2014. január 2., csütörtök

2014 :)

Hát itt vagyok ebben az évben először. Jó rég írtam nem? Hiszem már tavaly volt :D Na jó egy kis humor is kell néha...
Szóval igen. 2014. Hogy mit várok ettől az évtől? Igazából semmit és mindent. Nekem semmi új nem kell, minden annyira jó így ahogy van. De mindent mert szeretném ha az irányításom nélkül fejlődne a dolog. Fél éve még irányítani akartam a dolgokat, ma már nem akarom. Rájöttem ha hagyom, hogy az élet vagy az Isten irányítson, dobáljon vagy hagyjon magamra, akkor végül mindenem meg lesz, amire szükségem van. Mindig túl sokat tervezgettem, túl előre akartam futni, de nem kell. Itt vagyok és nem tervezem a jövőt. Van egy új énképem és az már nem tervezget.
Barátnőm kérdezte tettem-e új évi fogadalmat? Én mondtam nem, de terveim sincsenek, arról, hogy ebben az évben mit szeretnék csinálni. Nyelvvizsga, de ezt nem most fogadtam meg, hanem már régen. Egy valamit akarok csak, boldog lenni tovább, felhőtlenül. Szeretni feltétel nélkül és szeretve lenni feltétel nélkül. Ennyit akarok. De ez most is meg van.
Nem látom a jövőt, nem tudom mi akarok lenni, mit akarok tovább tanulni. Nem tudom. De szerintem ez nem baj.  A barátnőm mondta, hogy ő  akadályokat akar magának. Nekem nem kell akadály. Nekem abból elég volt. Túl sok és túl fárasztó volt az elmúlt 2 - 2 és fél évben. Belefáradtam. Nekem nyugalom kell, szerető család. Egy olyan út végre amin kis köveket kell arrébb gurítani vagy átlépni. Nem tervezek magamnak akadályt, bár biztos lesz, olyan amit az élet hoz. De most végre béke van az életembe, és annyira jól esik.
És most már van valaki aki megfogja a kezem és segít nekem ebbe, és nem két úton kell mennünk hanem egyen. Egymást segítve leküzdeni ezeket az akadályokat. És hogy ebbe nincs semmi izgalmas? De van. Minden nap hoz valami újat. Valamit amit eddig nem tudtam, vagy nem gondoltam. Olyan dolgok jöttek be az életembe amikről soha talán nem is gondolkodtam.

Szóval szia 2014, de én tőled semmi újat nem akarok, csak azt ami az utóbbi fél évemben volt! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése