Ma sikerült olyan pontra kerülnöm, hogy úgy éreztem mindenki ellenem van és senki nem akar nekem segíteni. Annyira ideges lettem mindenkire. A tanárokra, a nagynénémre, a nagymamámra, a barátaimra, mindenkire. Nem bírom, túl nagy a nyomás. Már nagyon jó lesz, ha holnap megtörténik aminek meg kell. Nem tudom, hogy a holnapi találkozás Vele mit hoz majd. Hozhat jót, hozhat rosszat, hozhat semlegeset, hozhat bánót vagy vidámat, esetleg nem hoz majd semmit. Azt remélem az utóbbi nem következik be. Inkább szeretném tudni, hogy van barátnője, mint hogy majd megint x hónapig itt ezen stresszeljek. Inkább szeretném tudni, hogy szeret, de nem akarja, hogy bármi is legyen köztünk, mert akkor nincs többé barátság vagy mert messze vagyunk és ő nem híve a távkapcsolatoknak. Inkább (és amit a legjobb lenne ha így történne) akarom tudni, hogy szeret és hogy szeretné ha a barátnője lennék és vele lehetnék boldog (ugyan is mindig a boldogságomért aggódik mostanában), de messze van és ezzel meg kell küzdenünk minden nap majd. Mindegy mi lesz, nem érdekel, úgy is az fog történni amit az Isten akar, nem irányíthatom és nem is akarom. Nagyon nagyon szeretnék boldog lenni és jó lenne Vele boldognak lenni, mert ő pont olyan amilyennek lennie kell, nem érdekel ha messze van, az is próba lesz, de erős leszek és ki fogom tudni állni. Egy biztos jó lesz látni, beszélni vele végre szemtől szembe, megköszönni neki amit értem tett, érezni az illatát és erőt meríteni Belőle a következő találkozásig. Ha nem derül ki semmi nehéz lesz, ha kiderül van barátnője mint a legutóbbi találkozáskor még nehezebb, ha kiderül szeret, de x y okok miatt nem akkor még annál is jobban fog fájni, ha pedig minden happy lesz akkor az is fog fájni, de ha az utóbbi kettő teljesülne fájdalom mellett öröm is lesz, ha az utolsó akkor meg még boldogság is. Nem tudom mit hoz a holnap, de hogy a mai napnál jobbat az biztos.
Szebb estét mindenkinek, puszi: Viki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése