A délutáni bejegyzésben nagyon boldogan mutogattam a barátaimat, akik tudnak segíteni. Így is van, de nem mindig. Ismerem a helyzetet amikor elmondanám nekik és csupa közhely lenne a válasz vagy nagy bólogatás... Szóval ezt most nem nagyon szeretném nekik mondani.
A délután még csupa boldogság, öröm, kiegyensúlyozott voltam, maga A nyugalom. Most meg maga a rom. ÉS nem nem kellett hozzá szerelmi csalódás. Csak egy veszekedés, egy buta kis dolog miatt, egy buta kis ember kitalálta készülék miatt. Nem nem vesztem össze a barátnőimmel sem egyik barátommal sem, ez most más tészta. Ettől nem menekülhetek haza. Ettől max. a szobám egy titkos pontján húzhatom meg magam, ami ebben a helyzetben nem nyújt biztonságot. Nem menekülhetek el. És én ezt kaptam meg kell vele küzdenem és ki kell bírnom, csak elég nehéz....
Szép álmokat és napsütős, madárcsicsergős napot holnapra mindenkinek: Viki
Ui.: És még ilyenkor is tudok ilyen elköszönést írni. Elég jó azért nem? Másoknak legyen jó, mindegy is hogy nekem mi van... Ez ezért nekem tetszik hogy akaratlanul is tudok ilyen lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése