2013. január 23., szerda

Szólok hozzátok

Kedves Olvasók!

Nagyon sajnálom, hogy mostanában keveset írtam a blogba. Ezentúl igyekszem majd többet írni főleg saját gondolatokat. Mivel az köztudott, hogy a blog a saját gondolataimhoz kötött (magyarán mondva, hogy épp mi foglalkoztat) most kicsit eltérek a szerelmi témától és egy kicsit más fog következni. Hogy még egy kicsit újítsak mindenen, ezért hetente egyszer megírom, hogy körülbelül mire számíthattok a héten, milyen témák lesznek terítéken. Hó végén pedig tartok egy kis összefoglalót, hogy mi volt a hónapba. Így talán majd könnyebben ki lehet igazodni és mindenki meg fogja tudni találni ami érdekli. Próbálok ezentúl mindig mást hozni, hogy érdekesebb legyen az oldal. Próbálom sok képpel díszíteni és majd pár dalt is beszúrni egy egy gondolathoz.
Akinek pedig esetleg lenne ötlete, vagy valami kérése, hogy mit látna szívesen az oldalon azt még mindig várom az újévi bejegyzés végén található e-mail címre.

Ha már úgy is itt vagyok és írom itt a nagy terveket akkor meg is írom, hogy mi lesz a hét témája. Mivel itt a farsangi időszak, ami idén igen csak rövid lesz, ezért azt gondoltam, hogy a farsang a téma. Ezzel kapcsolatos versek, kis szövegek, képek, jelmezötletek esetleg még egy-két videót is ígérhetek nektek. 


Jó olvasgatást kívánok a hétre és szép napokat

Viki :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése