Nem vagy depis, csak most egyedül akarok lenni. Egyedül a szobámban és nem beszélni senkivel. Hogy ez nekem miért jó azt nem tudom, csak úgy érzem itt nem bánthat senki, ide azt engedek be akit akarok. De ha szükségem lenne a barátaimra miért is fordulnak el? Írok nekik vagy valami és mér vissza sem írnak. Tudom, hogy tutira unalmas lehet már a sztorim, hogy magam alatt vagy, de nem kéne segíteniük kimászni a gödörből? Aztán a fiú akit szerettem miért akkor fut utánam amikor már elkésett? Miért akkor kell jönnie, amikor semmi kedvem és erőm ahhoz, hogy vele is kezdjek valamit. Én nem vagyok egy bulizós lány, sőt még nem is voltam olyan helyen. Nem voltam még a szüleim nélkül ,,nyaralni", vagyis egy napot sem voltam le valahol a barátaimmal. Nem vágyom arra, hogy olyan legyek amilyen nem vagyok, de most nagyon szívesen elmennék a Balatonra mondjuk valakivel... Mondjuk VELE. Igen csupa nagy betűvel. Nem értem már magamat sem, hogy miért nem tudom a hátam mögött hagyni. Eltelik lassan 2 hét azóta ami történt. Kezdek egy picit jobban lenni, de pff. mi az a picit, az hogy tudok 10 percig jól lenni, aztán üdv újra a béka feneke alatt. De már ismerős hely, Már ismerős, hogy lassan nem látom már a napot csak a holdat. Mintha nem is akarnék feljönni. Mintha ott szeretném leélni az életem. Egy nagy kérdés van bennem még és talán ez a baj. MIÉRT? Miért csinálta azt amit, ha tudta hogy nem. Írtam egy levelet a múltkor a barátnőmnek, ami másnál landolt és aki elolvasta azt mondta kezeltessem magam, aztán elolvasta a barátnőm is, ő is ezt mondta. Egyetlen mondat volt benne ami miatt ezt gondolták. Miért adott langyos vizet, ha tudta, hogy úgy is hideget kapok? Jó kérdés. Őt is megkérdeztem és erre széttépte a levelet. Én próbálok addig is az lenni aki eddig voltam neki is másnak is, de nem könnyű. Tudom, hogy tudja, hogy szeretem, és azt hiszem ő is szeret, de fél, hogy megbántom. De én nem fogom.
Elfutnék, messzire, el innen. Hogy hová? Nem tudom, messze. Igazából élt/él bennem egy álomvilág aminek a legnagyobb akadályát sikerült legyőznöm, de arról nem volt szó, hogy utána nem boldogság, hanem fájdalom következik. Még most is álmodozom olyanról ami nincs. De még lehet igaz? Nem szabad feladni. Ezerszer mondom magamnak, hogy abból fogok táplálkozni, hogy megcsókolt, hogy megölelt és meg tudtam nyugodni a karjai közt. És igen van hogy sikerül is. De van, hogy csak jobban fáj az élet. Van-e kedvem suliba menni? Van is nincs is. Van, mert legalább láthatom, de nincs, mert fájni fog látnom őt. De mi rosszat is tettem amiért ezt kaptam? Miért nem lehet egyszer, csak egyszer nagyon boldog, és miért nem szerethet egyszer az aki én szeretek? Miért? Annyi miért van amire nincsen válasz, de jó lenne megkapni rá. Sír a lelkem, mert sírnia kell, de túl fogok tudni lépni? Most küzdeni akarok és nem túllépni. Most el akarom felejteni ezt a 2 hetet és ott folytatni ahol 2 hete kedden abbahagytuk. Vajon lehetséges? Igen örülnék, ha az akinek ez szól elolvasná, vagy valaki közvetítené neki. Legalább tudnám, hogy neki is fáj-e, hogy ő is gondol-e ezekre a dolgokra. Hát igen, az élet nehéz, és még lesz nehezebb is.
De talán majd eljön az idő és kisüt a nap. Felragyog a reménysugár, ami most elveszett. Hisz minden rosszat valami jó is követ majd. Ha az eljön akkor pedig megtudom miért kellett mindennek így történnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése