2013. május 25., szombat

El kéne felejteni

El kéne már felejtenem? Már túl régóta szeretem, túlságosan is. Már túl sokat sírtam miatta. Már túlságosan is közel került hozzám. Már sokszor megbántott. Már túl jó barátok vagyunk ehhez. 10 hónapja már annak, hogy belészerettem. Ez alatt a 10 hónap alatt annyi minden történt. Jó is rossz is. Azt hiszem ez a 10 hónap túl sok ahhoz, hogy egy nap alatt elfelejtsem minden percét. Ehhez idő kell. Nagyon sok. Lehet, hogy több hónap is. Már nem tudom jól teszem-e vagy nem. Már nem tudom mi lenne jó. Már nem tudom van-e értelme így ennek. Ő boldog, én épp sírok. Ha 10 hónap alatt nem jött rá, hogy szeretem, most már nem is fog, vagy ha mégis már túl késő lesz. Szeretem nem arról van szó, hogy nem, de már elérkezett egy olyan pontra ahol már minden túl sok és túl közel van. Nem tudom csak úgy útjára engedni az érzéseimet. De most erős leszek, és mindent helyrehozok az életembe. És amúgy is ki tudja mit hoz a nyár és a gimi.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése