2013. december 30., hétfő

2013

Mivel holnap már nem biztos sőt biztos nem lesz időm írni így ma este teszem meg, hogy összegzem az évet a blogon és a saját évemet.

Blogos évösszegző
Nagyon nagyon boldog voltam amikor megnéztem a blogom számlálóját és összeadtam és kivontam és ebben az évben 2800 látogatóm volt. Nagyon örülök, annak hogy egyre több és több olyan lesz aki rendszeresen látogatja, olvassa amit írok és, hogy volt valaki aki fel is iratkozott. Köszönet tehát mindenkinek, mert ezek a számok napról napra mosolyt csalnak az arcomra. Amikor elkezdtem írni nem is gondoltam volna, hogy ennyien kíváncsiak lesznek majd rám és az írásaimra.

Saját évem összegzése
Hát igazából tudtok mindent. Az eleje fájdalmas volt. Szétestem hetekre, hónapokra. Aztán a barátnőim segítettek és felálltam. A nyaram az álomnyár volt számomra. Megtaláltam a páromat, azt a fiút aki szeret és akit én is szeretek. Annyira hihetetlen még mindig. Elvesztettem most is barátokat, de van akit meg sokkal jobban megkaptam. Nem bánok egy pillanatot sem ebből a 365 napból. Bár tudom volt rossz is, de azt se bánom, mert azok nélkül nem lennék ugyan az, aki most vagyok. A jókért meg csak hálálkodni tudok.


 Hát én ezzel búcsúzom tőletek 2013 utolsó bejegyzéseként. Jövőre találkozunk!

Boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése