2013. március 24., vasárnap

Ő és ÉN







Ránéztem erre a képre és eszembe jutott. Igazából amikor kerestem a képet, hogy mit tegyek ide is minden képről eszembe jutott. Igen Ő és ÉN. Tegnap este elalvás előtt megint lejátszódott bennem az a kedd délután. Hogy akkor minden szép volt, minden jó volt, és én nagyon boldog voltam. Éreztem, hogy szeretett. És most mi van? Nem vagyok boldog, nem szép minden és nem is jó. Most nem tudom szeret-e. Pedig nagyon valószínű. Most aggódom érte, hogy jól van-e.

És itt van ez a kép is. Erről is eszembe jut sok minden. Ahogy ott állunk és fogja a kezem és ezt ígéri minden jó lesz és mellettem lesz. Ahogy érzem, hogy a világon nincs más csak mi ketten. Hogy csend van és nyugalom. Hogy a lelkemben lévő tengeren megszűnik a vihar és beáll a teljes nyugalom.  És ez meg hogy megpuszil és megnyugodok.

És beilleszthetnék még 100 képet is mert mindegyikről eszembe jut valami ami velünk történt. Az, hogy meg tud vigasztalni én is őt. Hogy meg tud nevettetni és fordítva is. Hogy tudunk együtt hülyülni és nevetni a butaságokon, vagy épp tudunk nagyon komolyak lenni. És ez a jó benne. Ez a jó bennünk. Ezért szeretek vele lenni.


Ennyit mára, szép estét mindenkinek, puszi: Viki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése