2015. október 24., szombat

Nagykanizsai kórustalálkozó

A múlt hétvégén az iskola énekkarával Nagykanizsára utaztunk egy egész hétvégés kórustalálkozóra.
Pénteken, az érkezésünk után nemsokkal próbálni kezdtünk a nagykanizsai és a pesti énekkarral. Ugyanis délután Haydn miséjét énekeltük. A próba után átöltöztünk majd zenekari próbára siettünk a templomba. A fellépés szerintem jól sikerült. Aznap este még volt egy kis ki mit tud, ahol néhányan énekeltek és láthattuk bűvésztrükköket is. Azután pedig zadari tambura zenekar színesítette az estét.

Másnap reggel a kórusok bemutatkozása volt a délelőtti program. Mi a kiskórusunk egy részét vittük, hogy itt ők mutatkozzanak be. Mindenki nagyon szépen énekelt. Délután egy pavilonos éneklés volt, ami azt jelentette, hogy Nagykanizsán egy téren volt egy nagy pavilon ami alá beállva a kórusok néhány dalt előadhattak. A hangulat kezdett egyre jobb lenni. Ezután vacsora és táncház következett. Mivel a pesti Piárba csak fiúk járnak így szinte mindenkinek jutott pár. A hangulat szuper volt. És megismerhettünk új embereket.

Vasárnap reggel a 9 órási misén még énekeltünk egyet, majd búcsúzkodás után elindultunk haza.

Igazából nem lehet nagyon leírni, hogy mennyire jó volt a hétvége. Én nagyon jól éreztem magam. Rengeteget nevettem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése