a homlokomra. Én lassan álomba szenderegtem Peti karjai közt és a csillagok közt, mert Peti is és én is egy kicsin kis égi fény voltunk egymásnak a sötét éjszakában. Ő egy igaz barátra, egy igaz szerelemre talált bennem és én is benne. Nem volt titkunk egymás előtt. Pár órával később hogy elaludtam Peti karjába felébredtem, ő még nem aludt a szemébe néztem és láttam benne valamit, valamit amit eddig még soha. Talán a boldogsága volt, talán más nem kérdeztem meg, de ő rám nézett majd halkan a fülembe súgta :

• Te vagy az én csillagom.... - majd a kezével magához húzott betakart és elaludtunk egymás mellett együtt. Azt hiszem olyan jól olyan környezetebe még soha nem aludtam és nagyon jó volt.

Másnap reggel megettük a reggelinket és buszra ültünk majd elbuszoztunk a Tisza partjára. A nagy folyó gyorsan sietett a hegyekből le a sík Alföldre. Leültünk a partjára ott időztünk egy ideig majd átmentünk Szentesre ott a városba barangoltunk egy ideig, ebédeltünk egy kis étterembe, és közbe nagyon sokat beszélgettünk. Nagyit felhívtam hogy jöjjenek értünk mert nem érünk vissza sötétedés előtt. A nap már kezdett lemenni úgyhogy leültünk és a Tisza parton néztük a naplementét. A nap utolsó sugarai még megcsillantak a játszadozó vízen, a szitakötők keresték hogy hol van még a napnak a fényéből és szinte fogócskáztak a fényes sugárral. A nagyiék odaértek, behuppantunk egymás mellé és csendben egymás kezét szorongatva utaztunk. Amikor visszaértünk Bugacra megkértem a nagyit hogy tegyen minket ki a falu elején mert elugrunk Petiékhez. Még nem láttam a keresztszüleit úgy hogy picit izgultam. A házuk hasonló kis faház volt mint a nagyiéké. Peti lassan az ajtóhoz lépett és benyitott, a keresztanyja Mária és a keresztapja István épp az asztalnál ültek és vacsoráztak. Mária felállt és Petihez lépett, de amikor meglátott elakadt a szava.

• Ez a kedves kislány meg kicsoda? Mikor hoztál te utoljára ide barátodat történt valami? - kérdezte furcsálva a keresztanya
• Nem – mondtam Peti – Ő itt a barátnőm Kati – mutatott be a keresztszüleinek.
• Jó estét – köszöntem és kezet ráztam Máriával.
• Szia, Mária vagyok, de nyugodtan köszönj csak sziát
• Szia, én István vagyok Peti keresztapja – majd vele is kezet ráztam.
• Gyertek vacsorázzatok velünk – és már hozta is Mária a két tányért.
• Köszönjük – mondtuk egyszerre Petivel és leültünk egymás mellé.

A vacsora után Peti megmutatta a szobáját. Majd később Mária nyitott be a szobába.

• Ideje lenne hazakísérni a kis barátnődet
• Nem, itt marad éjszakára a nagymamája megengedte – közölte Peti
• Jó akkor hozok neki ágyneműt – és ezzel otthagyott minket

Értetlenül néztem Petire, mert nem nagyon értettem miért mondta ezt, hisz a nagyi nem engedte meg.

• De ugye tudod hogy a nagyi nem engedte meg? - kérdeztem
• Tudom de akkor is itt maradsz, majd felhívod a nagyanyádat ha Mária már nem lesz a nyakunkon
• Oké – mondtam majd már indultam volna közelebb Petihez amikor Mária behozta az ágyneműket és közölte hogy hozott nekem hálóruhát is mert hisz így még se aludhatok.

Végül illedelmesen megköszöntem, Mária pedig kilépett és végre otthagyott minket. Felhívtam a nagyit hogy itt maradok éjszakára majd reggel megyek csak haza. Nem nagyon tudott rá mit mondani, de végül jóváhagyta. Majd bebújtunk az ágyba, Peti magához ölelt és megcsókolt majd a karjai közt aludtam el. Megint apró fények voltunk és talán mi világítottunk a legjobban az összes kis csillag között.