2013. március 19., kedd

Tök hülyén érzem magam

És igen, ma égre volt egy jó napom, ma végre visszakaptam a barátságát és nagyon jól esett. Újra együtt mentünk az udvarra és újra tudtunk beszélgetni együtt nevetni. Mintha valami követ gurítottak volna le a szívemről. De aztán az egyik órán megtudtam valamit, amit nem tudom mennyire publikus úgy hogy nem mondom el, hogy mit. Egyet elárulhatok, már tudom miért volt múlt héten rossz kedve és miért volt maga alatt, és nem miattam. De sajnos tudom milyen érzés az amibe most ő van. Nem voltam konkrétan még abba a helyzetbe, de közel hozzá már sokszor. És most ez teljesen más, nem szerelmi ügy. Úgy, hogy most próbálok segíteni neki és ott állni mellette, bár úgy tűnik jól viseli a dolgot. Most szeretnék jó barátja lenni és segíteni neki amibe csak tudok. És most félreteszem kicsit ami volt 2 hete. És igen ma van 2 hete. Na de mindegy. Legalább már kezdek felszabadulni a súly alól. Ma már tök jól elvoltam mindenkivel. Kicsit kellett ez a 2 hét, de nem is baj. Most tervezgetek és nevetek mindenen. Ma még matekból korrepetáltam is 2 barátnőmet, és igen jó volt, hogy segíthettem nekik. Az, hogy amúgy meg mi van velem nem tudom. A suliba megszólal a jelző csengő ami azt jelzi, hogy még 5 perc van hátra már fel kellene állnom mert nem tudok ülni. Ez mellett angolból a szavak nem mennek a fejembe. Sose volt még ilyen gondom, nem tudom mi lehet, viszont remélem hamar elmúlik, mert így igen sokat kell tanulnom és azt nem szeretem.
 Tehát feladat a következő időre ami bizonytalan, hogy mennyi lesz. Jó barátja lenni és segíteni őt ebbe a nehéz időben. Remélem sikerül félretennem mindent és megtennem, azt amit egy barátnak ilyen helyzetbe kell.

Jaj az kimaradt, hogy miért is érzem hülyén magam. Mert én itt siránkoztam a múlt héten is miközben neki tökre más és sokkal rosszabb gondjai voltak. De majd helyrehozom ezt is. :)

Puszi mindenkinek: Viki :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése